galéria megtekintése

A szabadságszobor műhelytitkai

0 komment

Csordás Lajos
NOL

A gellérthegyi szabadságszobor születésének körülményeit idézi fel Csordás Lajos egy 1972-es, Kisfaludi Stróbl Zsigmondról szóló cikkhez mellékelt képtől ihletet kapva.

Azt már Kisfaludi Strobl Zsigmond sem tudta, hogy ki festette ezt a képet, de 1972-ben ott hányódott a műtermében, amikor a riporter felkereste, hogy idézné fel, miként állították a gellérthegyi szabadságszobrot huszonöt évvel azelőtt. A pannón ugyanolyan fehér köpenyben látható Stefánia úti műtermében, mint amilyet a felvétel kedvéért is magára öltött.

Mikó László / Népszabadság/archív

Nem nagyon lehetett kedve mesélni, mert a cikkben csak éppen annyi szerepel, hogy őrizgeti ezt a képet. Azt sem a cikkből, hanem máshonnan tudjuk, hogy a szobor megalkotására egykor Vorosilov marsall kérte fel, akinek megtetszett Kisfaludi Strobl íjászszobra a Városligetben. Mondják azt is, hogy Kisfaludi fejében már volt kész terv a kompozícióra, hiszen évekkel korábban a repülővel lezuhant Horthy István kormányzóhelyettes emlékére készített hasonló kompozíciótervet.

 

Egyszer volt szerencsém beszélni a szobor modelljének lányával, Thuránszky Évával. A hölgy úgy mesélte, hogy a mester a  Dózsa György út és a Thököly út sarkán lévő villamosmegállóban látta meg az ifjú modellt, s tartózkodó kérelemmel fordult hozzá, vajon lenne-e legújabb szobrának a modellje.

Kisfaludi előtte már színésznőket is megpróbált a feladatra, állítólag még a Bolsoj primadonnáját is, de végül mégis Gaál Erzsikében, a tiszta tekintetű, sudár alakú vidéki magyar lányban látta meg azt a nőalakot, amelyet az új Magyarország szimbólumává kívánt tenni. Erzsike, a soproni szívszanatórium későbbi röntgenasszisztense ily módon híres is lett, az újságok is írtak róla. Később még egy általános iskola is felvette a nevét.

Hat hétig folyt a mintázás, szereztek igazi pálmaágat, ventilátorok fújták a szelet, hogy a haj, a ruha lobogjon. Fázhatott is a lenge öltözetű, szegény modell a kitört ablakú műteremben.

Rohammunkával készült a szobor, a mellékalakokat nem is tudták befejezni az 1947. április 5-én rendezett avatásra, azokat gipszből formázták meg és szépen bepácolva egészen úgy hatottak, mintha igazi bronzok lettek volna. Szóval majdnem úgy volt, ahogy napjainkban a Várkert Bazár átadása, csak akkor, 1947-ben, amikor az igazi mellékalakok néhány hónap múltán tényleg a helyükre kerültek, nem rendeztek újabb átadást.

A kivitelezés részleteit 1972-ben a még élő kivitelezők mesélték el egykori kollégámnak. Köztük az a Gusmano Vignali, akinek öntödéje fogalom volt a háború előtt és után. Részben nála, részben konkurensénél, Krausz Ferencnél öntötték a hatalmas szobor 58 darabját, három hónap alatt. A két kis angyalföldi öntödét aztán államosították és egy céggé olvasztották, de a tulajdonosaik maradhattak vezető állásokban, mert a szakértelmüket nem nagyon tudták pótolni.

A szoborhoz kétszáznegyven mázsa bronzot használtak fel, csak a pálmaághoz tizenhatot. Hogy a mű méreteit érzékeljük, idéznünk kell a szerelőket, akik szerint csak a fejbe négyen is be tudtak bújni egyszerre, és kényelmesen elfértek. Az alak tizennégy méter magas egyébként, a talapzattal együtt negyven.

Helyét a Citadellánál az oroszok jelölték ki, de valahogy mégsem lett belőle megszállási emlékmű a nép lelkében sem, az alak ahhoz túl szép. A politikai fordulatok idején talán ezért kegyelmeztek meg neki. Csak azokat a kiegészítőket tüntette el róla a történelem, amelyek az oroszokra emlékeztettek. A lábánál állt katonát például kétszer is: 1956-ban és a rendszerváltás után. Hogy ő maga meddig marad? Nem tudom. Láttam már Makovecz terveit a Citadella helyére tervezett nemzeti panteonról.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.