– Megnézném, ki bírna ki tizenkét évet ott, ahol én laktam – mondta konyhája előterében az új bérlő, akinek azonban nem rendeződött az élete, hiszen a lakás felújításának kezdetén meghalt a felesége. Nuver Erikával éveken át küzdöttek A Város Mindenkié csoporttal a lakhatási jogokért. A civil szervezetet ma is a családjának tekinti, ma is innen kapja a legtöbb segítséget. – Nem az igazi ez a költözés – mondta Csorba János a lakásbérleti szerződés aláírása előtti pillanatokban –, a bátyám jött végül velem, hogy ne legyek teljesen egyedül. Élünk, ahogy bírunk. Meglátjuk, hogy mi lesz.
A felújítás során ajtókat cseréltek, a lakás alját szigetelték, a villanyt kártyás órákkal oldják meg. Az építési munkálatokat Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület szervezője irányítja. – Jani lakásának felújítása durván kétmillió forintba került, ebből egyet kaptunk az önkormányzattól, a fennmaradó részt adományokból fedezzük. Sokan adtak pár száz forintot, és volt néhány nagyobb adakozónk. Többen építőanyaggal segítettek.
A munkák java részét egy kőműves vezetésével a lakók végzik el. Sokat várunk ettől a modelltől.
Janiék a házhoz tartozó kertben gyümölcsfákat szeretnének ültetni, talán egy veteményes is létesül az udvarban. Kenyérgondok persze most is vannak, de ez nem új azoknak, akik évtizedek óta napról napra élnek. – A kaja az első – mondta Csorba János. – Tudom, milyen kukából kiszedni a kenyeret. Sokszor megtettem Servúdban is. Ha az ember éhes, az is egy megoldás.
|
Csorba János az új otthonában. Még nem jött egyenesbe
Koncz György / Népszabadság |
A férfi egy hatgyermekes ramocsaházi családból származik, két nővére már meghalt, a négy fiú maradt életben. Közülük hárman kerültek Pestre, vissza Szabolcsba nem érdemes menniük, mert ott fillérekért dolgoztatják a napszámosokat, hamar éhen lehet halni. A nagyvárosban sűrűbb a falat.
– Szeretnék egyszer Orbán Viktorral beszélni. Azt mondanám neki, gondolja meg, mit cselekszik,
nézzen egyszer végig a nyomorgókon, ne csak a sajátjainak kedvezzen.
Megkínálnám rizses lecsóval, nem sajnálnám tőle sem az ételt.
Az évek óta a szükséglakásban élő szomszédok nem fogadták ellenségesen az erdőlakókat. – Nem vagyok kötekedő típus – mondta Csorba Jani –, ha iszom, ledőlök a dikóra aludni. Az igazságtalanságot nem tűröm, de ha nincs igazam, hallgatok. Azon vagyok, hogy elinduljak most az Erika nélküli életben. Nem érzem még magam itthon, de már az erdőbe sem kívánkozom vissza.
