galéria megtekintése

Titkos szérummal kezelték az ebolával fertőzött amerikaiakat

3 komment

NOL

"Csodával határos" módon, egy órán belül jelentősen javította az ebolával fertőzött amerikai orvos állapotát egy új gyógyszer – jelentette a CNN. A másik fertőzött amerikai is kapott belőle, már az ő állapota is javult. Egészségügyi szervezetek eközben arra figyelmeztetnek: egy járvány közepén nem lehet csak úgy széles körben elkezdeni használni korábban nem is tesztelt gyógymódokat.

Kent Brantley és a vele egy kórházban dolgozó, a védőruhákat fertőtlenítő önkéntes, Nancy Writebol munka közben fertőződtek meg körülbelül két hete. Fagyasztott állapotban, repülővel szállítottak számukra Libériába egy kísérleti szérumot, amelyet lassan, melegítés nélkül, nyolc-tíz óra alatt kellett felolvasztani.

Kent Brantley munka közben Libériában április elején
EPA

Miközben az első adag olvadt, a 33 éves Brantley az amerikai hírcsatorna szerint azt mondta az őt kezelő orvosoknak, hogy az első adagot inkább Writebol kapja meg, mert ő idősebb és nehezebben birkózik meg a vírussal. Ám hirtelen rosszabbra fordult az orvos állapota, légzése nehezebb lett, és ápolóinak azt suttogta: "Meg fogok halni." Ekkor azt kérte, mégis ő kapja meg az első dózis kiolvadt szérumot.

Húsz perccel azután, hogy intravénásan beadták neki, légzése könnyebb lett, és kiütései is eltűntek. Másnap már le tudott zuhanyozni és felszállni arra a repülőgépre, amely az Egyesült Államokba szállította. Tévénézők milliói látták az amerikai hírcsatornákon élőben, amint Brantly fehér védőruhában, de minimális segítséggel száll ki a mentőből Atlantában és saját lábán sétál be a klinikára.

 

Writebol is kapott a szérumból, kétszer is, mivel az első adag nem volt elég hatásos. Az ő állapota is stabilizálódott annyira, hogy pár nappal Brantly után hazaszállították.

Egerek termelték az ellenanyagot

A "titkos" gyógyszert egy San Diegó-i cég készítette, és embereken korábban soha nem próbálták ki. A ZMapp elnevezésű szérum úgy készül, hogy egerekbe juttatják az Ebola-vírus egyes részeit, amelyek erre válaszul antitesteket termelnek. Ezekből készül a szérum, ami megakadályozza, hogy az Ebola-vírus újabb sejteket támadjon meg.

Korábban csak majmokon próbálták ki. Négy majom az ebolafertőzés után 24 órán belül megkapta a szérumot és túlélte a betegséget, csakúgy, mint az a kettő, amelyek csak 48 óra múltán kapták meg. A két amerikai azonban legalább hét-tíz nappal megfertőződése után kapta meg a szert.

Mindketten maguk döntöttek arról, hogy vállalják az új szérum kockázatát, melynek használatát az amerikai szabályozás "könyörületességi záradéka" teszi lehetővé. A tesztfolyamaton nem átesett szerek esetében ennek a "kiskapunak" a használata is bonyolult és hosszú engedélyeztetési folyamathoz kötött, ám a CNN szerint ebben az esetben példásan gyorsan sikerült pontot tenni a végére.

A Brantley-t szállító mentőautó Atlantában
Erik Refner / EPA

Etikai aggályok

Eközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője, Gregory Hartl figyelmeztetett: egy víruskitörés közepette nem lehet csak úgy elkezdeni a teszteken még nem átesett gyógyszerek használatát.

Az Orvosok Határok Nélkül nevű civil szervezet közleményében hasonlóképpen vélekedett. "Fontos észben tartani, hogy a fejlesztés korai stádiumában lévő gyógymódok és vakcinák széles körű használatának egy sor tudományos és etikai következménye van" – írták.

Az eddigi legsúlyosabb járvány

Ez az eddigi legsúlyosabb ebolakitörés: február óta több mint nyolcszázan haltak meg Guineában, Sierra Leonéban és Libériában. Egy esetet már Nigériában is feljegyeztek, a fertőzött férfi Libériából érkezett. A nemzetközi szervezetek csak az utóbbi napokban kongatták meg a vészharangot, és hívták fel arra a figyelmet, hogy kezd kezelhetetlenné válni a vírus terjedése. A WHO százmillió, a Világbank kétszázmillió dollárt ajánlott fel az ebola megállítására. Az IMF 50 millió dollárt ad – jelentette a Reuters.

Az ebola vérzéssel, lázzal, hányással és hasmenéssel jár, a fertőzötteknek pedig akár 90 százalékát is megölheti. Gyógyszere nincs, de korai kezeléssel (például folyadékpótlással) a halálozási arány javítható. Cseppfertőzéssel nem terjed, ezért karanténnal és szigorú biztonsági szabályokkal megállítható lenne a terjedése.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.