galéria megtekintése

A kézzel festett kastély

3 komment


Doros Judit

A kétútközi kastély, Szerencsés Györgyi és Szepesi Péter közös sorsa csak látszólag múlt a véletleneken. Persze volt azokból is elég, ám a véletlenek legtöbbször csak felkínálják magukat, illegetődnek, billegetődnek, s embere válogatja, tovasuhannak-e vagy valós történetté szövik magukat.

Ez a mese nagyon régen kezdődött, egy dunántúli kastélyszállóban, ahová az akkor még idegenvezetőként dolgozó huszonéves lány német turistacsoportot vitt. Miután mindenki becsekkolt, a „rendes” szállodai szobákból neki már nem jutott, így az egykori tulajdonosok használaton kívüli, régi hálószobáját kapta meg. Más talán istencsapásként fogja fel az őt hirtelen körülvevő sok régi tárgyat, fotót, bútort, ő azonban úgy érezte: végre hazaérkezett. Az idő lelassult, s visszavitte őt egy olyan korba, ahová mindig is vágyott.

Fotó: Graeflmajor.hu

E szoba képe azt követően sem hagyta nyugodni, hogy meglehetősen pörgős munkába kezdtek 2005-ben férjével, „Szepivel”: apósa családi vállalkozását folytatva nemzetközi fuvarozócéget alapítottak. Két kamionnal indítottak, s jó ideig minden bevételüket visszaforgatták a cégbe.

 

– Az volt az elvünk, hogy semmit sem veszünk hitelre, s ehhez a kezdetek óta ragaszkodunk – mondja a kislányos arcú, lassan ötvenhez közelítő asszony, egy kétéves kislány nagymamája, aki úgy tűnik, fejben tartja mára hatvanasra duzzadt gépjárműparkjuk minden rezdülését. – Ha harminc sofőr van úton, akkor is kívülről tudja az összes menetrendjét, a rakomány összetételét, talán még a nettó súlyát is – jellemzi egy közeli ismerőse.

Talán ennek, a részletekre figyelő képességnek köszönhető, hogy immár egy saját kastélyt is a magukénak mondhatnak. Először csak kíváncsiságból ütötte be az internetes keresőbe, hogy „kastély eladó”. „Nomen est omen”, Szerencsés Györgyi mellé odapártolt a a szerencse is, mert a gép „kidobta” a kétútközi Graefl-birtokot is: egy magánszemély árulta. Egy újabb szerencsés véletlen nem sokkal később a valóságban is elé sodorta a kastélyt. A mára egymilliárdos éves forgalmat bonyolító vállalkozás irányítása mellett ugyanis még évekig hódolt másik szenvedélyének, az idegenvezetésnek: hogy ne felejtse, amit 20 esztendeig tanult és művelt, időnként csoportokat vállalt a környéken.

Fotó: Graeflmajor.hu

– A turistáimat vittem épp busszal Poroszlóra, amikor a műúttól nagyon messze a távolból megláttam egy víztornyot. Egy szépen megépített téglatorony sejlett fel a nyárfák mögött – meséli. Alig ért haza, rávette a férjét, kiránduljanak egyet a környéken. Ekkor már maguk is nem messze ettől a helytől, egy kúriában laktak, amelynek kedvéért Egerlövőre, egy kis borsodi faluba tették át a cégüket is. A romos épületet felújították, ügyelve arra, hogy amit lehet, eredeti állapotában őrizzenek meg. Híresek lettek a környéken, ők voltak a „kúriások”, akik minden „ódon kacatot” megvettek, s persze aztán mesterekkel restauráltattak, helyrehoztak. A víztornyot nagyjából bozótvágóval lehetett csak megközelíteni, ám a dzsumbujon áttűnt egy pusztulásában is szép épület: az interneten is árult Graefl-kastély. Egy magánszemély kínálta, akivel némi huzavona és papírmunka után közel egy év alatt nyélbe ütötték az adásvételt.

A kastély történetét – amelyet a felújítást lépésről lépésre nyomon követő honlapon is megosztottak – ma már jól ismerik. A Tepélypusztától délre lévő rónaságot 1869-től több részletben vásárolta fel Graefl Károly, aki országosan jegyzett bivalytartást és szimentáli tehenészetet fejlesztett ki a pusztán. Az 1891-ben átadott Füzesabony–Debrecen-vasútvonalnak megállója épült Kétútközben: ez ma is ott áll az eredeti helyén. A birtokalapító idősebb fia elemi népiskolát épített az uradalomban dolgozó cselédek gyermekeinek, s tanítói lakot is emeltetett mellé: az oktatást itt 1913-ig a család tartotta fent.

Szepesi Péter és Szerencsés Györgyi a szerelemből felújított kétútközi kastélyban. Azt tervezik, a munka végén műemlékké nyilváníttatják
Szepesi Péter és Szerencsés Györgyi a szerelemből felújított kétútközi kastélyban. Azt tervezik, a munka végén műemlékké nyilváníttatják

A földszintes, egyszerű Graefl-házat 1908 és 1911 közt építtette át szecessziós stílusú emeletes, tornyos kastéllyá az egyik utód, Graefl Andor. Az épület korát meghaladóan modern volt: a szobákat légbefúvással fűtötték, egy női és egy férfi fürdőszobát is kialakítottak, biztosították a szennyvízelvezetést. A múlt század húszas éveire virágzott a gazdaság, s közel kétszáz embernek adtak munkát. A világgazdasági válság után a vadászturizmus biztosította a megélhetésüket: német, olasz és belga vendégeknek adták bérbe a kastélyt. A leghíresebb bérlő ­Charles Bedaux milliomos mérnök volt, aki a lemondott VIII. Edward királyt és feleségét látta itt vendégül 1937-ben.

A földek államosítása után a Graefl családot 1950-ben telepítették ki. A birtokot a Füzesabonyi Állami Gazdasághoz csatolták, majd 1972-ben kárpótlásul a Tisza-tó kialakítása miatt elvett földekért a poroszlói Magyar–Szovjet Barátság Tsz-hez került. Az addigra már erősen leromlott állapotú kastély falai közt 1976-tól varroda üzemelt. Hasznosítására 1990-től többször is kísérletet tettek.

Ez a történet azonban korántsem csak a kastélyról, egy épület megmentéséről és felújításáról szól. Persze arról is. Hisz manapság nemigen elterjedt a módi, hogy egy vállalkozás ne az állami „csecset szopva”, pályázatokból és baráti hitelekből gyarapítsa a magánvagyont, hanem saját nyereségét forgassa vissza, kockáztatva akár azt is, hogy soha nem térül meg a befektetés. Az elmúlt évben cégük majd minden nyereségét a kastélyra költötték, s teszik ezt a következő években is, hisz szeretnék belülről is befejezni, s igényes kastélyszállóként működtetni. Tervük, hogy maguk is az egyik földszinti szárnyba költöznek, idetelepítve irodáik egy részét.

A Gödöllői Egyetem szakértőinek segítségével már elkészültek az önellátásra vonatkozó tervek, s egy majorságot ideépítve, az élelmiszert helyben megtermelve, állatokat tartva, növényeket gondozva működtetik majd a birtokot. A „slow food” mintájára itt egyfajta „slow life” valósul majd meg. A vendégek, ha akarják, részt vehetnek az állatok gondozásában is, talán így jobban értékelve a tojást, a tejet, a húst és a zöldséget, ami később az asztalukra kerül.

A kastélynak időközben nemcsak új köntöse, de lelke is lett. Először csak a szűkebb baráti kör tagjai fogtak ásót, lapátot, sarabolót és metszőollót, s próbálták kibontani a Csipkerózsika-álmot alvó szecessziós falakat a rájuk nőtt indák, szúrós bokrok alól. Később jelentkeztek a tanyabokorszerűen a környéken élő családok, ők is segíteni akartak. Baráti társaság szövődött az épület és a kezdeményezés köré, amely mára több mint ötven tagot számlál. Ha kell, szemétgyűjtő és takarító „összejövetelt” szerveznek, máskor adventi ünnepet varázsolnak a vakolattól megtisztogatott téglafalak hűvösébe, vagy épp Sinatra emlékkoncertet hirdetnek, amire zsúfolásig megtelik a most még kopott falakkal körbevett terem. Kiadták a Graefl család és a kastély történetét feldolgozó könyvet, néha pedig azt „játsszák”, hogy nem ebben a rohanó, digitalizált világban élnek, hanem egy lassúbb, kényelmesebb, természetközelibb létben mozognak. Kalapot vesznek fel és hosszú, csipkés ruhát, a férfiak pedig szmokingot és csokornyakkendőt öltenek. A jelmez mögött persze ugyanúgy ott van a főiskolai tanár, az adminisztrátor, a pszichiáter vagy a grafikus, de pár órára valamennyien fennköltebb üzemmódra kapcsolnak. Szerencsés Györgyi ezt úgy fogalmazza meg: fontos megtisztelniük egymást és az ódon falakat is. Szerinte a modern kor egyik rákfenéje, hogy eltűntek belőle olyan értékek, mint az igényesség, a türelem, a másik munkájának tisztelete – ez az, amit a kétútközi összejövetelek megpróbálnak visszacsempészni a hétköznapokba.

Az igényesség a kastély felújításában is megmutatkozik. Noha nem műemlék épületről van szó, mégis műemlékvédelmi szakértőt és művészettörténészt bevonva kezdték meg az első lépéseket. Eljutottak a leszármazottakig, Bobory Zsuzsáig és Györgyig, akik családi fényképekkel és iratokkal segítették a helyreállítást. Mivel minden az eredeti állapotnak megfelelő lesz, kezdeményezik majd a műemlékké nyilvánítást, akkor is, ha ezzel számos szigorú szabály betartásának terhét is a nyakukba veszik.

Jó ideig eltartott, mire megtalálták a megfelelő szakembereket, akik valóban értő módon nyúltak az ódon falakhoz. Néhány mester kikacagta őket, amikor azt kérték: az ezernyolcszázas évekre jellemző technikával, vagyis a festékszóró gépeket mellőzve, kézzel fessék le a több száz négyzetméternyi külső falfelületet. Svájcban találtak olyan céget, amely korhű festékeket gyárt, csak olyan – természetes – alapanyagokat használva, amelyek kétszáz évvel ezelőtt is léteztek. S végül akadt festő, aki csapatával elvállalta a „kézi festést”, visszaadva ezzel a Graefl-kastély eredeti arcát.

Ujjongtak, amikor egy-egy, a téeszidőszakban levakolt falfelület tisztításakor előbukkantak a régi, szecessziós falfestések. Restaurátorok igyekeznek majd visszaállítani valamennyit. Ahol lehet, megőrzik az eredeti fakorlátokat, parkettákat, cementburkolatokat. Ahol pótolni kellett, oda magyar tervezők által alkotott, egyedi betonburkolókat tettek. Németországban találtak a kastélyhoz illő külső világítótesteket, Svájcban pedig olyan karosszékeket, amelyek illenek ide.

Megint csak szerencse kísérte őket egy-egy bútordarab megtalálásánál is. A kastély berendezését az ötvenes években – az akkori szokásoknak megfelelően – gyakorlatilag szétlopták, ami megmaradt, az a téesz idejében ment tönkre. Ám időnként egy-egy eredeti Graefl-bútordarab fel-felbukkan a környéken. Legutóbb például egy idős bácsi jelentkezett, hogy nála van az egyik Graefl-sarj biliárdasztala, ha akarják, elvihetik.

Akarták, hát hogyne akarták volna.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.