galéria megtekintése

Az amerikaiak magyarázkodnak a párizsi blamázs miatt

6 komment

NOL

Az Egyesült Államok nem képviseltette magát a legfelső szinten a történelmi jelentőségűvé vált vasárnapi párizsi békefelvonuláson. John Kerry külügyminiszter még a héten a francia fővárosba látogat.

A Fehér Házat többen is kritizálták, hogy miközben friss becslések szerint 3,7 millió ember, köztük a világ több mint negyven állam-, illetve kormányfője, köztük Angela Merkel német kancellár, Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke, Mahmúd Abbász palesztin elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is részt vett a vasárnapi szolidaritási meneten, addig az Egyesült Államokat sem Barack Obama amerikai elnök, sem Joe Biden alelnök, sem John Kerry külügyminiszter nem képviselte. Távolmaradásuk abból a szempontból sem volt indokolt, hogy Obama vasárnap a Fehér Házban volt, mindenféle hivatalos elfoglaltság nélkül, Biden pedig delaware-i otthonában töltötte a hétvégét, szintén hivatalos elfoglaltság nélkül.

Earnest elismerte a hibát
Earnest elismerte a hibát
Larry Downing / Reuters

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn elismerte, hogy az Egyesült Államok hibát követett el az ügyben a legfelső szinten a felvonuláson, és azzal próbálta menteni a menthetőt, hogy február 18-án Washingtonban nemzetközi terrorellenes csúcstalálkozót tartanak. „Az esemény segít összehangolni azokat a belföldi és nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek megakadályozzák, hogy szélsőségesek amerikaiakat radikalizáljanak, toborozzanak, vagy erőszakos cselekmények elkövetésére buzdítsanak. Ezek ez erőfeszítések kiemelt jelentőségűek a közelmúlt tragikus ottawai, sydney-i és párizsi támadásainak fényében” – tette hozzá. Earnest szerint Obama egyébként szeretett volna ott lenni Párizsban, de mivel a meghívó 36 órával a felvonulás kezdete előtt érkezett, a biztonsági előkészületekre nem jutott elég idő.

 

Korábban az éppen indiai látogatáson lévő Kerry az amerikai távolmaradást firtató kérdéseket szőrszálhasogatásnak nevezte, azt állítva, hogy az Egyesült Államok „mélyen együtt érez" a francia néppel. „A meneten részt vett Victoria Nuland helyettes államtitkár, és a nagykövetünk is ott volt" – jegyezte meg. „Egy előre megszervezett esemény miatt vagyok Indiában. Nagyon szerettem volna Párizsban lenni, de nem tehettem az itteni kötelezettségeim miatt. Ezért fogok odamenni, úton hazafelé, hogy kristálytiszta legyen, hogyan is érzünk a történtekkel kapcsolatban" – nyilatkozta. Kerry várhatóan pénteken érkezik majd a francia fővárosba. 

François Hollande hivatala is az amerikaiak védelmére kelt. Egy magas beosztású francia tisztségviselő a CNN-nek elmondta, Obama szerdán a szatirikus francia lap, a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás után elsőként hívta fel a francia államfőt és nyilvánította részvétét. A tisztviselő emlékeztetett, hogy az amerikai elnök még a múlt héten felkereste a Franciaország washingtoni nagykövetségét.

Párizsba vasárnap ugyan elment Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter, de ő Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter meghívására csak egy délelőtti biztonsági konferencián vett részt, a háromkor kezdődött felvonulásra nem maradt. 

A világ egyik legbefolyásosabb külpolitikai újságírója, a CNN munkatársa, Fareed Zakaria szintén hibának nevezte Obama távolmaradását. Mint mondta, más állam- és kormányfőket nem tartottak vissza a biztonsági aggályok. „Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy az iszlám terrorizmus nem létezne Amerika nélkül" – jegyezte meg Zakaria, hozzátéve: „Ez a civilizált világ és egy csapat szélsőséges valódi harca. Még ha az Egyesült Államokat ki is vonjuk belőle... a civilizált világ harcra kész."

Jake Tapper, a CNN párizsi tu­dó­sí­tó­ja nem­ csak a je­len­le­gi vezetőket, ha­nem a 2016-os el­nök­vá­lasz­tás po­ten­ci­á­lis je­lölt­as­pirán­sa­it is hi­á­nyol­ta a felvonulásról, amelyre sem a demokraták, sem a republikánusok nem küldtek senkit.

Kerry és Obama aa háttal álló Hollande-dal az ENSZ-ben tavaly szeptemberben. Nem gondoltak rá
Kerry és Obama a háttal álló Hollande-dal az ENSZ-ben tavaly szeptemberben. Nem gondoltak rá
Brendan McDermid / Reuters

Január 7-én a Mohamed-karikatúráiról ismert francia szatirikus lap, a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségébe két  felfegyverzett férfi, Chérif és Said Kouachi hatolt be és nyitott tüzet. Az algériai származású testvérpár tizenkét halottat hagyott maga mögött, a szerkesztőség mindegyik vezetőségi tagja életét vesztette.

Január 8-án egy rendőrnő életét vesztette, egy utcaseprő pedig súlyos sérüléseket szenvedett a dél-párizsi külvárosi negyedben történt lövöldözésben. Az elkövető, Amedy Coulibaly másnap egy párizsi kóser boltnál lövöldözött, majd túszul ejtette az üzletben tartózkodókat. Négy túsz életét vesztette. A kommandósok pénteken este megölték a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás elkövetésével gyanúsított Kouachi fivéreket és Coulibalyt is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.