galéria megtekintése

Minden tizedik lány volt már erőszak áldozata

1 komment


Veres Dóra

Húszéves koráig tízből egy lányt zaklattak már szexuálisan az Unicef jelentése szerint. A 15 és 19 év közötti fiatal lányok közel fele úgy gondolja, hogy a férj által adott pofon jogos, és belefér a házasságba.

Az ENSZ gyermekalapja 190 ország adatait elemezve jutott arra a következtetésre, hogy világszerte legalább 120 millió lány válik nemi erőszak áldozatává, mielőtt betöltené a 20. életévét.

„A gyermekek elleni erőszak nem ismer határokat”
Reuters

A jelentés szerint 2012-ben összesen 95 ezer gyereket, illetve tinédzsert gyilkoltak meg, többségük Latin-Amerika és a karibi térség területén vált az erőszak áldozatává. A jelentés kitér arra is, hogy a kettő és tizennégy év közötti gyerekek esetén tízből hatot az esetek nagy részében azok bántalmaztak, akiknek a gondjára bízták őket.

 

„Az erőszak többnyire olyan helyen történik, ahol a gyerekeknek elvileg biztonságban kellene lenniük: az otthonukban, az iskolában, a közösségükben” - idézi a BBC Anthony Lake-et, az ENSZ Gyermekalapjának igazgatóját, aki megjegyezte azt is, hogy egyre nő az internetes zaklatások száma is, és hogy a bűnelkövetők a legtöbb esetben vagy a családtagok, vagy a tanárok, szomszédok, esetleg más gyerekek.

„A gyermekek elleni erőszak nem ismer határokat, kortól, földrajzi térségtől, vallástól, etnikai hovatartozástól, jövedelmi viszonyoktól független jelenség” – állapította meg az Unicef főigazgatója.

A jelentés hangsúlyozza, hogy bár egyre nagyobb figyelem irányul a gyerekek elleni erőszakra, számos országban még mindig társadalmilag elfogadott vagy legalábbis hallgatólagosan eltűrt dolog a zaklatás, és az áldozatok gyakran túlságosan félnek az elkövetőtől ahhoz, hogy beszéljenek arról, ami velük történt. 

Néha elcsattanhat egy-két pofon

Az Unicef beszámolója szerint a nőket az esetek döntő többségében volt vagy jelenlegi partnerük bántalmazza. Ennek ellenére a 15 és 19 év közötti fiatal lányok közel fele úgy gondolja, hogy ezzel nincs is semmi gond, és hogy néhány, a férj által adott pofon jogos, és belefér a házasságba. Ezzel a férfiak jelentős része is egyetért, különösen igaz ez a kelet- és dél-afrikai, valamint a dél-ázsiai, 15 és 19 év közötti fiúkra. A leggyakoribb indok, amikor a feleségek bántalmazását jogosnak ítéli mind a két nem, ha az asszony elhanyagolja a gyerekét. 

Noha előfordul, a férfiak esetén sokkal ritkább, hogy partnerük erőszakot alkalmazzon ellenük, ugyanakkor a 15 és 19 éves fiúk közül minden negyediket bántalmazott valamely családtagja, tanára vagy barátja 15 éves kora előtt. 

A tanulmány kitér arra is, hogy noha a nők és kislányok ellen elkövetett nemi erőszak gyakoribb, a fiatal fiúkat is gyakran éri atrocitás, az ilyen esetek azonban többnyire aluldokumentáltak. 

A szülők és gondozók jelentős része is egyetért azzal, hogy a gyereknevelés része a testi fenyítés is, és ha a gyerek fegyelmezetlen, akkor egy fejbe kólintás vagy egy pofon segíthet a helyzeten. Átlagosan tízből hat gyereket vernek rendszeresen hozzátartozói, a fizikai erőszak pedig gyakran lelki bántalmazással párosul. 

Nem szívesen beszélnek a történtekről

Az adatok szerint azon 15 és 19 év közötti lányok fele, akiket valaha fizikailag és/vagy szexuálisan bántalmaztak, soha senkinek sem beszélt a vele történtekről. Tízből heten soha sem kértek segítséget senkitől. Hogy miért nem, arra sokféle választ adtak az áldozatok. Sokan ezt azzal indokolták, hogy nem érezték úgy, hogy áldozatokká váltak, vagy ha mégis, nem gondolták, hogy az ellenük elkövetett erőszakkal bármi gond is lenne.

Amennyiben mégis tudatosul bennük, hogy valami nagyon nincs rendben, akkor is inkább közeli hozzátartozókhoz és ismerősökhöz fordulnak ahelyett, hogy a rendőrségre mennének. 

Magyarországra az iskolán belüli erőszak a jellemző

Az Unicef beszámolója megemlíti, hogy Magyarországon nem ritka, hogy a nők verekedéssel próbálják megoldani konfliktusaikat, és gyakori jelenség az oktatási intézményekben a bullying, vagyis a zaklatás. Mint írják, az iskolai erőszak és terrorizálás főleg a 11 év körüli fiatalokat érinti. Tizenöt éves korukra jelentősen csökken az ilyen esetek száma.

Az erőszakoskodók korát tekintve az arány épp fordítva alakul: főleg az idősebbek, a 15 év körüliek bántalmazzák a fiatalabbakat.  

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.