galéria megtekintése

Így gyilkolták meg Ukrajna legismertebb újságíróját

3 komment


Dési András

A mellékutcából kihajtó bordó terepjáró jobbra akart fordulni, de a jármű iszonyatos dörejjel felrobbant és lángcsóvává vált. Szemtanúk így írják le a szerdán fényes nappal Kijev belvárosában lejátszódott jelenetet.

A hatóságok szerint távirányítóval vagy késleltetővel felrobbantott gépkocsit Ukrajna legismertebb oknyomozó újságírója, Pavel Seremet vezette. A 44 éves férfi még élt, amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek, de később belehalt súlyos égési sebeibe.

Élő adás: Pavel Seremet a Vésztyi stúdiójában
Élő adás: Pavel Seremet a Vésztyi stúdiójában
Valentyn Ogirenko / Reuters

Petro Porosenko államfő szerint az elkövetők destabilizálni akarják Ukrajnát, és a nyomozásba bekapcsolódik az amerikai szövetségi nyomozóiroda, az FBI is. Julija Timo­senko volt kormányfő „ítéletnek" nevezte a 400-600 gramm TNT-vel elkövetett pokolgépes akciót. Szerinte az ügy felderítése egyben a kormány próbája.

 

Egyelőre nem világos, hogy a célpont valóban a Vésztyi rádióadónál dolgozó Seremet lett volna. A felrobbantott autó ugyanis az Uk­rainszka Pravdát alapító társtulajdonos, Olena Pritula tulajdona volt. Prosenko államfő elrendelte Pritula személyi védelmét. Az Ukrainska Pravda hősként emlékezik meg Seremetről, akinek új apai nevet is adtak: mostantól Pável Heroicsnak hívják. A főszerkesztő szerint az elmúlt húsz év újságíró-gyilkosságai két okra vezethetők vissza: a megrendelők így akarják kiiktatni a sötét ügyeket leleplező zsurnalisztákat, illetve megpróbálják destabilizálni a Nyugat és Moszkva között ingadozó országot.

Seremet Minszkben született, pályáját gazdasági lapnál kezdte, majd az orosz állami tévé minszki tudósítója lett. Az 1990-es évek végén állítólagos illegális határátlépésért, majd „felforgatásért" több hónapra bebörtönözték. Később Belaruspartisan.org néven ellenzéki honlapot indított, közben dolgozott az orosz állami ORT-nek, vezette a Vrémja című híradót is. Az EBESZ Médiadíjával is elismert újságírót a minszki hatalom megfosztotta belarusz állampolgárságától. 2006-ban Minszkben ismét letartóztatták, de orosz közbenjárásra szabadon engedték, ezt követően költözött Kijevbe, ahol aktívan részt vett a Viktor Janukovics elnök bukását hozó kormányellenes tüntetésekben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.