A Jude Law alakította XIII. Piusz szatirikus figura, aki élvezetét leli abban, hogy leckézteti és megalázza a konzervatív papokat. Sorrentino azt is egyértelművé teszi, hogy a pápa nem hisz istenben, de legalábbis állandóan kételkedik, és egészen biztosan más a hite, mint rajta kívül bárkinek a Vatikánban. De egyáltalán mi a hit? – tehetjük fel a kérdést a látottak alapján, mivel ez a kétségekkel küzdő, furcsa pápa jézusi csodákra is képes, egy érintéssel meg tud szelídíteni egy vadállatot.
|
Paolo Sorrentino és Jude Law Velencében
Alessandro Bianchi / Reuters |
Mintha az író-rendező Sorrentino célja az lett volna, hogy folyamatos bizonytalanságban tartsa a nézőt a karakterrel kapcsolatosan. Ez maximálisan sikerült, teljesen kiszámíthatatlan a fickó. Egyik jelenetben megteszi az őt felnevelő Mary nővért első asszisztensének azzal a feladattal, hogy tartsa szemmel Voiello kardinálist (Silvio Orlando), aki a Vatikán régi nagy bábjátékosa és a hagyományos rendszert akarja életben tartani. Nem sokkal később azonban Piusz már Mary-ben sem bízik, és paranoiája odáig juttatja, hogy elkezdi építeni a saját egyszemélyes diktatúráját. Mintha Sorrentino előtanulmányként tekintett volna a pápára a napokban bejelentett, Berlusconiról szóló produkciójához. De az is előfordulhat, hogy csak a karizmatikus vezetők érdeklik őt.
Nem hergelni akart
– Nincs itt semmiféle probléma, én nem támadom a Vatikánt – mondta Sorrentino Velencében, aki bevallása szerint tíz évet szánt az életéből arra, hogy tanulmányozza a katolikus papok és az apácák „ellentmondásokkal és nehézségekkel” teli életét. Szavai szerint nem volt benne provokatív szándék, ezért szeretett volna egy igazi konzervatív pápát ábrázolni a filmjében. Persze, a fikció sosem tud olyan izgalmas lenni, mint a valóság.
Ember legyen a talpán, aki meg tudja ítélni, mire futtatja majd ki Sorrentino Az ifjú pápát – ezt a Velencei filmfesztivál közönsége sem tudta eldönteni. Jó néhányan egyszerűen feladták: vetítés közben felálltak és elmentek. Azok, akik maradtak, többnyire taps nélkül hagyták el a termet. Sorrentino szerint ezzel nincs is nagy baj, ő nem tévésorozatot rendezett, hanem egy tíz óra hosszú filmet – még szép, hogy nem értünk mindent.
Valóban: két rész alapján nem lehet kiismerni a viszonyrendszereket. Az sem tiszta, hogyan választhatták meg Lenny Belardót pápának és miért nem áll szóba vele Spencer kardinális (James Cromwell), korábbi mentora. A második epizódban XIII. Piusz már valódi szónoklatában vonja felelősségre a híveket, amiért elfelejtették az Istent. Ami durvább, katartikusabb jelenet, mint a kezdeti rémálom.
Botránykövek
Több filmet támadtak már feltételezett keresztényellenesség miatt (például a Da Vinci-kódot, Az arany iránytűt, Kevin Smith Dogmáját és a Darren Aronofsky Noéját), de a legnagyobb felháborodást kétségtelenül a Martin Scorsese rendezte Krisztus utolsó megkísértése váltotta ki. A szavakon túl egy fundamentalista keresztény szervezet tagjai még arra is képesek voltak, hogy Molotov-koktélokat dobjanak egy párizsi moziba a film vetítése alatt. A Nikosz Kazantzakisz regényén alapuló film kétségek közt vergődő és emberi vágyaival birkózó figuraként mutatja be Jézust (Willam Dafoe), aki a kereszten arról fantáziál, hogy mégis élhetne normális emberi életet, ha családot alapítana Mária Magdolnával. Dafoe lapunknak azt mondta idén Karlovy Vary-ban, hogy a szélsőségesek úgy támadták a filmet, hogy nem is látták azt. A támadások és felháborodás indoka általában Jézus és Mária Magdolna képzelt szexjelenete szokott lenni.
