Sutherland: Jack kétségbeesett és letört ember

– Nem tartotta extra nagy kockázatnak ezt a visszatérést?

– Rettegtem, mivel ezután még fél évig csiszoltak a könyvön. De izgatott is egyben, mert úgy éreztem: soha semelyik 24 évad sem sikerült tökéletesre. Csak a forgatás harmadik-negyedik napján nyugodtam meg, mert akkor éreztem, hogy tényleg valami különlegeset alkotunk. Most meg azon izgulok, hogy a közönség is így érez-e majd. Elvégre az Egyesült Államokban a május 5-i héten startol az évad, de mi június közepéig még itt maradunk forgatni.

 – Miért lett London a helyszín?

– Egyszerű: csodálatos város, és az angol a hivatalos nyelv, mely számunkra több mint ideális. De komolyra fordítva a szót: a nyolcadik évad végén Jack Bauer kap az elnöktől 15 percet, hogy eltűnjön. Utoljára egy biztonsági kamera képén keresztül látjuk, nem tudjuk, hogy kijut-e az országból. Annyit elárulhatok, hogy kijut, méghozzá Kelet-Európába, és hogy mit csinált itt négy éven keresztül, majd kiderül mindenkinek, aki nézi a show-t. A helyszín meg azért London, mert ideutazik az Egyesült Államok elnöke, és valaki merényletet tervez ellene…

– Nem azért jön Jack Bauer Angliába, hogy lenyomja James Bondot?

– Ez jó, ezt még nem hallottam. Nem kezdenék ki vele, mert magasabb nálam és kicsit fiatalabb is.

– Az új évadban is lesznek arab terroristák? Sokan az iszlám túl sötét ábrázolásával támadták a sorozatot.

Kiefer Sutherland a 24 új évadjának bemutatójára érkezik New Yorkba Lucas Jackson / Reuters

– A 24 főszereplőjeként és producereként állíthatom: sosem általánosítottunk. A mostani terroristák nem vallási alapon elhivatottak. A cselekmények mögött álló karakter brit terrorista, vannak kapcsolatai a Távol-Keleten, de a motivációi személyesek, elsősorban a férje halála miatt akar bosszút állni bizonyos személyeken az amerikai kormányban.

– Szóval nő a főgonosz. Ez is újdonság.

– Ha már így elszóltam magam: igen.

– Esetleg love story is lesz végre?

– Értem a kérdést, de a dramaturgia kizárja ezt. Én örülnék csak igazán egy fantasztikus szerelmi szálnak, de nem hinné el senki a világon, hogy mély szerelmi kapcsolat bontakozna ki két idegen között huszonnégy óra alatt. Még akkor sem, ha nagyon elszántak. Ha esetleg volna két nap szünet két epizód történései között, hogy valamiféle közös múlt kialakulhasson. A 24 műfaja dráma, mely az önfeláldozásra és a veszteségek fájdalmára összpontosít. Gondoljon csak vissza az első évadra. Jack Bauer meg akarja menteni a lányát, a feleségét és az elnököt. A feleségét nem sikerül. Bauer olyan tragikus karakter, aki sosem tud teljes mértékben győzni. A feladatot megoldja, de személyes veszteségek érik. Ha megnézi majd az új évadban, láthatja, hogy kétségbeesett és letört emberről van szó. Hibákat követ el, és viseli a következményeket. Igaz, az írók nagyon kegyetlenek a figurával: olyan szituációkba helyezik, melyekben csak rossz döntést lehet hozni.

– A Melankóliában egy férfit alakít, aki miután megtudja, hogy a Föld meg fog semmisülni, öngyilkos lesz. Van abban némi irónia, hogy Jack Bauerként viszont mindig sikerül megmentenie a világot.

A karakterek London karakteres műemléke előtt

– A két produkció két tökéletesen különböző élmény és tapasztalat. Nem mondom, hogy például a 24-epizódokat rendező Jon Cassar nem volna művész, de Lars von Trier nagyon-nagyon különleges alkotó, olyan, akiből elképesztően kevés van a világban. Érdekes, a tévés világban a kategorizálás nem értelmezhető, de a mozifilmek esetében igen. Különösen, hogy a popcorn-mozik, melyek a primer szórakoztatást szolgálják, virulnak, a komolyabb hangvételű, formabontóbb és elgondolkoztató művek egyre ritkábbak. Apám szerencsésebb korban kezdte a pályafutását. Dolgozhatott Bertoluccival a Huszadik században, Fellinivel a Casanovában vagy Nicolas Roeggel a Ne nézz vissza! című klasszikusában. Még készültek úgynevezett középutas filmek, melyek zsánerművek voltak, de egyben elgondolkodtatók, innovatívak. Nekem egy ilyen filmem van összesen, az Alex Proyas írta és rendezte Dark City. Meg persze ott van a Melankólia, mely teljesen más szinten működik. A dialógusok metaforikusak, a képi világ allegorikus, a hangulat melankolikus. A 24 más, sosem gondoltam volna, hogy valaki közös nevezőre hozza a Melankóliával. Ami viszont nagyon érdekes volt: kilenc év 24 után Lars von Trier meghívása volt az első, amit elfogadtam, és nem győztem csodálkozni a forgatáson. Tudja, a 24 nagyon sok szinten egy működő gépezet, ki kellett fejlesztenünk, hogy egy év alatt hogyan készítünk el tizenkét mozifilmet: ennek a megfelelője huszonnégy sorozatepizód. A sorozatban minden jelenetet a lehető leggyorsabban kell rögzíteni a maximális hatás elérésével. Larsnál azt sem tudtam, hova helyezte el a kamerákat, csak besétáltam egy szobába, és ha rákérdeztem, hogy akkor beszéljük meg a beállítást, annyit reagált: „Ne beszélj, csak játszd el a jelenetet!”. Leesett az állam, mert mindennek ellentmondott, amit a filmkészítésről gondoltam és tapasztaltam. Baromira jó és fontos tapasztalat volt, elképesztően élveztem. Színészként óriási lecke, hogy a különbözőségeket el kell fogadni, nem harcolni ellenük.

– A 24-et hová sorolja a karrierjében? Nem gondolja, hogy feláldozta magát egy sorozatért?

– Ez azért nehéz kérdés, mert kitölti az életem egyharmadát. Emlékszem, magamhoz vettem a kislányom fényképét, amikor elkezdtük az egészet: alig töltötte be a tizenkettőt. A nyolcadik évad végén meg elmentem az egyetemi diplomaosztójára. Ez nemcsak rengeteg időt, de rengeteg munkát is jelent. Mintegy kétszáz óra ment már le a 24-ből, ez megfelel száz játékfilmnek, felér egy életművel. Nem bántam meg semmit. Tudja, az olimpiára készülő futó egyfolytában edz. Egy színész nincs ehhez hozzászokva, nekem a 24 teremtette meg ezt a helyzetet. Színészként szuper kiképzést jelentett. Hogy ez lenne az, amit életemben csináltam? Erre nincs igazán jó válasz.

– Lesz újabb 24-évad?

– Nem.

– Biztos?

– Majd meglátjuk!