Az ötletet elvetette az emberi jogi biztos, Ella Pamfilova és – bár elítélte az ukrajnai koncertet – a szovjet esztrád egykori nagy csillaga, a most ugyancsak a JeR színeiben a törvényhozás kulturális bizottságának alelnöki tisztét betöltő Joszif Kobzon is. Azt azonban ők sem tudták megakadályozni, hogy Makarevics egyik főhőse legyen annak a jórészt félremagyarázott információkkal, féligazságokkal, feltételezésekkel és hazugságokkal manipuláló propagandafilmnek, amelyet nemrég az NTV orosz tévétársaság sugárzott.
A kultúra, a sajtó és a közélet Moszkva Ukrajna-politikáját bíráló személyiségeit befeketíteni igyekvő, A junta 13 barátja című összeállításban a konszolidálódott rockert „az ukrán hadsereg trófeájának” nevezik. Noha jó néhány éve rendszeresen bírálja a moszkvai kormányzatot, és a Krím bekebelezése ellen is felemelte a szavát, egyebek közt azt állítják róla, hogy csak most szánta rá magát politikai állásfoglalásra, mégpedig azért, mert váratlanul megfosztották „bizonyos adatok szerint mintegy évi egymillió dolláros” állami támogatásától.
A kortárs orosz irodalom egyik legnagyobb nemzetközi elismertséget szerzett alakjának, Ljudmila Ulickajának kevésbé durva módszerekkel adták a tudtára, hogy kormánykritikus véleménye nem kívánatos: az utolsó pillanatban lemondták moszkvai sajtóértekezletét, amelyet abból az alkalomból tartott volna, hogy – az első orosz íróként – megkapta az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját. A hivatalos indoklás szerint csőtörés történt a rendezvény helyszínéül kijelölt teremben, Ulickaja azonban politikai okokat sejt a háttérben.
Valaki föntről rendelhette el a tilalmat – mondta a Vedomosztyi moszkvai napilapnak –, valószínűleg azért, mert a Spiegel német hírmagazinban megjelent az Isten veled, Európa! című cikke. Ebben az írónő azt fejtegeti, hogy hazája „háborúban áll a kultúrával, a humanizmus értékeivel, a személyi szabadsággal és az emberi jogok elvével”, „az agresszív tudatlanság, a nacionalizmus és a birodalmi nagyzási hóbort kórjában szenved”.
Oroszország ma öngyilkos és veszélyes politikát folytat, amely elsősorban magára Oroszországra veszélyes, de a harmadik világháborúhoz is vezethet – áll a kíméletlenül szókimondó írásban. Makarevics és Ulickaja példája is mutatja, hogy egy nem túl széles, főleg nagyvárosi értelmiségiekből álló réteg kritikával szemléli az ukrajnai események moszkvai kezelését, és olykor hangot is ad a nemtetszésének.
Sőt akad olyan vélemény, hogy a beavatkozást pártolók és az azt elutasítók megosztottsága teret nyithat az ellenzéknek, amely két hét múlva – az ukrajnai szeparatizmus orosz támogatása, az elszigetelődés és a másként gondolkodókra Oroszországon belül gyakorolt politikai nyomás elleni tiltakozásul – felvonulást tervez Moszkva központjába.
– Ukrajna témája foglalkoztatja ma a legjobban az orosz embereket. Szó szerint családokat oszt meg, apák vesznek össze fiaikkal miatta, ezért az ellenzéknek mindenképpen központi kérdéssé kell tennie – fejtegette a Népszabadságnak Konsztantyin Kalacsov, a Politikai Szakértői Csoport nevű moszkvai tanácsadó társaság vezetője, aki szerint az ukrán válság mentén „újraaktualizálhatják magukat” és konszolidálódhatnak a kormánnyal szembeni kritikus erők.
Csak szilárdulnak a hatalom pozíciói
Nem erre számít viszont Alekszej Grazsdankin, a Levada Központ független közvélemény-kutató társaság igazgatóhelyettese. – Ahogy rosszabbodni fog a lakosság helyzete a szankciók miatt, úgy fog erősödni – legalábbis rövid távon – a Nyugat-ellenesség, és romlani a jórészt a Nyugat érveit használó ellenzék megítélése – vélekedett lapunknak a szakember. A kereskedelmi embargó az elemzések szerint egyelőre a tehetőseket és a nagyvárosi középosztályt sújtja.
A vidéki kisvárosok lakossága, az átlagorosz legfeljebb akkor érzi majd meg, ha az élelmiszerárak általában is jelentősen emelkedni kezdenek. Ezt látszik alátámasztani a Levada Központ több felmérése is. A megkérdezettek mindössze negyede gondolja például úgy, hogy őt magát is érinthetik a büntetőintézkedések, amelyek Putyinnak csak minden nyolcadik szerint árthatnak. Az orosz importkorlátozásokkal a válaszadók csaknem háromnegyede ért egyet, Oroszország esetleges nemzetközi elszigetelődése miatt pedig júliusban kevesebben nyugtalankodtak, mint márciusban.
Vagyis várhatóan még a Moszkva elleni nyugati szankciók is csak megszilárdítják a hatalom pozícióit. Pedig a Kreml, pontosabban személy szerint Vlagyimir Putyin államfő helyzete már így is szinte megingathatatlannak tűnik. A friss Levada-adatok szerint, ha most lenne az elnökválasztás, rá adná a voksát az összes szavazó több mint fele (tizenháromszor annyian, mint a második helyre került kommunista pártvezérre, Gennagyij Zjuganovra), pedig januárban még csak 29 százalék volt ez az arány. Sőt a biztos választók körében még többen, 82 százaléknyian állnak ki a jelenlegi elnök mellett.
Putyin támogatottsága mindig nagy volt, mert aktív vezető, gyorsan reagál a kül- és belpolitikai kihívásokra, minden problémával látványosan foglalkozik, úgy tűnik föl, mint aki az átlagember érdekeit képviseli a bürokráciával szemben – magyarázta Alekszej Grazsdankin az államfő szinte példa nélküli népszerűségét, amelyet az ukrajnai válság csak tovább növelt. Méghozzá azért – fejtegette a szakértő –, mert az oroszok többsége úgy látja, hogy jó ügyért küzd. A közvélemény nagy része ugyanis a februári, ukrajnai eseményeket fegyveres államcsínynek tekinti.
Úgy tartják, hogy Kijevben a hatalmat Moszkva-ellenes erők ellenőrzik, fenyegetik az orosz ajkú lakosságot, amelynek ellenlépései ezért szerintük igazságosak és jogosak. Az orosz vezetőségtől pedig elvárják, hogy segítséget nyújtson hozzájuk. És ezt csak erősíti a minden ukrajnai információt gondosan megszűrő állami propagandagépezet. Ám az csak katalizátorként szolgál, a többség eleve ilyen állásponton van, érzékenyen reagál, ha az oroszok jogait látja veszélyben – tette hozzá Grazsdankin.
|
Lenin-szobor a kelet-ukrajnai szeparatisták korábbi fellegvárának számító Szlavjanszk határában
YANNIS BEHRAKIS / Reuters |
A Putyin-jelenség hátterében Konsztantyin Kalacsov részben az államfő kommunikációs képességeit látja. – Szavaiból mindenki azt hallja ki, amit akar. A radikális nacionalisták éppen úgy találhatnak benne nekik tetsző dolgokat, mint a mérsékelt hazafiak – mondta. Hiszen fő témái a gazdasági nehézségek, amelyeket Ukrajna európai integrációja okozhat, az orosz békeszeretet, a be nem avatkozás. Arról beszél, hogy a Nyugat szította az ukrán válságot, és Oroszországnak ehhez semmi köze.
Napjaink orosz propagandájának egyik fő eleme ugyanis az „ellenséggyártás”. – A posztszovjet köztudatban az ellenségkép nagyon fontos szerepet játszik. És ez nemcsak Oroszországban van így, hanem Ukrajnában is. Hiszen a határ túloldalán szintén ennek hangsúlyozásával igyekeznek erősíteni a nemzeti egységet, a hazafias érzelmeket – fejtegette Alekszej Grazsdankin, hozzátéve, hogy régi társadalmi reflexeken alapul ez a jelenség. –Mindazt, ami történik, a számukra kulcsfontosságú második világháború prizmáján keresztül látja az oroszok többsége. És éltünk a hidegháború idején, amikor ugyancsak komoly szerepe volt az ellenségképnek – mondta.
– Ez a szembenállás ráadásul háttérbe szorítja a gazdasági, szociális problémákat, a környezetvédelem ügyei például ma fele annyi embert foglalkoztatnak, mint egy éve. 2007-hez képest csaknem másfélszer annyian (61 százalék) vélik úgy, hogy Oroszországot ellenségek veszik körül, és csak 30 százalék azok aránya, akik szerint a Nyugattal kapcsolatos hangulatkeltés valójában a hatalom által állított csapda, amely megkönnyíti a közvélemény manipulálását – idézett ugyancsak közvélemény-kutatási eredményeket nemrég a Nyezaviszimaja Gazeta moszkvai napilap.
A Levada Központ adatai azt mutatják, hogy, míg az idén januárban a megkérdezettek 44 százaléka viszonyult rosszul az Egyesült Államokhoz, júliusra már 74 százalékosra bővült ez a tábor, az Európai Unióról pedig 60 százaléknak van negatív véleménye.Merthogy a közvélemény több mint fele véli úgy, hogy a kijevi kormány „az oroszellenes politikát folytató Nyugat és az USA bábja”, és a háromnegyedet is meghaladja azok aránya, akik szerint a kelet-ukrajnai lázadók ellen indított hadműveleteket voltaképpen Washingtonban kezdeményezték.
Így törvényszerű, hogy rohamosan romlott Ukrajna megítélése is. A januári kétharmadról júliusig egyharmadra csökkent azok hányada, akik jól viszonyulnak a szomszédos országhoz, és több mint kétszeresére, 55 százalékra nőtt a rossz véleményen lévőké. Feszültnek 39, egyenesen ellenségesnek 40, barátinak pedig mindössze 2 százalék tartja a két ország kapcsolatát. De hasonló a helyzet Ukrajnában is, ahol – nemrég ugyancsak a Nyezaviszimaja Gazetában idézett – felmérések szerint a lakosság 60 százaléka viszonyul negatívan Oroszországhoz.
Akad olyan álláspont, amely szerint idővel megváltoztathatja a közvéleményt, ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik – és az elmúlt napokban több jel utalt erre –, hogy az orosz hadsereg tevékenyen bekapcsolódott a kelet-ukrajnai harcokba. Merthogy a többség egyetért ugyan azzal, hogy támogatni kell a lázadókat és még kevesli is a nekik nyújtott orosz segítséget, ám az elmúlt hónapokban csökkent azok aránya, akik egyetértenének egy közvetlen fegyveres beavatkozással is. Alekszej Grazsdankin szerint azonban a számok csalókák lehetnek.
– Nagy általánosságban az emberek ellenzik az orosz haderő bevetését Ukrajnában – mondta. – Egészen másként alakulna viszont a kép, ha azt kérdeznék tőlük, hogy be kell-e avatkozni, ha Kelet-Ukrajna, egy testvéri nép kér segítséget, védelmet a hadsereggel, a nemzeti gárdával szemben. Ebben az esetben már sokkal többen lennének azok, akik a fegyveres beavatkozást is jóváhagynák.
