galéria megtekintése

A nemlétezés fekete háttere

0 komment


Csordás Lajos

Borsos Lőrinc tulajdonképpen két személy. Két fiatal festőművész dolgozik e név alatt, Borsos János és Lőrinc Lilla. A székesfehérvári művész házaspár műhelye Budafokon, a régi Haggenmacher sörgyár egyik téglaépületében található, közel a Duna-parthoz, nem messze egy hatalmas gyárkéménytől.


Négy éve költöztek ide, az Art Quarter Budapest nevű kollektív műteremházba, amely tökéletes hely számukra az elmélyült munkához.

Amikor műteremhez jutottak itt, már létezett közös művészteremtményük, Borsos Lőrinc, aki hivatalos életrajza szerint 2008-ban született. Két évvel azután, hogy Lilla és János elvégezte a festő, illetve a tervezőgrafikus szakot a Képzőművészeti Egyetemen. Akkor már együtt éltek, a műveiket egymást segítve kivitelezték, és egyszer csak megérett az elhatározás, mint mondják, hogy ha már mindent megbeszélnek, mindent együtt csinálnak, akkor ennek adjanak is egy közös nevet.

Fölidézzük néhány közös projektjüket. Például azt, amikor diákhitel-tartozásukat úgy törlesztették, hogy az összeget, 789 279 forintot festményként megjelenítették és el is adták ugyanennyiért. Vagy amikor egy V. kerületi szoborpályázatra beküldték mint alkotást annak a lakásnak a makettjét, amelyet majd a megnyert pályázat összegéből szeretnének venni. De nem nyertek.

 

Azt próbálom megtudni, mi Borsos Lőrincben a lillás és mi a janós? Melyikük gondolkodására jellemző inkább például az a munka, amelyben nemzeti zászlókat fogalmaztak át aszerint, ahogy az országok nemzetiségi arányai ezt indokolnák? Azonnal rávágják: ez „janós”. Lillára inkább a hosszabb, folyamatjellegű projektek jellemzők. Például a Kiállítás szüleinknek vagy az Önkritikus portré. „Én képes vagyok ­arra, hogy elengedjem a dolgokat, magára a folyamatra figyeljek, amiben benne vagyunk, ami alakul, változik – mondja Lilla. – Janóra a rövid gyors megfogalmazás, a humoros, társadalomkritikus reakciók jellemzők. Mindennap bizonyítania kell magának, hogy képes megcsinálni, hogy kapcsolatban van a múzsával. Én ezt el tudom engedni, ki tudom várni a folyamatokat.”

Borsos Lőrinc,  azaz Borsos János és Lőrinc Lilla
Borsos Lőrinc, azaz Borsos János és Lőrinc Lilla
Földi Imre / Népszabadság

Borsos Lőrinc 2013 táján alkotói válságba került. Úgy tűnt, nem működik tovább. Terápiára szorult. Ebből lett az Önkritikus portré című projekt. Egyik barátjukat, korábbi műteremtársukat, Szenteleki Gábor festőművészt kérték fel, hogy mint egy királyi festő csináljon Borsos Lőrincről képeket. A királyi portréktól aztán eljutottak a teljes lebontásig. Három évig tartott és része volt ennek egy párterápia is, de lett belőle három kiállítás. Jelenleg már a projektet összefoglaló könyvön dolgoznak Oltai Kata kurátorral. Erősen önvizsgáló, az együttműködés metódusát, a mélyrepülések természetét vizsgáló folyamat volt, mondják. A sötét oldal kutatása. De ez lett a bázis, amiből folytatták. Megtalálták például színüket, a feketét. Pontosabban a fényes feketét, amiben van valami abszurd. A szín, amely elnyeli a fényt és mégis fénylik.

Amikor ott jártunk, éppen a szeptember 16-án megnyílt dunaújvárosi kiállításukat szervezik. A műterem falán látható, feketével átfestett Dürer-metszetmásolat is a projekt keretében készült. De miért ez a fekete? János G. K. Chesterton angol író Jób könyvéhez írt előszavának egy gondolatával felel. Eszerint olykor „Isten enged láttatni dolgokat, hacsak a nemlétezés fekete háttere előtt is”. (God will make man see things, if it is only against the black background of nonentity.)

Erről van szó tehát, a nemlétezés fekete hátteréről, amely előtt a valóság minden tüneménye abszurdnak hat, mert ez a valóság igazi arca. És erre az abszurd helyzetre abszurddal lehet csak reagálni. Ezért fénylik a fekete, mint a kályhazománc. Ez nem a gyász színe. Borsos Lőrinc nem halt meg. Sőt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.