galéria megtekintése

Zsiga Marcell nem a gyanút oszlatja el, inkább Tóta W.-t perli

12 komment


Lencsés Károly

Máig nem tudni, hogy a Zsiga Marcell milyen pénzből vett negyvenmilliós házat – a vagyonnyilatkozata alapján erre nemigen tellett neki –, bíróság elé citálta viszont Tóta W. Árpádot, a hvg.hu munkatársát, aki fideszes politikusnak erről az ügyéről is írt.

Rágalmazásért jelentette fel Zsiga Marcell volt fideszes parlamenti képviselő, miskolci alpolgármester Tóta W. Árpádot, a hvg.hu munkatársát, mert egy tavalyi cikkében az újságíró a politikus gyanúsnak vélt ügyeiből kiindulva írt meglehetősen vitriolos publicisztikát. A bizonytalan eredetű összegből negyvenmilliós házat vásárló Zsigáról abban egyebek mellett az olvasható: „láthatóan nem zavarja, hogy korrupciógyanúba keveredett”.

Tóta W. szerint Zsiga Marcell nyugodtan legyinthet is az egészre, hiszen a pártja „kihúzza a szarból tűzön-vízen át”. Ami annyiban igaz is, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottságának fideszes többsége szerint tényleg nem indokolta semmi a vagyonnyilatkozati eljárás megindítását. A „békemenetelő nyájat” pedig nem érdekli – fogalmazott Tóta W. –, hogy „az utolsó segédhernyó is utat építtet közpénzből a lopott házáig”.

Ez már kicsapta a biztosítékot, és a politikus büntetőpert kezdeményezett nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt.

 

A II-III. Kerületi Bíróságon tartott első tárgyaláson Futó Barnabás, Zsiga jogi képviselője magánvádlóként azzal érvelt, hogy az írás több, a sértett becsületének csorbítására alkalmas kijelentést tartalmaz, és őt Tóta W. bűncselekmények elkövetésével hozza összefüggésbe. Közszereplőként Zsiga Marcell tudomásul veszi, hogy többet kell tűrnie – hangoztatta Futó Barnabás –, de a vádlott túlment minden határon. Azt ugyanis szerinte senkinek nem kell elviselnie, hogy bűnözőnek nevezzék.

Zsiga Marcell az ügyvédre bízza az ügyet, nem a nyilvánosságra
Zsiga Marcell az ügyvédre bízza az ügyet, nem a nyilvánosságra

A politikus a vagyonosodásáról nem nyilatkozott – így a házvásárlás fedezetéül szolgáló pénz eredete sem ismert –, s korábban több jelét adta annak, hogy befolyásolásával hajlamos visszaélni – állította a bíróság előtt Tóta W. Utalt emellett arra, hogy Zsiga az országgyűlési és önkormányzati tisztsége után is felvett költségtérítést, ami törvénysértő volt, és nehezen magyarázható egyszerű feledékenységgel.

A köznyelv pedig kifejezetten a korrupció fogalomkörébe sorolja – tette hozzá –, hogy a politikus édesapja és testvére is önkormányzati állást kapott Miskolcon.

Az újságíró szerint a cikk második része a rendszerszintű problémákról szól, és ehhez csupán példának használta fel, miként simították el Zsiga Marcell vagyonosodási ügyét, aki cinikusan hallgatott, és szükségét sem érezte a magyarázatnak. Az írás tehát arra is figyelmeztet, hogy amennyiben tényleg van korrupció, akár azt is ugyanígy meg lehetne úszni – mondta Tóta W.

Nem alakult-e ki egy érinthetetlen kaszt, amelyről a frakció és a mentelmi bizottság mondja ki, hogy ártatlan? – tette fel a kérdést a tárgyaláson az újságíró. Ennek tagjai bíróságra csak akkor mennek, ha ezt a megállapítást valaki nem hiszi el, pedig az újságíró szerint sokan vannak, akik kételkednek.

Zsiga Marcell a feljelentésében azt írja, hogy sohasem emlegettek vele kapcsolatban korrupciós ügyeket, de Tóta W. szerint ebben téved, mert elég megnézni a róla szóló cikkekhez fűzött megjegyzéseket, illetve az ellenzék nyilatkozatait. Ezt nem az ő kifogásolt írása váltotta ki, hanem a politikus konok hallgatása – állította az újságíró.

Szerinte a sajtónak az a feladata, hogy rámutasson az ilyen diszfunkcionális működésre, a korrupció rendszerszintű lehetőségére, a következmények nélküliségre. Tóta W. kiemelte: efféle ügyekben változatlanul szükség van arra, hogy az újságírók a gyanút, a rosszindulatú feltételezéseket továbbra is megfogalmazhassák.

Futó Barnabás ezt követően megkérdezte, hogy az újságíró milyen alapon írt lopott pénzről, lopott házról, s mit kellett Zsigának megúsznia. Tóta W. megismételte, hogy egy rendszert kívánt jellemezni. Ugyanakkor leszögezte: a politikus a vagyonnyilatkozati eljárást úszta meg, de ezzel nem azt sugallja, hogy lopott, csak azt, változatlanul nem tudni, milyen forrásból származott a házra költött pénze.

Baltay Levente, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje a vádlott vallomása után bejelentette, hogy valóságbizonyítást kezdeményez. Közszereplők esetében a közérdek indokolja, hogy a kifogásolt állítások valóságtartalmát igazolják, és ennek érdekében a védő dokumentumokat terjesztet be. Azok Baltay Levente szerint alátámasztják, hogy Zsiga Marcell magatartása legalább arra alkalmas volt, hogy vele kapcsolatban a korrupció gyanúja fogalmazódjék meg.

A bíróság a tárgyalást elnapolta, így az ügyvéd indítványáról október 9-én születhet döntés.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.