galéria megtekintése

Kerry szerint félő, hogy az Oroszok benyomulnak Ukrajnába

3 komment

NOL/MTI

Az amerikai külügyminiszter „több mint aggasztónak" nevezte a kelet-ukrajnai fejleményeket. Kerry szerint félő, hogy a Krím annektálása után Oroszország benyomul Ukrajnába

John Kerry amerikai külügyminiszter azt követően adott hangot aggodalmának, hogy az elmúlt napokban több kelet-ukrajnai nagyvárosban oroszbarát szakadár erők középületeket foglaltak el. Kerry figyelmeztetett, hogy a már érvényben lévő szankciókat újabbak követhetik, amelyek érinteni fogják az energia- és bankszektort, valamint a bányászatot is.

Elmondta, hogy provokatőröknek tartja a szerinte Moszkva által küldött ügynököket, akik most Kelet-Ukrajnában mozgósítanak.

„Mindaz, amit az elmúlt 48 órában láttunk Kelet-Ukrajnában orosz provokatőröktől és ügynököktől, annak bizonyítéka, hogy azért küldték őket oda, hogy káoszt keltsenek" – idézi a the Guardian a szenátus külügyi bizottságához intézett beszéd egy részletét.

 
John Kerry. Reuters

Kerry hozzátette, hogy míg a nyugat leginkább diplomáciai úton oldaná meg a helyzetet, Washington „kész megtenni, amit csak kell", hogy helyreálljon a nyugalom. Részletekbe azonban nem bocsátkozott, csupán a már említett újabb szankciókat helyezte kilátásba.

Kelet-Ukrajnában mindeközben terrorellenes műveletet kezdtek tegnap az ukrán belügy egységei. Harkivban – ahol az oroszpárti szeparatisták hétfőn kikiáltották a donyecki népköztársaságot – a biztonsági erők helyszíni jelentések szerint egyetlen puskalövés nélkül foglalták vissza a megyei adminisztráció épületét, hetven „házfoglalót" pedig letartóztattak, akiket kijevi és poltavai fogdákba szállítottak.

Egy oroszbarát tüntető szemléli a horizontot Donyeckben
Maks Levin / Reuters

Különleges rendőri erőket vezényeltek más kelet-európai városokba is, így Donyeckbe és Luhanszkba. Arszen Avakov ukrán belügyminiszter ma bejelentette, hogy a terrorizmusellenes műveletek folytatódnak, és a helyzet akár 48 órán belül megoldódhat.

Avakov megerősítette, hogy Luhanszkban az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) oroszbarát szakadárok által megszállt épületében fogva tartott mintegy 60 ember közül 51 kiszabadult.

Felfüggesztették az orosz gáz átszivattyúzását

Ukrajna az árvita miatt felfüggesztette az orosz gáz átszivattyúzását tározóiba – közölte Jurij Prodan ukrán energetikai miniszter szerdán. A miniszter tájékoztatása szerint Kijev a Gazprom orosz állami gázvállalattal a korábbi – az idei év első negyedévére megállapított – árat szeretné ezentúl is fizetni: ezer köbméterenként 268,5 dollárt. Moszkva azonban április 1-jétől ezer köbméterenként 480 dolláros áron hajlandó gázt szállítani Ukrajnának. „A mai napon nem szivattyúzunk át földgázt tározóinkba. Még van idő megtenni később a szükséges gázmennyiség átszivattyúzását" – jelentette ki újságíróknak a tárca vezetője.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.