galéria megtekintése

A köpönyeg – Császár Tamás halálára

0 komment


Horeczky Krisztina

Már nem fogunk beszélgetni a Tonio Krögerről, így arról, amikor Lizaveta Ivanovna ekként minősítette a címszereplőt: „Maga,Tonio Kröger, a polgár, aki tévútra jutott". Ma már ez is csak egy a megannyi füstbe ment terv közül.

Március 12-én délután, súlyos betegségben elhunyt Császár Tamás szatirikus grafikus, karikaturista, a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) Karikaturista Szakosztályának, valamint a Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Kortárs Karikatúra és Szatíra Műhelyének (KOKSZ) alapítója, meghatározó személyisége. Ő hívta életre a Facebookon a MÚOSZ-hoz kötődő Karikatúra Klubot is, melynek a legaktívabb szerkesztője volt, és létrehozta a Karikatúra Akadémiát. Ez utóbbi több mint húsz előadásának anyagából készült a kArton által 2015-ben kiadott kötete, A miféle karikatúra. A karikatúra történetéről írandó, régóta formálódó könyve már nem valósulhatott meg.

Eltávozott a honi karikatúraszakma hivatalos tisztséget sosem vállaló, elhivatott, karakán és krakéler szervező embere, számos nemzetközi, hazai karikatúrakiállítás művészeti vezetője, a minőségérzékeny„szürke eminenciás", aki minden volt, csak szürke nem.

 
Fotó: Lantos P. István

Stalker – a nem mások által ráaggatott, hanem maga választotta becenév annyi mindenről, így az ízléséről is árulkodik – az 1970-es évek végéig működött sajtókarikaturistaként. 1967-től a Ludas Matyi ifjonti hévtől áthatott, forradalmi, újító szellemiségű munkatársa. 1971-től szabadúszóként az alábbi vicclapoknak is dolgozott: Zsákbamacska, Groteszk, Grimasz, Új Szabad Száj, Veszett Veréb. Az Élet és Irodalom (ÉS) közel két évtizedig publikálta a karikatúráit, majd a linó-, a fa- és a rézmetszeteit. Az ÉS közölte a nevelt lánya, a csodagyerekként indult majdani grafikusművész, Varga Zsófi rajzait, munkáit – annak nyolcéves korától.

A Párizsban élő Császár Vera Makina az első számú francia szatirikus hetilap, a patinás Le Canard Enchaîné (A leláncolt kacsa) illusztrátora. Mindőjük művészetére alapvető hatást gyakorolt az apa/nevelőapa esztétikája, pallérozottsága, intellektusa, miközben saját, másokkal összetéveszthetetlen világot hoztak létre. Ám ha most Zsófi rézmetszeteire nézek a szobám falán – kedvenceimre, az Új Magyar Unikornis – Hommage á Bosch-ra, vagy az Egy szerelem történeté-re –, itt van a szobában Tamás; egy kis rész a mikrokozmoszából.

Ahogyan ott van az apa „keze nyoma", műveinek számos vízjele Makina alkotásaiban is. Merthogy Zsófi és Makina ugyanabból a köpönyegből bújt ki, s a rájuk gyakorolt hatás egyszerre (volt) szellemi-szakmai inspiráció, bizonyos kényszer, presszió és lett árnyék – amelytől, tagadhatatlan, szabadulni is próbáltak. Sikerrel és hiábavalóan, sokszor dühösen, kétségbeesetten és pánikszerűen – mint megannyi „szabadulóművész", kivált a Mester-Tanítvány kapcsolatokban.

Császár Tamás (1948-2016) életművét mindig is torzónak véltem, részint, mert pompás, főleg azonnal felismerhető stílusú grafikusként túl keveset, aztán alig alkotott-publikált. Meggyőződésem, túl korán kezdett el foglalkozni majd' kizárólagosan az elmélettel, a karikatúra, és a szatirikus sokszorosított grafika esztétikai problémáival. Elméletre váltott a gyakorlat helyett, és ennek okát sosem firtattam.

Nem mondtam el neki azt sem, hogy a mentoromnak tartom; része volt abban, hogy pályakezdő újságíróként többször találkoztam és beszélgethettem Fülöp Viktorral. A hírhedetten zárkózott balettművésznek ő írt levelet, érdeklődve: fogadna-e engem. Sorait maga kézbesítette – ugyanabban a házban laktak a Bajcsy-Zsilinszky úton. Így készült el Fülöppel az utolsó interjú. Tamás ajánlott be hajdanán az általa olyannyira szeretett és nagyra becsült Kaján Tibornak is, a karikaturisták doyenjének; akinek március 3-i, 95. születésnapi köszöntésére már nem tudott elmenni. A kórházi ágyán kérdezte: jól sikerült-e. Az – úgy tudom – jól sikerült.

Írom, és többször töröltem, hogy minden más szörnyen ramatyul alakult. Azonban talán nincs ellenedre, hogy most – szatirikusan – úgy fogalmazok: bizonyos történések ellenére vigaszt nyújt, hogy hosszú évek után tavaly újból többször beszélgettünk; hogy te voltál a szakértője a Charlie Hebdo elleni merénylet után a Népszabadságnak készült „A sátántól Charlie-ig" című cikknek. Nem írhatom, hogy majd találkozunk és folytatjuk onnan, ahol abbahagytuk, mert ilyesmiben nem hiszek.

És egy ennyire nyughatatlan embertől vajon búcsúzhatok-e úgy, hogy nyugodj békében? Hálás vagyok, hogy ismerhettelek; köszönök mindent. Hiányzol és hiányozni fogsz. Isten veled, Tamás!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető