Merkel az utolsó pillanatig vár, aztán mindenkitől megszabadul

Sokan úgy látják, hogy a menekültválság igazi politikai hatásai majd csak a 2017-es szuperválasztási évben fognak lecsapódni. Németországban előbb államfőt választanak, majd jön három tartományi erőpróba, köztük Észak-Rajna–Vesztfália, aztán a legfontosabb, a szövetségi parlament alsóháza. A CDU számára 2016 sem tartogatott túl sok jót, egyik fellegvárukat, Baden-­Württemberget nem tudták visszahódítani, mindössze arra futotta az erejükből, hogy a zöldek mellett a junior partner szerepet átvegyék a szociáldemokratáktól. Merkel ezt a blamázst is túlélte.

2016 eddigi nagy nyertese az Alternatíva Németországnak (AfD), a magát a merkeli menekültpolitikával szemben meghatározó politikai erő a 16 tartományi parlamentből már nyolcban jelen van. Jövőre biztosan bekerülnek a Bundestagba, a kérdés az, hogy 10 százalék alatti vagy feletti eredménnyel.

A merkeli irányvonal jelentősen átalakította a német politikát. Miközben a kancellár – kihasználva a szociáldemokrácia megroppanását – erőteljesen balra tolta saját pártját, az atomenergiából való kiszállással a zöldek szimpatizánsainak is jelentős gesztust tett, a CDU-tól jobbra komoly űr keletkezett. Ilyesmi tanítómestere, Helmut Kohl idejében nem fordulhatott volna elő. A lehetőséggel élt az AfD, amely eredetileg az eurózóna merkeli válságkezelésének opponálására alakult, s a megszűnés veszélye fenyegette.

Bizarrul hangzik, de középen – ebbe a szocdemek mellett beleértendőek a zöldek és a várhatóan a Bundestagba visszatérő szabad demokraták is – tizenegy év elteltével nincs más, mint Angela Merkel. Aki az utolsó pillanatig kivár, mindig csak annyit lép, változtat, ami a hatalom megtartásához szükséges. S a júliusi erőszakhullám után is azt mondja, hogy Németország megbirkózik a menekültválsággal. S akinek a Brexit kapóra jön, mert abban is kedvenc karakterét alakíthatja. Az óvatost.