galéria megtekintése

Kitört a Lázár-Tarlós háború

0 komment

NOL/MTI

„Külföldön mószerolni a saját kormányomat, az nem az én műfajom.” Tarlós ezért inkább itthon teszi. 

A fideszes belharcok újabb frontvonala nyílt meg a héten - ezúttal (is) Lázár János és Tarlós István között. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis tett egy közvetett utalást a fővárosi beruházások hátrasorolására, ami személyeskedő üzengetést eredményezett a két kormánypárti politikus között.

A vidéki életforma

Lázár kedden jelentette be, hogy több mint 34 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg az Európai Bizottság a magyar kormánnyal, ami a hozzá szükséges önerővel 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a 2014-2020-as időszakban. A miniszter arról is beszámolt, hogy az EU-val folytatott egyeztetéseken bizonyos szempontokat sikerült markánsan érvényesíteni, így például azt, hogy „a vidéki életformát, a vidéken élő emberek boldogulását és a fiatalok helyben maradását segítő gazdasági eszközök kiemelt figyelmet kapjanak. A vidéki életforma erősítésében az agráriumnak kiemelt szerep jut, utóbbi ágazat, benne az élelmiszer-gazdasággal nagy nyertese a büdzsének”.

 

Ebből Tarlós azt a következtetést vonta le, hogy a vidéki projekteket a fővárosi nagyberuházások rovására részesíti előnyben a kormány, ezért a főpolgármester kedden indulatosan így reagált a Facebookon:

Lázár nem mindenható!

„Nem mondok le a budapesti nagyberuházásokról, sem a Margitsziget, sem az állatkert, sem a Lánchíd fejlesztéséről, amelyeket a hírek szerint Lázár János kancelláriaminiszter le akar állíttatni. A kancelláriaminiszter arra hivatkozik, hogy a beruházásokra a brüsszeli előírások miatt nem adható uniós pénz. Nem tudom, Lázár Jánostól mit lehetett konkrétan hallani. Ami elhangzott állítólag tőle, személy szerint nem hallottam. Egyébként is, János a keresztneve, nem pedig Mindenható! Nyilván meg fognak születni bizonyos végleges döntések az uniós források, a fejlesztési pénzek vidék és főváros közti megosztásáról. Úgy gondolom, hogy ebben az alkudozásban – különös tekintettel arra, hogy mégis egy politikai közösséghez tartozunk – olyan nagyon rossz esélyekkel nem indulok, és nem indul a főváros.”

Ki az a Tarlós?

Erre válaszul Lázár János hidegebb éghajlatra küdte a főpolgármestert:

„A magyar kormány minden budapesti fejlesztést támogat, amelyet Brüsszel jóváhagy. Valószínű, hogy Brüsszel azért nem támogat bizonyos projekteket, mert nem ismeri Tarlós Istvánt. Továbbra is javaslom, hogy a főpolgármester úr többet küzdjön Brüsszelben Budapestért. Az állatkerti fejlesztések ügyét személyesen is fogom támogatni, már csak Tarlós István barátom miatt is” - üzente Csepreghy Nándor helyettes államtitkárral Lázár. Ezt Csepreghy annyival egészítette ki, hogy amit a kormány el tudott érni a források felhasználásának tekintetében, azt elérte, amit nem tud Budapesten uniós forrásból finanszírozni, azt hazai költségvetési forrásból megteszi.

Tarlós és Lázár 2012 telén a budapesti állatkertnél Persányi Miklós igazgatóval. Új front
Kovács Attila / MTI

Ezt persze Tarlós sem hagyhatta szó nélkül - hiszen Lázár úgy állította be, mintha Brüsszelen múlna, hogy milyen kiemelt beruházásokat támogat a magyar kormány -, ezért szerdán a Facebookon így hordta le a miniszterelnökség vezetőjét:

Egyszerű ostobaság

„Tegnap üzenetet kaptam. Menjek Brüsszelbe lobbizni. Van ezzel egy kis probléma. Budapest nem az elmaradott térségekre vonatkozó pályázati pénzeket célozza meg fejlesztési elképzeléseivel, hanem például az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program forrásait. Ezen források megszerezhetőségének szabályai eltérnek a régió GDP-jéhez kötött támogatásokétól. A Fővárosnak vannak előkészített projektjavaslatai. Küzdünk is értük – itthon. Az EU azonban kormányokkal áll kapcsolatban, azok a partnerei, nem pedig a polgármesterek.

Teljes félreértés vagy tájékozatlanság az az állítás, hogy „a Kormány minden budapesti beruházást támogat, amit az Unió támogat". Ennek a mondatnak nincs értelme. A helyzet éppen a megfordítottja. Amit a kormány támogat, csak azt támogatja az Unió, amit nem, azzal az Unió hivatalból nem is foglalkozik. Hogy pedig a budapesti fejlesztések támogatása azon múlna, hogyan „lobbizik" a város, vagy a főpolgármester Brüsszelben, ez az állítás egyszerűen ostobaság. Az Unió nem irkál tételeket a Kormány listájába. Egy polgármester legfeljebb politikai értelemben „lobbizhatna" Brüsszelben, de az nem lobbitevékenység lenne, hanem a kormány mószerolása. Mindössze annak értelmetlen bizonygatása, hogy rossz listát készítettek. Külföldön mószerolni a saját kormányomat, az nem az én műfajom. Még ellenzéki kormánnyal se tenném."

Nevető harmadik

Az LMP főpolgármester-jelöltje szerint nevetséges a Tarlós István főpolgármester és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter között hónapok óta zajló színjáték a fővárosi fejlesztési forrásokról. Csárdi Antal azt nyilatkozta: megértik, hogy a kampányban a Fidesznek és Tarlós Istvánnak is érdeke eljátszani, hogy a főpolgármester Budapest érdekeit képviseli, de a tény ezzel szemben az, hogy az elmúlt négy évben semmilyen érdemi ellenállást nem tanúsított, miközben a kormány sorra elvette a főváros hatásköreit és forrásait.

Az LMP szerint a kormány Brüsszelre hárítja a felelősséget az uniós források ügyében, miközben lennének fővárosi fejlesztésekre is felhasználható uniós összegek, és a költségvetési pénzből is meg lehetne valósítani ezeket a projekteket. A politikus hozzátette: Tarlós István tehetetlen a kormánnyal szemben, valódi lobbiereje láthatóan nincsen, miközben konfliktusokat nem mer vállalni. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy továbbra sem lehet tudni, hogy miből fogják finanszírozni az életveszélyes hármas metró felújítását, pedig ez a kormány felelőssége lenne - írta Csárdi Antal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.