galéria megtekintése

Négy gyermek a halálautó 71 áldozata között

10 komment


Hajba Ferenc
NOL

Valószínűleg egy bolgár-magyar embercsempész-hálózat áldozata lett az a 71 menekült, akikre egy zárt teherautóban találtak rá csütörtökön a magyar határhoz és Pozsonyhoz közeli Parndorf környékén az autópályán.

Az osztrák belügyminisztérium, az ügyészség és a rendőrség tartott közös sajtótájékoztatót a burgenlandi tartományi székhelyen, Eisenstadtban (Kismarton) pénteken délben.

Hivatalosan bejelentették, hogy a tragédiának 71 áldozata van: nyolc nő, 59 férfi, valamint négy gyerek. A három halott fiú három-, nyolc- és tízéves, a kislány másfél. A menekültek többségénél nem volt személyazonosításra alkalmas okirat, néhányuknál találtak csak szír igazolványt. Azonosítási pont hiányában rendkívül nehéz lesz kilétük megállapítása.

Nehéz lesz az áldozatok azonosítása
Nehéz lesz az áldozatok azonosítása
Heinz Peter Bader / Reuters

 

A rendőrség módosította korábbi bejelentését, miszerint hét gyanúsítottat tartanak fogva. Valóban ennyi embert vettek őrizetbe, de közülük négyen szabadlábon védekeznek. Hárman vannak őrizetben: egy libanoni származású bolgár, s egy bolgár állampolgár. Rajtuk kívül egy magyar tartózkodási engedéllyel rendelkező férfi, akinek az állampolgárságát azonban nem sikerült még megállapítani.

A teherautó valószínűleg már egy napja állhatott a tűző napon, amikor feltűnt az autópálya-felügyelőknek. A rendőrök szerint nem egy szokásos csempészautóról van szó, hanem egy olyan teherjárműről,

amilyenből ezen az úton naponta háromezer halad át, ezeket mindet ellenőrizni lehetetlen.

A hűtőjármű – melyben megfulladtak a menekültek – úgy van kiképezve, hogy kívülről nem jut be levegő, így a szerencsétlen embereknek esélyük sem volt a túlélésre.

ORFK: Nincs magyar gyanúsított

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai három bolgár és egy afgán állampolgárt fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe csütörtökön az ausztriai A4-es autópályán hagyott, 71 menekült holttestét rajtő teherautó ügyében. A gyanúsítottak között nincs magyar állampolgár – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken. A rendőrség javaslatot tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatására. Az ügyben mintegy 20 további embert hallgattak ki tanúként. A részletekért kattintson! >>>>

A jármű útvonalát még nem tudták feltérképezni. Mint mondták, az üzemben tartó felelőssége, hogy az autót ne lehessen bűncselekmény elkövetésére felhasználni, és arról nincs tudomásuk, hogy a jármű ellopását korábban jelentették volna a rendőrségen.

A rendőrség megköszönte a magyar hatóságoktól kapott folyamatos segítséget. Velük ezután is szorosan együttműködnek az embercsempészet leleplezése, a hasonló szörnyűségek megelőzése érdekében.

Kívülről nem jutott levegő a járműbe
Kívülről nem jutott levegő a járműbe
Heinz Peter Bader / Reuters

Az újságírók arról is érdeklődtek, hogy szigorítják-e a határellenőrzést Ausztriában. A határt nem zárják le – hangzott a válasz –, de a belső ellenőrzést rendkívül megszigorítják. Ugyanez vonatkozik a vonatokra is.

Johanna Mikl-Leitner  belügyminiszter kijelentette: Ausztriában létezik egy embercsempészek listáját tartalmazó adatbank. Azt azonban a nyomozás érdekében nem árulta el, hogy a mostani gyanúsítottak szerepelnek-e rajta. Johanna Mikl-Leitner úgy fogalmazott:

a hasonló tragédiák megelőzésének az a módja, ha legálisan bevándorolhatnak a menekültek.

Ezzel lehet megvédeni őket, s kiszorítani az embercsempészeket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.