galéria megtekintése

Lendületes „takarításba" fogott az új román elnök

1 komment


Szőcs Levente

Románia megválasztott elnöke nekilátott a nagytakarításnak. Klaus Johannis mindössze két nap alatt elérte, hogy a parlament megfosszon mentelmi jogától öt korrupcióval gyanúsított törvényhozót, illetve elvessen egy rendkívül gyanús törvényt, amely feltételezések szerint szintén a korrupt politikusoknak kedvezett volna.

A román szenátus szerdán megvonta a mentelmi jogot Ecaterina Andronescu volt oktatási minisztertől és Serban Mihailescu egykori kormányfőtitkártól. A döntést több hete halogatta a szenátus, ennek hiányában pedig az ügyészség nem indíthatott eljárást a két törvényhozó ellen.

Elvetették az amnesztiatörvényt
Elvetették az amnesztiatörvényt
Bogdan Cristel / Reuters

Romániában ugyanis kettős immunitást élveznek azok a honatyák, akik miniszterek is, vagy kormánytagok voltak. Míg a „rendes" törvényhozókat a mentelmi jog csupán a letartóztatás és a házkutatás ellen védi – tetten érés esetén az ellen sem –, addig a kormány jelenlegi vagy egykori tagjai ellen büntetőeljárás sem indítható, hacsak a képviselőház vagy a szenátus ehhez nem járul hozzá.

 

Kedden a képviselőház elvetette a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) két képviselője által tavaly előterjesztett amnesztiatörvény tervezetét, egyúttal pedig megvonta három korrupcióval vádolt képviselő mentelmi jogát. Kettejük előzetes letartóztatásáról csütörtökön dönthet az illetékes bíróság.

A nagytakarítás egyértelműen az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetséget (ACL) képviselő Klaus Johannis államfővé választásával függ össze. A keddi szavazást megelőzően Valeriu Zgonea szociáldemokrata házelnök közölte: a kormánypárt megértette a választók üzenetét.

Klaus Johannis hamar belekezdett a nagytakarításba
Klaus Johannis hamar belekezdett a nagytakarításba
Bogdan Cristel / Reuters

A korrupció az elnökválasztási kampány egyik forró témája volt. Johannis ellenfele, Victor Ponta kormányfő szemére vetette, hogy az amnesztiatörvénnyel a PSD korrupt politikusainak akar mentőövet dobni, és csak a választások lefutását várja a tervezet elfogadásával.

A voksolás másnapján Johannis visszatért a témára, és követelte a tervezet napirendre tűzését és elvetését, ami egy nappal később be is következett. A liberális politikus azt a vállalását is teljesítette, hogy lemondatja az érdekellentét miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Akos Mora liberális szenátort.

A mentelmi jog nélkül maradt szenátorok, Ecaterina Andronescu és Serban Mihailescu az úgynevezett Microsoft-ügy gyanúsítottjai. Az összesen kilenc egykori tárcavezetőt érintő megadossziéban az ügyészek szerint 20 millió euró értékű csúszópénzt adtak az állami szerződésekre pályázó számítástechnikai cégek.

Felbomlik a koalíció?

Hegedüs Csilla kulturális miniszter lesz
Hegedüs Csilla kulturális miniszter lesz

Szintén a választásokkal függ össze, hogy mindössze nyolc nappal a kinevezése után lemondott a román külügyminiszter. Teodor Melescanu a távozását bejelentő nyilatkozatában bocsánatot kért azoktól a románoktól, akik a rossz szervezés miatt órákat álltak sorban a külképviseletek előtt, ennek ellenére több ezren nem tudtak voksolni.

Az új miniszter, Mihnea Motoc karrierdiplomata, Románia EU-nagykövete szerdán teszi le az esküt Hegedüs Csillával együtt, akit a régebb óta üresen álló kulturális miniszteri tisztségre jelölt az RMDSZ. Hegedüs ismert és elismert kulturális menedzser, jelenleg a tárca államtitkára, mindazonáltal megtörténhet, hogy csak pár napra lesz miniszter.

Az RMDSZ ugyanis a következő napokban dönt arról, hogy folytatja-e a közös kormányzást a Szociáldemokrata Párttal, miután a magyarság 80 százaléka az ellenzék jelöltjére voksolt az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.