galéria megtekintése

Most kezdődik az igazi hisztéria a Fideszben, a pártkassza is megnyílik a népszavazásra

48 komment


Spirk József

Aki él és mozog a kormányoldalon, beszáll a népszavazási hangulat felpörgetésébe. A Fidesz beindítja a teljes kampánygépezetét, ami nem lesz olcsó. A többi párt összesen sem tudna annyit költeni, mint amennyivel a kormánypárt kiegészíti a kormány által indított kampányt. A szocialisták alelnöke az NVB-hez fordult, mert szerinte alkotmányellenes, hogy a kvótareferendumon a nemeket támogató oldal gyakorlatilag végtelen költségvetési pénzből kommunikálhat a választók felé.

A teljes Fidesz, az aktivistáktól a miniszterekig mindenki részt vesz az október 2-ig tartó népszavazási kampány mozgósító akcióiban. A kormánypárti országgyűlési képviselők feladata az lesz, hogy a következő négy hétben naphosszat standoljanak választókerületeikben. Az utcai kitelepüléseken szórólapokkal, személyes beszélgetésekkel kell rábeszélni az állampolgárokat, hogy biztosan részt vegyenek a kvótaellenes szavazáson. Szeptember 10-től a kormánytagok és a párt magas rangú vezetői is bevetik magukat: országjárásba kezdenek. Fellépésükhöz a Fidesz-szervezetek országszerte legalább 200 kampányfórumot szerveznek.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A végső nagy rohamba pedig az egész párt és a szervezőstáb bekapcsolódik, aki él és mozog, járni fogja az utcákat, bekopog, rábeszél, és kézbe adja Orbán Viktor erre a célra kinyomtatott levelét. Ezzel párhuzamosan a Fidesz beindítja a telefonos mozgósítást, személyes hívásokkal emlékeztetik az állampolgárokat, hogy mindenképp menjenek el szavazni.

 

Gyürk András kampányfőnök a Népszabadság Online-nak azt mondta, nem tudja pontosan, mennyibe kerül majd az országgyűlési választások hajrájához mérhető országos népszavazási kampányhónap a Fidesznek, de szerinte a párt kiadásai nem érik majd el 100 millió forintot.

Ez azonban csak azért van így, mert a költségek túlnyomó részét nem a párt fizeti.

A 2014-es országgyűlési választási kampányban a Fidesz-KDNP a hivatalos bevallás szerint 884 millió forintot költött. (Civil becslések szerint a valódi összeg ötször nagyobb volt.) A pártok költségvetési támogatás formájában megkapták a fedezetet a kiadásokra, a referendum esetében azonban sem a kormányoldal, sem az ellenzék nem kap pénzt.

Ezúttal a kommunikációs költségek legnagyobb hányadát maga a kormány fizeti a központi költségvetésből. A pártok közül októberig azonban így is a Fidesz költi majd legtöbbet, miközben lényegében csak kiegészíti a kormányzati kampányt, egyben főpróbát tart a következő parlamenti választáshoz. A kormánypárt a rendes éves működési költségvetéséből állja a felmerülő plusz költségeket, igaz már az év eleje óta kalkulálhatott a tervezett referendummal. Az összes többi párt – beleértve a közösségi adakozásból óriásplakátokat állító Kétfarkú Kutya Pártot is – összesen sem tud 100 milliót költeni a következő egy hónapban.

A népszavazást kezdeményező kormány kampánybüdzséjében viszont egymást érik a százmilliós tételek. A napokban plakátok jelentek meg, és elkezdték kipostázni azt a 20 oldalas kampánykiadványt, amelyet minden háztatás megkap majd az országban. A 4,1 millió példányban kiadott füzet nyomdai és terjesztési költsége egymaga meghaladja a 100 millió forintot.

Az eddig nyilvánosságra hozott állami kommunikációs szerződések augusztus 1-jén lejártak, ezért jelenleg nem tudható, hogy valójában mennyi pénzt szán a kormány a népszavazásra. A Rogán Antal által felügyelt Kormányzati Tájékoztatási Központ a Népszabadság Online kérdésére azt közölte, hogy "a teljes kampány az érvényes kommunikációs keretszerződések terhére történik, amelyekben legfeljebb nettó 3,9 milliárd forint áll rendelkezésre. A szerződő fél az Egyesült Reklám Konzorcium." A végső összesítés csak a népszavazás után készül majd el.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

Az MSZP alelnöke, Nemény András hétfőn beadvánnyal fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz, mert szerinte az egész népszavazási kampány felállása sérti az választási esélyegyenlőségi alapelvét.

A beadványban arra hívják fel a figyelmet, hogy éppen az NVB mondta ki korábban, hogy a kormány kommunikációja nem egyszerű tájékoztatás, hanem kampánytevékenység. Amennyiben ez igaz, a népszavazás esetében is biztosítani kellene, hogy a kormány tetszés szerint meghatározott nagyságú, a nem szavazatokat pártoló kampánya mellett a más véleményen lévők is megvédhessék álláspontjukat. Neményi szerint az egyenlő feltételeket az biztosítaná, ha maximált összegű forrásokat biztosítanának a népszavazási kampány összes, törvény szerinti résztvevőjének. Az anyagi erőforrások egyenlőtlensége miatt a választópolgárok csak torzulással értesülhetnek a megalapozott döntések meghozatalához szükséges információkról.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.