galéria megtekintése

Riadót fújtak a fertőző román túró miatt

Mégis a Lactate Bradet lehet a halálos áldozatokkal is járó fertőzésgóc forrása Romániában. Az Európai Bizottság gyorsvészjelző rendszere (RASFF, Rapid Alert System for Food and Feed) az olasz hatóságok kezdeményezésére adott ki riasztást még szerdán: eszerint a Romániából származó juhtúró súlyos ételmérgezési veszélyt jelent. A RASFF szerint a terméket Német- és Franciaországban is forgalmazzák, de nem kizárt, hogy viszonteladókon keresztül más tagállamok boltjaiba is eljuthat.

Az olaszok azután fújtak riadót, hogy a vizsgálatok kimutatták: Romániából származó túrót evett az a 14 hónapos firenzei kisfiú, aki március eleje óta kezelnek súlyos ételmérgezéssel, úgynevezett anémiás hemolitikus tünetegyüttessel.

A bukaresti hatóságok mindössze pénteken közölték, hogy „nagy valószínűséggel" azonosították a fertőzés forrását. Románia nem tájékoztatta az EB-t, és nem kért riasztást az eset kapcsán. Patriciu Achimas Cadariu az újságírók ismételt kérdésre sem volt hajlandó kiejteni a cég nevét, miután korábban kollégáját, Achim Irimescu mezőgazdasági minisztert kis híján menesztették a cég jó hírének a megsértése miatt. A múlt hónap végén ugyanis Irimescu bejelentette, hogy azonosították az ételmérgezést okozó kólibaktérium-törzset (O26) a Lactate Bradet nevű, Arges megyei tejgyár termékeiben. A vállalat vezetője cáfolt, a közvélemény egy része és több politikus pedig a miniszter leváltását követelte „egy hazai kisvállalkozó tönkretételéért".

 

Március 4-én az Arges megyei közegészségügyi hatóság hivatalosan is cáfolta, hogy kapcsolat lenne a fertőzések és Lactate Bradet között. Három nappal később azonban az újabb vizsgálatok kimutatták, hogy a cég által készített sajt is baktériummal fertőzött. A hatóságok ezúttal hallgattak. Ugyanazon a napon a liberálisok és demokraták (ALDE) két vezető politikusa, Andrei Gerea és Varujan Vosganian egykori gazdasági miniszterek sajtótájékoztatón arra buzdították a románokat, hogy bátran vásároljanak Bradet-termékeket. Felhívásukat azzal nyomatékosították, hogy a nyilvánosság előtt maguk is elfogyasztottak egy-egy joghurtot.

Mint pénteken kiderült – Andrei Butaru, az országos közegészségügyi hatóság elnöke elmondásából –, az ellenőrök hibát hibára halmoztak. Például már az első vizsgálat nyomán, még február elején kimutathatták volna a fertőzést a Lactete Bradetnél, de ők csak a dokumentumokat ellenőrizték, és megelégedtek azzal, hogy a papírok szerint a tejet hőkezelték. Igaz ugyan, hogy az E.coli baktérium a pasztörizálással elpusztul, viszont az ellenőröknek azzal is számolniuk kellett volna, hogy nemcsak a nyersanyag, hanem a kész termék is megfertőződhet. Gyaníthatóan éppen ez történt. A bukaresti hatóságok bejelentették, hogy a cég 20 tonnányi termékét visszahívják a piacról.

Az első, tizenegy hónapos kisbaba február negyedikén halt bele a baktérium okozta szövődményekbe Romániában. Ezután még további két halálesetet okozott, illetve több tucat gyerek került kórházba.

Az azonosított O26 kólibaktérium toxinjai a felnőtteknél legfeljebb egyhetes hasmenést okoznak, a gyerekeknél viszont súlyos szövődményekkel járnak. Ez az a bizonyos anémiás hemolitikus tünetegyüttes, amely véralvadási zavarral és veseelégtelenséggel társul, emiatt a beteg dialízisre szorul, nyilatkozta lapunknak korábban dr. Molnár B. Géza epidemiológus.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.