galéria megtekintése

Több tucat halott a donyecki repülőtérnél

NOL/MTI
NOL/MTI

A donyecki repülőtérért folytatott, tegnap óta tartó harcokban legalább harminc oroszpárti szeparatista vesztette életét.

A szeparatisták által kikiáltott „Donyecki Népköztársaság" egyik képviselője úgy nyilatkozott a BBC helyszíni tudósítójának, hogy legalább 30 szeparatista vesztette életét a nemzetközi repülőtérért folyó harcokban. Egyelőre nem tiszta, hogy jelenleg kinek az irányítása alatt áll a reptér, ám a helyszínen tartózkodó újságírók szerint tegnap egész nap, illetve éjjel is folyamatos volt a fegyverropogás zaja, és fekete füst szállt fel az épületből. A Reuters hírügynökség szerint a harcok átterjedtek a környező negyedekre is.

Yannis Behrakis / Reuters

A kelet-ukrajnai iparváros Szergej Prokofjevről elnevezett légikikötőjének forgalmát hétfő reggel állították le, miután hajnalban a régió függetlenségéért küzdő oroszbarát lázadók több tucat fegyverese szállta meg a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra épített modern terminált. Céljuk az volt, hogy elűzzék a Nemzeti Gárdának a létesítményt ellenőrző alakulatait, amelyekkel heves tűzpárbajba bocsátkoztak.

 

Az összecsapásokba vadászrepülőgépek és harci helikopterek is bekapcsolódtak. Előbb riasztólövéseket adtak le, majd csapást mértek a felkelőkre, és megsemmisítették egy légvédelmi rakétaállásukat. A repülőtérre deszantos egységek is érkeztek, hogy kiszorítsák onnan a lázadókat – közölte a hadsereg sajtóközpontja, más tudósítások viszont arról szóltak, hogy a kormányellenes csapatok is erősítést kaptak.

A kelet-ukrajnai konfliktus legkeményebb összecsapásai az után törtek ki, hogy a magát független népköztársaságnak kikiáltott Donyeck megyében az oroszbarát erők hadiállapotot vezettek be, a már a vasárnapi elnökválasztás első fordulójában győzelmet aratott Petro Porosenko pedig bejelentette: folytatja, de hatékonyabbá akarja tenni a lázadók ellen hetekkel ezelőtt indított, de mindeddig eredménytelen „terroristaellenes műveleteket".

Az akciósorozat nem folytatódhat két-három hónapig, csak néhány óráig kell tartania – mondta a leendő államfő, és sajtóértékelések szerint a hadvezetés e szavak hatására gyorsíthatta fel a katonai gépezetet.

Porosenko hatalmas fölénnyel nyerte meg az elnökválasztást. A szavazatok több mint 90 százalékának összesítése után közzétett eredmény megfelel az exit pollok adatainak: a milliárdos csokikirály több mint 54 százalékot szerzett, míg fő vetélytársa, Julija Timosenko volt kormányfő alig jutott 13 százalék fölé.

A szeparatisták által kikiáltott „Donyecki Népköztársaság" kormányzója mindeközben kedden megnevezte a tárgyalás feltételeit Kijevvel. Pavlo Hubarev szavait a RIA Novosztyi orosz hírügynökség idézte internetes oldalán kedden. Az interjúban a kormányzó kijelentette, hogy két feltétel teljesülése esetén kész tárgyalni Ukrajna leendő államfőjével, Petro Porosenkóval.

Kijevnek egyrészt el kell ismernie a donyecki népköztársaság függetlenségét. A másik feltétel az, hogy vonja ki a megyéből az ukrán hadsereg összes „megszálló egységét".

Hubarev szerint amennyiben a kijevi hatóságok belegyeznek feltételeibe, akkor azok kiindulópontként szolgálhatnak, nem lesz szükség közvetítőkre.

A szakadár megye egy másik vezetője, Denisz Pusilin azt mondta, hogy kizárólag Oroszország közvetítésével hajlandóak tárgyalni Petro Porosenkóval.

Yannis Behrakis / Reuters

A közvetítés indokaként említette, hogy a megyében hadiállapot van, és Porosenko azt mondta, nem lesz vége a megyében folyó terrorellenes műveletnek. Terroristáknak fognak tekinteni mindenkit, aki a népfelkelők védelmére kelt - hangsúlyozta Pusilin. Hozzátette: bármilyen párbeszéd kizárólag Oroszország közvetítésével képzelhető el, és Porosenkóval csupán a fogolycseréről, illetve a „megszálló csapatok" kivonásáról tárgyalnának.

Összetűzés az orosz-ukrán határnál

Ukrán határőrök tüzet nyitottak egy fegyvereket szállító autókonvojra, amely keddre virradóra Oroszország felől behatolt Ukrajna területére – közölte az ukrán határőrség. Miután a teherautókból, kisbuszokból és személygépkocsikból álló konvoj átlépte a határt, a határőrök tüzet nyitottak rá. A járművek egy része azonban elszakadt a konvojt fedező fegyveresektől, és a Luganszk megyei Antracit város felé vette útját. 

A harcok során a határőrök feltartóztattak egy kisbuszt és két személygépkocsit. A járművek Kalasnyikov típusú gépkarabélyokkal, rakétagránátokkal és robbanószerrel voltak megpakolva. Az összetűzésben egy határsértő fegyveres megsebesült – közölte a határőrség.

Az UNIAN hírügynökség szerint az ukrán határőrség már kedden arra figyelmeztetett, hogy a Donyeck megyei Dmitrivka határátkelőnél, az orosz oldalon mintegy negyven Kamaz típusú tehergépkocsiból álló konvoj áll, fegyveresekkel, akik arra várnak, hogy átkeljenek a határon. A gépkocsioszlop tíz kilométer hosszan nyúlt el Oroszország területén. A határőrség most azt feltételezi, hogy ennek a konvojnak egy része hatolt be keddre virradóra Ukrajna területére.

Az ukrán határőrség a történtekről tájékoztatta az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB), és felszólította, hogy haladéktalanul tegyen intézkedéseket a határsértések megakadályozására.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.