galéria megtekintése

Tarolás helyett nagyot bukott a francia szélsőjobb

Egyetlen régiót sem tudott megnyerni Franciaországban a Nemzeti Front. A regionális választások második fordulójában tíz százalékkal többen mentek el szavazni, mint az elsőben. A kormányzó szocialisták a vártnál jobban szerepeltek, de a konzervatív erők vitték el a régiók többségét. A szélsőjobboldali veszély nem múlt el.

Nagy estére készültek, de a „tarolás" elmaradt. A francia regionális választások második fordulójából a Nemzeti Front (FN) üres kézzel távozott. A vasárnap este ismertté vált becslések szerint egyetlen régióban sem sikerült nyerniük, pedig a december 6-i első fordulót követően a Marine Le Pen vezette szélsőjobboldali párt – hatmillió szavazattal a zsebében – a tizenhárom térségből hatban nyerésre állt.

– Franciaország első számú ellenzéki pártja leszünk. Megháromszoroztuk regionális képviselőink számát, ez is mutatja a felemelkedésünket – öntött lelket csalódott híveibe Le Pen, aki szintén „elbukta" a második fordulót. A bevándorlás és magas munkanélküliség sújtotta észak-franciaországi régióban, ­Nord-Pas-de-Calais-Picardie-ban a becslések szerint simán kikapott Nicolas Sarkozy volt államfő jobboldali pártja a Köztársaságiak jelöltjétől.

Az FN vezetője élesen támadta a kormányzó szocialistákat és az ellenzéki Köztársaságiakat, akik szerinte titkos szövetséget kötöttek a hazafiak elbuktatására. – A kölcsönös visszalépések és más machinációk egy agonizáló rendszerről tanúskodnak – hangoztatta a pártalapító, Jean-Marie Le Pen lánya, aki szerint az első fordulóban szerzett hatmillió voks elképesztő nagy sikernek számít.

 
Marine Le Pen. Más eredményt képzelt el magának
Yves Herman / Reuters

A Nemzeti Front „gödörbe zuhanása" egyértelműen a választói mozgósításra vezethető vissza. Míg az első fordulóban a szavazók alig ötven százaléka ment el voksolni, egy héttel később a részvételi arány megközelítette a hatvan százalékot. A tét kétségkívül nagy volt, s mind a szocialisták, mind a köztársaságiak masszívan arra buzdították hívei-ket, hogy menjenek szavazni. Igaz, míg Francois Hollande államfő szocialistái inkább visszaléptek a konzervatív jelölt győzelme érdekében, Sarkozy a „sem visszalépés, sem fúzió" politikáját hirdette meg.

A szocialisták mindenesetre a vártnál sokkal jobban szerepeltek. Míg az első fordulót követően a pirosaknak három régióban adtak esélyt, a vasárnap esti becslések szerint legalább öt régióban győztek. Igaz, elveszítették a Párizst körülölelő, kulcsfontosságú Ile-de-France régiót. – Fellélegezhetünk, de ünnepelni semmi okunk.

A szélsőjobboldali veszély egyáltalán nem múlt el. A baloldali politikának meg kell tudnia szólítani azokat is, akik otthon maradtak, mert elvesztették a hitüket – hangoztatta Manuel Valls. A kormányfő azon szocialista politikusok közé tartozott, akik az FN-nel szemben „köztársasági frontra", adott esetben a Sarkozy-párt és jobboldali szövetségesei közös jelöltjének támogatására buzdított. Sarkozy szintén óvott a diadalitasságtól, az exállamfő szerint a regionális erőpróba tanulsága, hogy a lehető legmélyebb vitát kell folytatni a franciákat aggasztó kérdésekről.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.