galéria megtekintése

Azt sem tudni, működtek-e a térfigyelő kamerák Nyemcov meggyilkolásakor

5 komment

NOL

Nem világos, hogy működtek-e a térfigyelő kamerák Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus moszkvai meggyilkolásakor. A Kommerszant napilap úgy értesült, hogy a berendezések egy részét karbantartásra kikapcsolták, ám ezt cáfolta a moszkvai polgármesteri hivatal.

Utóbbi közleménye szerint a térfigyelő rendszer kifogástalanul működött, és minden általa készített kép a nyomozók rendelkezésére áll. A nyilatkozat ugyanakkor megjegyzi, hogy a Kremlre szerelt kamerák a szövetségi hatóságok kezelésében állnak, így a felvételeik is csak a számukra elérhetőek.

A moszkvai gyászmenet vasárnap a gyilkosság helyszínén ért véget
A moszkvai gyászmenet vasárnap a gyilkosság helyszínén ért véget
Tatyana Makeyev / Reuters

A merénylet a Bolsoj Zamoszkvoreckij hídon, a Kreml tövében történt, és kérdés, üzemelt-e az épületegyüttes egyik tornyán lévő kamera, amelynek képét a TASZSZ hírügynökség volt fotósa, Mitya Aleskovszkij a Twitteren tette közzé, azzal a kommentárral, hogy az objektívje éppen a merénylet helyszínére irányul – írja a Newsru.com orosz internetes hírportál.

 

A pénteki tragikus eseményekről így csak egyetlen felvétel került nyilvánosságra, ráadásul azt is csak távolról készítette a TVC televíziós társaság telepített kamerája, amelynek képét a hírműsorok háttereként szokták használni.

Ebből többé-kevésbé rekonstruálni lehet az eseményeket. Látszik például, hogy 23:31-kor támadott a gyilkos, aki addig valószínűleg a hídfeljárat lépcsőjén várakozott, majd elmenekült egy érte érkezett autón. Magát a lövöldözést azonban kitakarta egy éppen arra haladó teherkocsi, feltehetőleg egy hókotró, amely egy időre meg is állt, majd továbbhajtott, még mielőtt – mintegy tíz perccel a gyilkosság után – megérkeztek a rendőrök.

A nyomozók kiemelt jelentőségű ügyként kezelik a bűncselekményt, több gyanúba keveredett autót is ellenőriztek, de mindegyik tulajdonosa tisztázta magát. A gyilkosság első számú tanúját, Nyemcov barátnőjét, Anna Durickaját hét és fél órán keresztül hallgatták ki, ám a Kommerszant értesülése szerint a 23 éves modell olyan sokkos állapotba került, hogy még annak az autónak a márkáját sem jegyezte meg, amellyel a tettes elmenekült. A lap arról is beszámolt, hogy a helyszínen talált töltényhüvelyek 9 milliméteres fegyverből – Makarov pisztolyból vagy éles lőszer használatára átalakított gázpisztolyból – származnak, és különböző időpontokban, különböző cégek gyártották azokat, de mindegyiket húsz évnél régebben.

Nem kocsiból lőtték le Nyemcovot?

Egy tévéstáb kamerája rögzítette a gyilkosság pillanatait, de a felvétel ellentmond a rendőrség előzetes feltételezésének. Részleteket itt olvashatnak.

A nyomozók szerint ez arra utal, hogy az elkövetők „minden zsebből összekaparták” a töltényeket, vagyis feltehetőleg muníció szűkében lévő amatőrök voltak. Sőt lehet, hogy még azt sem tudták, ki a célpontjuk – vélik a lap forrásai, amelyek azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a Nyemcov-gyilkosság megrendelőinek feltétele volt a Kremlhez közeli helyszín.  

New Yorkban főleg ukránok és oroszok tüntettek vasárnap
New Yorkban főleg ukránok és oroszok tüntettek vasárnap
Sebastien Malo / Reuters

Nyemcov egyébként 2012-ben, amikor egy moszkvai kormányellenes tüntetés résztvevői ellen eljárások indultak, érdeklődött afelől, hogy lenne-e esélye politikai menedékjogra Litvániában. Ezt a Delfi.lt vilniusi portál írta Andrius Kubiliusra, a balti ország akkori miniszterelnökére hivatkozva. Az orosz politikus egy litvániai magánbeszélgetés során vetette fel ezt, de csak elméleti lehetőségként számolt az emigrációval, noha egyértelműen igenlő választ kapott – mondta Kubilius.

Nyemcov maradt, mert hitt abban, hogy lehetséges a békés politikai átmenet Oroszországban – egykori ellenzéki politikustársa, Garri Kaszparov szerint hiába. A jelenleg az Egyesült Államokban élő volt sakkvilágbajnok úgy véli, hogy a gyilkossággal szertefoszlott minden remény az ilyen változásra. „Esélyt sem látok arra, hogy Oroszország Putyin kegyetlen diktatúrájából valami olyan felé mozduljon el, ami legalább annyira mérsékelt, mint a tíz évvel ezelőtti helyzet volt” – mondta a Reutersnek adott interjúban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.