galéria megtekintése

Kormányfői bosszú a plágium megszellőztetéséért?

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 17. számában
jelent meg.


Szőcs Levente, Bukarest
Népszabadság

Az EU-csatlakozás „áraként” élt eddig a román köztudatban a német–francia EADS konszernnel 2004-ben aláírt szerződés. Ez tette volna lehetővé a jövendőbeli Schengen-határok biztonságossá tételét. Csakhogy most kiderült: az ügyészség szerint „egyszerű” korrupciós ügyről van szó.

Az EADS-nek versenytárgyalás nélkül odaítélt szerződés értékének egy része a bukaresti döntéshozók zsebében landolt – állítja most a román ügyészség.

A vizsgálat immár egy tízéves időszakot és egymilliárd euró értékű közbeszerzést érint

Egyelőre tanúként idézték be Ion Moraru jelenlegi és Eugen Bejinariu egykori kormányfőtitkárt, de gyanú vetül a belügyi, a távközlési és az oktatási tárca több egymást követő vezetőjére is. A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) eddigi legjelentősebb vizsgálatában negyven magas rangú politikus és kormányzati tisztségviselő érintett.

 

Eredetileg a vizsgálat egy nem túl jelentős szoftvervásárlást vett célba. A miniszterelnök ellenőrző testülete átvizsgálta az oktatási minisztérium beszerzéseit, és miután úgy találta, hogy az előző kormányzati ciklusban kötött szerződések közül több is törvénysértő lehet, jelezte az ügyet a DNA-nak.

Victor Ponta a román parlament kivetítőjén - milyen játékot játszik?
Victor Ponta a román parlament kivetítőjén - milyen játékot játszik?
Bogdan Cristel / Reuters

Ez még tavaly történt. Azóta Victor Ponta kormányfő többször kifogásolta, hogy ellenőrző testülete hiába tárja fel százával az előző kormányzat törvényszegéseit, a feljelentéseket az ügyészség még válaszra sem méltatja.

Arra azonban a miniszterelnök –aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) első embere – sem számított, hogy az ügyészség megindítja a kért vizsgálatot, de kiterjeszti azt három egymást követő kormányzat szoftverbeszerzéseire.

Kiderült ugyanis, hogy a Ponta-kabinet ellenőrei által gyanúsnak talált szerződések egy részét csupán meghosszabbították az előző kormány idején, eredetileg jóval korábban, 2004-ben kötötték őket. (Érdekes egybeesés, hogy akkoriban a jelenlegi miniszterelnök vezette a kormány ellenőrző testületét.)

A DNA vizsgálata immár egy tízéves időszakot és egymilliárd euró értékű közbeszerzést érint. Az összeg tetemes részét, 734 millió eurót az EADS német–francia konszernnek fizette ki a román állam az országhatárok biztonságossá tételéért.

A sajtóba kiszivárgott információk szerint az ügyben a kulcsszerepet a Fujitsu Siemens Computers (FSC) játszotta. Az osztrák cég romániai igazgatója, Claudiu Florica neve valamennyi vizsgált szerződés kapcsán felbukkan. Ez a cég közvetített az iskolai szoftverek beszerzésénél is a Microsoft és a román hivatalosságok között.

Az Evenimentul zilei című napilap értesülései szerint az EADS azzal a feltétellel kapta meg a versenytárgyalás nélkül aláírt szerződést, hogy meghatározott összegű megrendelést ad bizonyos alvállalkozóknak. A FSC-nek például 40–60 millió euró értékű szerződést ígértek azzal a feltétellel, ha sikerdíjként visszafizeti az összeg tíz százalékát a Gessa nevű cégnek, öt százalékát pedig a Profinetnek.

Ügyészségi források szerint a pénz valójában belügyi vezetőkhöz és Adrian Nastase miniszterelnök hivatalához került.

Claudiu Florica, aki a bukaresti Regal Sport Club igazgatója is
Claudiu Florica, aki a bukaresti Regal Sport Club igazgatója is
Marius Dumbraveanu / MEDIAFAX

A források két másik alvállalkozó nevét is említik „közvetítőként”, de arról nem szólnak, hogy ezek mekkora összeget forgattak vissza a román politikusoknak. A DNA egyelőre konkrét személy gyanúsítása nélkül nyomoz, ám ügyészségi források szerint a következő napokban várhatóan beidéznek több jelenlegi és volt minisztert.

Köztük van Ioan Rus közlekedési tárcavezető, aki 2004-ben a belügyminisztériumot irányította, Adrian Nastase exkormányfő, aki jelenleg is börtönbüntetését tölti korrupció miatt, és Daniel Funeriu, aki 2009-ben vezette az oktatási minisztériumot.

Úgy tűnik egyébként, hogy az egész ügy Funeriu miatt pattant ki. Victor Ponta nyilvánosan megvádolta ugyanis a volt minisztert azzal, hogy 2012 nyarán személyesen juttatta el a Nature tudományos folyóirat müncheni szerkesztőségébe az akkor frissen kinevezett szociáldemokrata miniszterelnök plágiumgyanús doktori dolgozatát. Ezt a „szívességet” torolta volna meg Ponta ellenőrző testülete, amikor feljelentette az ügyészségen Funeriut a gyanús szoftvervásárlások miatt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.