galéria megtekintése

Szelfikkel terjeszkedik a dzsihád 3.0

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 04. számában
jelent meg.


Körösi Ivett
Népszabadság

Hol vannak már azok az Oszama bin Ladenről készült szemcsés felvételek, amelyek az al-Kaida vezérének hosszú monológjait örökítették meg! Az al-Dzsazírához eljuttatott rossz minőségű, homályos és zajos videókon statikus képek váltották egymást, hosszú percekig nem történt semmi, még a szellő sem lebbentette meg Bin Laden ruháját.

Az IS zászlóját lengeti egy harcos a szíriai Rakka utcáján
Az IS zászlóját lengeti egy harcos a szíriai Rakka utcáján
Reuters

Ezek a képanyagok az egykori terroristalegendával együtt a múltba vesztek, az évtizedes technológia pedig ósdinak tűnik az Iszlám Állam (IS) internetes propagandájához képest.

 

A terepen készült, nagy felbontású képek és videók, a drónok segítségével felvett csatajelenetek, a csevegőprogramokon küldött intelmek, illetve a közösségi média erejét maximálisan kihasználó üzenetek a The New York Times szerint új korszakot nyitottak meg: a dzsihád 3.0-t.

Az angol nyelvű képek és szövegek kevésbé brutálisak, a Dabiqban sem látni vért vagy kínzásokat, csak elszánt és boldog harcosokat

„A közösségi média használata önmagában nem újdonság, az IS mégis úttörőnek számít. Rengeteg dolgot töltenek fel az internetre, de van egy médiabirodalom is – az Al Hayat –, amelyik mögöttük áll. Videókat és többnyelvű üzeneteket terjesztenek, mindezt úgy, hogy a legváltozatosabb tartalmakat minden eddiginél szélesebb közönséghez képesek eljuttatni” – mondta a Népszabadságnak Aymenn Jawad al-Tamimi, a philadelphiai Közel-Kelet Fórum kutatóközpont egyik szakértője.

Felsorolni is nehéz, hogy hány platformon van jelen az IS. Bár az olyan nagy közösségi fórumokról, mint a Twitter, a Facebook, a YouTube vagy az Instagram, törölték a hivatalos fiókjait, a szervezet rendkívül gyorsan alkalmazkodik, gombamód szaporodnak és párhuzamosan más, kevéssé ismert közösségi oldalakon is megjelennek az új profiljai.

Nutellás harcos - Twitter / Forrás

Az IS jó érzékkel használja ki a modern technológia nyújtotta lehetőségeket: vannak olyan internetes oldalak, ahova kifejezetten csatabeszámolókat töltenek fel, a közelmúltban pedig egy olyan okostelefonos híralkalmazást is kifejlesztettek – azóta ezt is törölték –, amelyen az előfizetők a legszörnyűbb vérengzésekről kaptak friss, fényképes beszámolókat.

Ám tévedés azt gondolni, hogy kizárólag a dzsihadista „IT-csapat” foglalkozik mindezzel, maguk a terepen harcolók is aktívak. A Los Angeles Times elemzése szerint a fegyveresek készséggel válaszolnak különböző chatszobákban azok kérdéseire, akik a csatlakozást fontolgatják, és a harcokat népszerűsítő, lelkes videobeszámolók is akadnak.

„Hajlandó vagy feláldozni a zsíros állásodat, a hatalmas verdádat és a családodat? Tudom, milyen Nyugaton élni. A szíved mélyén depressziós vagy… A gyógyír rá a dzsihád” – mondja egy angol nyelvű videóban egy brit IS-tag.

A szervezet a hagyományos platformokon is jelen van, saját, negyvenoldalas angol nyelvű magazinja – a Dabiq – kifejezetten igényes: modern grafikai megoldásokkal és számos, nagy felbontású képpel illusztrálja a szervezetet érintő legfrissebb híreket, a végén pedig az impresszum alatt kéri az olvasókat, hogy osszák meg észrevételeiket a szerkesztőséggel.

Al-Tamimi szerint kétségtelen, hogy komoly szakértői gárdája van a szervezetnek, amely nemcsak az üzenetek mennyiségét, hanem minőségét is megszabja. Így aztán a legbarbárabb kivégzésekről készült felvételek ugyanúgy megtalálhatók a világhálón, mint a nutellás üveggel vagy kiscicákkal pózoló, mosolygó harcosok. Az angol nyelvű képek és szövegek kevésbé brutálisak, a Dabiqban sem látni vért vagy kínzásokat, csak elszánt és boldog harcosokat.

A terroristák szerint is cuki - Twitter / Forrás

A szervezet azonban kétségkívül a kegyetlen videókkal vált hírhedtté. A The New York Timesnak nyilatkozó szakértők szerint a sokkoló felvételekkel egyfelől a Nyugat tudtára akarják adni, hogy nem ismernek kegyelmet, és bármit megtesznek céljuk elérése érdekében, másfelől a régióban élő, hasonlóan kíméletlen radikálisokat is megszólítják, illetve megpróbálják csatlakozásra bírni.

Támogatóiknak mindez vonzó, mert azt látják, hogy a dicső kalifátust, amelynek megalakítását Oszama bin Laden korábban csak ígérgette, az IS létre is hozza, bármi áron. Ez sokaknak elég ahhoz, hogy csatlakozzanak, és a világháló segítségével ezt könnyen megtehetik, hiszen számos fórumon adnak tanácsokat az érdeklődőknek.

A nyugati kormányok és szolgáltatók pedig egyelőre tehetetlenül szemlélik a történteket.

„Persze levehetnek sok mindent az internetről, de ez egy soha véget nem érő folyamat, mert mindig lesznek olyanok, akik továbbítják és feltöltik a tartalmakat – vélekedett Al-Tamimi. – Mit tudnak csinálni? Törölnek minden létező fiókot? Hol a határ?”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.