galéria megtekintése

A „Protective Edge” hadművelet

Miközben ezt a cikket olvassák, a Hamasz terrorista szervezet továbbra is rakéták áradatát zúdítja Gázából izraeli civil célpontokra. A Hamasz szánt szándékkal és válogatás nélkül fenyegeti három és fél millió ártatlan izraeli férfi, nő és gyermek életét északtól délig, Beer Sheva-tól Tel Avivig és Haifáig.

Tizenöt másodperc – ennyi idejük van az izraelieknek, hogy mentsék az életüket. Képzeljék el, hogy tizenöt másodperc áll rendelkezésre ahhoz, hogy óvóhelyet találjanak. Mindezt kisgyermekekkel, idős szülőkkel vagy egy beteg barátjukkal együtt kell átélniük.

Az izraeli gyermekek egy generációja ennek a fenyegetésnek az árnyékában nőtt fel. Ez az abnormális életmód mára már sok izraeli számára a „normális” életet jelenti. Ez teljesen elfogadhatatlan. Egyetlen nemzet, egyetlen nép és egyetlen kormány sem tűrné ezt el.

 

Ebbe a konfliktusba a Hamasz rángatta bele Izraelt. Június 12-én három izraeli tizenéves – Eyal, Gilad és Naftalie – hazafelé tartott az iskolából, amikor Hamasz terroristák elrabolták és megölték őket.

A következő napokban a Hamasz válogatás nélkül rakétazáport zúdított otthonainkra és városainkra. Miközben Izrael mérsékletet tanúsított, a Hamasz féktelen erőszakkal, még több rakétával és még több terroristatámadással válaszolt.

Izraelt kritizálják, hogy végül válaszolt ezekre a provokációkra. Izraelt azzal vádolják, hogy aránytalanul reagált. Egyetlen ország sem fogadná el azokat a fenyegetéseket, amelyekkel Izrael szembesül. Eltökéltek vagyunk, hogy az izraeli népnek megadjuk azt a védelmet és biztonságot, amelyet megérdemel. Izrael elindította a „Protective Edge” önvédelmi hadműveletet azért, hogy elhárítsa ezeket a támadásokat, megvédje állampolgárait, és állandó fenyegetés nélküli életet biztosítson számukra.

Izrael fontos intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy elkerülje az ártatlan civilek veszélyeztetését. Az Izraeli Védelmi Erők figyelmeztetik a Gázában élő palesztinokat a küszöbön álló csapásokról. Ugyanakkor a Hamasz arra utasítja ezeket a polgárokat, hogy álljanak ki a házak tetejére és viselkedjenek élő pajzsként. A Hamasz kihasználja Izrael emberéletekért érzett aggodalmát azzal, hogy palesztinok otthonaiban, iskoláiban és mecsetjeiben rejtőzködik, és egy gázai kórház alagsorát használja főhadiszállásának. Kétszeresen is háborús bűncselekményt követ el, hiszen izraeli civileket vesz célba, miközben palesztin civilek mögé rejtőzik.

Az elmúlt néhány évben, a Hamasz egy hatalmas katonai gépezetet hozott létre, több mint 10.000 rakétával. Izrael most igyekszik lefegyverezni ezt a gépezetet. A Hamasz eltökélt, hogy elmérgesítse a helyzetet egy olyan fegyvertárral, amelyet a világ terrorizmusa legfontosabb támogatójának, Iránnak a jóvoltából szerzett be. Ez év márciusában Iránt tetten érték, miközben nagy hatótávolságú rakétákat igyekezett Gázába juttatni.

Ezeknek a rakétáknak a hatótávolsága 160 km és eltalálhatja Izrael legnagyobb városait. A Hamasznak meg kell értenie, hogy nem vehet célba izraeli civileket.

Szeretném emlékeztetni az olvasókat, hogy annak a terrorista csoportnak, amely ezen támadások mögött áll, vagyis a Hamasznak, a palesztin egységkormányban képviselete van. Sok nemzet a Hamaszt nemzetközi terrorista szervezetként tartja számon. Ugyanez a Hamasz nem ismeri el Izraelt és egy népirtó menetrendet támogat azzal, hogy Izrael megsemmisítésére tör. Alapokmánya világosan kimondja: „Izrael addig létezik és addig fog létezni, amíg az iszlám el nem törli.”

A Hamasz azt teszi, amit hirdet. Öngyilkos merénylőket küld a bevásárlóközpontjainkba, buszainkra és kávézóinkba. Egy generációnyi palesztin gyermeket részesített agymosásban és fiatalok ezreit küldte terrorista kiképző táborokba. 2013 óta hatvannégy izraeli polgár elrablását kísérelte meg.

Izrael évek óta kéri a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el a Hamasz terroristák rakétatámadásait. Izraelt csend fogadta. Izrael évek óta mondja a világnak, hogy a Hamasz rakéták ezreit csempészi be Gázába. A világ azt gondolta, hogy túlzásokba esünk, és nem szólt egy szót sem. Izrael éveken keresztül figyelmeztetett a helyzet elfajulására, de a világ ezt figyelmen kívül hagyta.

Most – hogy a rakéták Izraelben érnek földet, és a terroristák a küszöbön állnak – már ideje, hogy a világ és főleg Európa annak ismerje meg a Hamaszt, ami valójában: egy terrorista szervezet, amelyet le kell leplezni, le kell szerelni, és amelyet törvényen kívül kell helyezni.

Ellenségeinktől eltérően, Izrael hisz az emberi élet örök értékében. Ahogy a Biblia is mondja: elétek állítottam a lehetőséget, hogy válasszatok élet és halál közül. Válasszátok az életet.

A zsidó nép mindig az életet választja, de a másik oldalon nem ezt látjuk. Izrael 2005-ben kivonult Gázából, aminek következtében 12.000 izraelit szakított ki otthonából. A palesztinoknak lehetőségük nyílt arra, hogy virágzó és békés társadalmat építsenek, de ahelyett, hogy népük felemelkedését szolgálták volna, Izrael lerombolása mellett kötelezték el magukat. A halált ünneplik, ahelyett, hogy az életet választanák.

Gázában köztereket és kórházakat neveznek el terroristákról. Látogassanak meg egy gázai iskolát. A gyermekeket öngyilkos merénylőknek öltözve fogják látni, miközben Izrael-ellenes, halállal fenyegető dalokat kántálnak.

Az a kultúra, amely a vértanúságot és a gyilkolást ünnepli, örökké harcban lesz önmagával és szomszédjaival.

Izrael – a szabad világ élvonalában – szemben áll a radikális iszlám terrorizmussal. A terrorizmus világméretű fenyegetés: ISIS, Al-Kaida, Boko Haram, Hezbollah és a Hamasz. Abujától Falludzsáig terroristák támadják iskoláinkat és felhőkarcolóinkat, otthonainkat és kórházainkat, bevásárlóközpontjainkat és nagykövetségeinket. Egyetlen nemzet sem védett.
Ha azt szeretnék, hogy a világ nemzetei Önökkel tartsanak a terrorizmus elleni harcukban holnap, tartsanak Izraellel ma. A Budapestről elhangzó kiáltásnak is hangosnak és tisztának kell lennie – ha valahol szembeszegülünk a terrorizmussal, az azt jelenti, hogy mindenhol szembeszegülünk vele.

A városaink, otthonaink és családjaink a tűzvonalban állnak. Megkérdezem hát mindenkitől külön-külön – mit tenne, ha családját támadás érné? Milyen lépéseket várna el saját kormányától?

Egyetlen felelős cselekvési irány létezik a világ nemzeteinek közössége számára: ítélje el a Hamaszt. Ítélje el a terrorizmust. Ítélje el a rakétatámadásokat. Szólítsa fel Abbasz elnököt, hogy oszlassa fel az egységkormányt, és támogassa Izrael jogát az önvédelemre. Ez az egyetlen módja annak, hogy a térségünkben béke legyen.

***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.