galéria megtekintése

Részben nyert az állam ellen Baka András Strasbourgban

8 komment


Lencsés Károly
NOL

Az állam megsértette a 2011 végén menesztett főbíró véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogát, illetve a jogorvoslathoz való jogát is – mondta ki a strasbourgi emberi jogi bíróság, de a kártérítés összegéről még nem döntöttek.

Ma délelőtt ítéletet hirdetett az emberi jogi bíróság Baka András volt főbíró ügyében, és a panaszának részben helyt is adott. Baka több mint két esztendeje fordult a strasbourgi fórumhoz, és a 2011-es menesztése miatt szeretne elégtételt kapni, mert hat évre szóló mandátumának még a felét sem tudta kitölteni. Őt és helyettesét a bírósági szervezet átalakítására hivatkozva távolították el. A Legfelsőbb Bíróságot 1012 januárjától Kúriára keresztelték át, az Országos Bírósági Tanács helyébe – amelyet korábban a mindenkori főbíró vezetett – az Országos Bírósági Hivatal (OBH) lépett, amelynek elnökét a parlament választja meg kilenc évre.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Baka akkor azt állította, azért kell mennie, mert a nyilvánosság előtt szót emelt a kormányzati elképzelések ellen. A parlamentben egyenesen azt állította, hogy az OBH vezetőjének hatalma „korlátlan, átláthatatlan és ellenőrizhetetlen" lesz, s az új igazgatási rendszer „jogköreiben és szervezeti megoldásaiban példátlan a mai Európában (...) de még a szocialista diktatúra évtizedeiben végzett miniszteri igazgatáshoz képest is".

 

A volt főbíró arra is felhívta a figyelmet, hogy a sarkalatos törvények ne „egy-egy párt, partikuláris szervezet, vagy társadalmi csoport, hanem a jogállamon alapuló egész nemzet érdekeit szolgálják", mivel ezek a jogszabályok hosszú távra határozzák meg a független igazságszolgáltatást. Másutt arról beszélt, hogy az alkotmányos intézmények tekintetében a kétharmados többségnek bölcs önmérsékletre lenne szüksége, jelezve ezzel a jogállam melletti elkötelezettségét. Aki ezzel ellentétes gyakorlatot folytat – tette hozzá –, számíthat arra, hogy kiiratkozik Európából.

A volt főbírót az alaptörvény kiegészítő rendelkezései alapján mentettek fel, mert az kimondta, hogy a megbízatása az új alkotmány hatályba lépésével megszűnik. A Legfelsőbb Bíróság jogutóda egyébként a Kúria lett, így valamennyi bíró szolgálati viszonya folyamatos maradt, kivéve Bakát és helyettesét. Miután őt egy jogszabály erejénél fogva menesztették, a strasbourgi fórum is elismerte: sérült a tisztességes eljáráshoz való joga. De megállapították azt is, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának a jogát is korlátozták.

Az emberi jogi bíróság ugyanakkor leszögezte: az, hogy a főbírót felállították az elnöki székből, míg a többi bíró maradhatott a Kúrián – különben tanácselnökként Baka is ott dolgozik –, nem ütközik a megkülönböztetés tilalmába. Az ítéletből kiderül az is, hogy a strasbourgi fórum szerint a várományt – például a jövőbeni keresetet – nem védi az egyezmény. Arra tehát nem érdes hivatkozni, hogy egy határozott időre kinevezett vezető tulajdonjoga sérül azzal, ha idő előtt felmentik, és emiatt jelentős veszteséget kell elszenvednie. Baka egyébként erre hivatkozással több mint hétszázezer euró kártérítést kért.

A bíróság kedden az esetleges kártérítés összegéről nem döntött, hanem felszólította a feleket, hogy három hónapon belül ismertessék az álláspontjukat, és közöljék, ha esetleg sikerülne peren kívül megegyezniük.

Az ügy pikantériája, hogy Baka 2008-ig maga is a strasbourgi bíróság bírájaként dolgozott; eddig nemigen akadt példa arra, hogy valaki egykori kollegáinál később panaszosként jelentkezzék.Erkölcsi elégtételt jelent Baka András volt legfelsőbb bírósági elnök számára a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) keddi elsőfokú ítélete, mely kimondta, hogy európai emberi jogi egyezménybe ütköző volt elmozdítása a legfelsőbb bírói fórum éléről.

Visszahelyezését nem kérte

Baka András a döntés után elmondta, még nem volt ideje részletesen áttanulmányozni az ítéletet, de úgy látja, hogy igazat adtak neki ebben az egész magyar igazságszolgáltatás függetlenségét érintő ügyben, ezért ez a döntés elégtétel lehet minden magyar bírónak is. Hozzátette: visszahelyezését nem kérte, ezért erről nem is dönthetett a strasbourgi bíróság, az anyagi kompenzációról pedig egyelőre nem foglaltak állást. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.