galéria megtekintése

Orbán az „új műsort” már nem a „régi fiúkkal” szeretné végigjátszani

Még nem tudni, a Richter-skála szerint milyen erősségű földmozgást okoz, hogy Orbán Viktor a nemzeti fejlesztési tárca alá rendelte a Miniszterelnökség cégeit.

Augusztus 1-jei hatállyal a vezérigazgató, Nagy Csaba átvette a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnöki székét is – adta hírül tegnap az állami hitelintézet. Az előd, Lontai Dániel lemondott tisztségéről. Szakmai előélete alapján Nagy Csaba akár olajozott együttműködésre is számíthat az MFB új gazdájával, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM). Önéletrajza szerint 1997 és 2011 között az OTP-csoportnál dolgozott, 2012–2013-ban pedig az MVM gazdasági vezérigazgató-helyettese volt.

Németh Lászlóné. Az ő széke már nem mozog
Németh Lászlóné. Az ő széke már nem mozog
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Népszabadság információi szerint ugyanakkor Nagy Csaba kinevezése ideiglenes, amire azért volt szükség, hogy megőrizzék az MFB működőképességét. Helyét szeptemberben más veheti át, rá pedig „más poszton" számítanak. A Lázár Jánoshoz hasonlóan hódmezővásárhelyi kötődésű szakember útját egyébként eddig állítólag a kancelláriaminiszter egyengette.

 

A kormány két, múlt héten kihirdetett döntésével a Miniszterelnökségtől az NFM alá rendelte a Bártfai-Mager Andrea vezette, nemrég megalapított pénzügyi és postaügyi kormánybiztosságot. A hasonló nevű államtitkárságot a nyugdíjba vonuló Németh Lászlóné irányította. A döntés nyomán az NFM-hez kerül például az MFB, a Magyar Posta, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató és a Főgáz is. Ennek nyomán a cégek vezetőségében értesüléseink­ szerint „mozognak a székek".

Úgy tudjuk, a Magyar Posta első emberei, Szarka Zsolt vezérigazgató és Szauter Tamás általános helyettes várhatóan még augusztusban távoznak. Nem biztos az ENKSZ elnök-vezérigazgatója, Horváth Péter pozíciója sem. Hétfői hírünk kapcsán, miszerint Bártfai-Mager Andrea fejlesztési koncepciójához várná a jelenlegi vezetők javaslatait is, lapunknak tegnap úgy fogalmaztak: más a szakmai szempont és más, ha valami politikai üggyé válik. Eszerint Németh Lászlónét a kormányfő kimenekítette a takarékszövetkezetekkel kapcsolatos viták után a Miniszterelnökség politikai teréből.

Az MFB, a Posta és az ENKSZ vezetői­nek felelőssége viszont valamilyen formában akkor is megjelenik, ha tevőlegesen nem voltak a miniszterelnök által bírált folyamatok részesei. Orbán Viktor az új energetikai-rezsicsökkentési koncepciókat, azaz az „új műsort" már nem a „régi fiúkkal" szeretné végigjátszani.

A jövőről annyi tudható, hogy a most átvett területeket felügyelő helyettes államtitkár Cseh Tamás Zoltán, az MVM egykori jogi vezetője lehet. Sőt, állítólag a pénteki, váratlan átcsoportosításban az is szerepet játszott, hogy Lázár János ellenezte volna Cseh Tamás Zoltán kinevezését. Az MVM lapunknak küldött tájékoztatása szerint Cseh Tamás Zoltán jelenleg az állami cégcsoport munkavállalója.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.