galéria megtekintése

Megsemmisítették az eredményeket, új elnököt kell választani Ausztriában

54 komment

NOL/MTI
NOL

A legfelsőbb bíróság döntésével borul a 49,7 százalékos szélsőjobbos és 50,3 százalékos zöldpárti szavazati arány. 

Az osztrák legfelsőbb bíróság megsemmisítette az államfőválasztás második fordulójának eredményét, ezért új választásokat kell kiírni egész Ausztriában - írta BBC.

Local osztrák kiadása szerint az alkotmánybíróság teljesen új választások kiírását rendelte el, helyt adva a szélsőjobbos Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) beadványának. A párt jelöltje, Norbert Hofer hajszálnyi különbséggel vesztette el az elnökválasztás második, május 22-én tartott fordulóját.

Heinz-Christian Strache, a FPÖ elnöke több szabálytalanságot és törvénysértést is felfedezni vélt a választáson. Elsősorban a levélben érkezett szavazatokkal voltak fenntartásai. Úgy véli, nem osztrák állampolgárok és 16 éven aluli személyek is szavaztak, sok választónak a szavazólap visszaküldéséhez rossz színű borítékot kézbesítettek. "Minden okunk megvan a bizalmatlanságra" – hangoztatta. 

 

A történelmi jelentősségűnek is nevezett osztrák elnökválasztáson a zöldek jelöltje, Alexander Van der Bellen győzedelmeskedett egészen pontosan 31 026 - levélben leadott - vokssal. Ezzel a 72 éves közgazdászprofesszor személyében először került zöldpolitikus az elnöki székbe.

A szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, Norbert Hofer a szavazatok 49,7 százalékát szerezte meg végül. 

A taláros testület döntését követően Heinz Fischer elnököt időlegesen három parlamenti tisztségviselő helyettesíti majd, köztük Hofer. Az új választásokat várhatóan szeptemberben vagy októberben tartják majd.

Az alkotmánybíróság döntése bizonyítja a jogállam működését - közölte Christian Kern osztrák kancellár a döntés nyilvánosságra hozatala után pénteken.

Tízmillióba fog ugyan kerülni, de így nem csordul a jogállamiság

Christian Kern osztrák kancellár közleményében kiemelte: a döntés nem választási csalásról szól, hanem arról, hogy a formai követelmények nem teljesültek. Úgy vélte: tudomásul kell venni az alkotmánybíróság döntését, egyúttal megköszönte a bírák "gyors, objektív és átlátható munkáját". Reményei szerint a két jelölt rövid és érzelmektől mentes választási kampányt fog folytatni.

A kancellár szerint nem szenvedett csorbát Ausztria külföldi megítélése, hiszen meglátása szerint az alkotmánybírák munkája visszaadta a demokrácia és a jogállamiság hitelét.

Heinz Fischer államfő szerint az osztrák demokrácia kiállta a próbát. Fischer elismerően beszélt az alkotmánybíróság munkájáról, ugyanis szerinte a testület mögött rendkívül nehéz napok és hetek állnak. Az államfő nem látja annak veszélyét, hogy megingott volna a választási rendszerbe vetett bizalom.

Reinhold Mitterlehner alkancellár az alkotmánybírósági döntést követően elmondta: bebizonyosodott, hogy a jogállam működik, azonban a szabályok alkalmazásának újraértelmezésére van szükség. Kijelentette: nem szabad hagyni, hogy az előírásokat hanyag vagy hibás módon használják. Mitterlehner arról is beszélt, hogy az új választás időpontjának mielőbbi kiírására van szükség.

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter meglátása szerint az osztrák külügyminiszterrel egyetértésben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelőit hívná azon körzetekbe, ahol szabálytalanságot észleltek.
A belügyminiszter arról is beszélt, hogy az alkotmánybíróság emberi mulasztás és jelentős hibák miatt hagyta jóvá az elnökválasztás érvényességét kétségbe vonó beadványt. Hasonló történések elkerülése érdekében a miniszter a választási bizottságok tagjai számára új elektronikus rendszer bevezetését szorgalmazza és ehhez kötelező képzést társítana.

A belügyminiszter szerint a választás megismétlése 10 millió euróba fog kerülni. Sobotka egyúttal arról biztosította a településeket, hogy a többletkiadásokat nem egyedül kell állniuk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.