Az viszont tény, hogy Clinton valóban sokkal felkészültebb volt Trumpnál. Minden kérdésre kész válasza volt, igaz, ezek gyakran egyértelműen betanult mondatok voltak, ami miatt ismét néha úgy hangzottak az egykori külügyminiszter szavai, mintha egy robot mondana vissza egy magnóra vett szöveget – gyakran vádolták már ezzel Clintont, aki maga is elismerte, hogy ezen a téren nem olyan tehetséges politikus, mint férje vagy Barack Obama.
|
| Fotó: Lucas Jackson / Reuters |
Trump sem tudott kibújni saját bőréből: gyakran Clinton szavába vágott vagy belekiabált ellenfele mondandójába. Az is kiderült, hogy még mindig úgy gondolja, hogy ha valamit elégszer ismételget, az igazzá válik. Amikor Clinton és a vita moderátora egyaránt felhívta rá a figyelmét, hogy állításával ellentétben Trump igenis támogatta az iraki háború megindítását, a republikánus jelölt a szavukba vágva ismételgette a mikrofonba: Nem igaz. Nem igaz. Nem igaz.
Üzen a ruha
Vehemens természetű embernek számít, ehhez képest a béke és a nyugalom üzenetét küldte az azúrkékkel. A tűzpirossal dinamizmust sugárzott és egyben kesztyűt dobott republikánus ellenfelének – így kommentálta lapunknak Herczeg Zoltán divattervező Donald Trump nyakkendőválasztását, illetve Hillary Clinton nadrágkosztümjét.
Az Amerikát jól ismerő Herczeg szerint mindkét jelölt jól szabott, elegáns öltözékben lépett színpadra. Az ingatlanmágnás és a volt külügyminiszter ugyanakkor alaposan meglepte a világot, mert tőlük szokatlan színekben jelentek meg a New York-i Hofstra Egyetemen. A vizet idéző azúrkék nyakkendővel Trump igyekezett tompítani szélsőséges természetét, míg Clinton erőt, energiát, hatalmat jelenített meg a nadrágkosztümmel, amely Angela Merkel német kancellárnak rendszeres viselete. (D. A.)
A néha valóságshow-ra emlékeztető, a jelöltek személyiségére koncentráló kampánnyal ellentétben ebben a vitában arról is megtudtunk valamennyit, a két jelölt mit gondol az Egyesült Államok előtt álló feladatokról. Ebből pedig kiderült, hogy élesen ellenkező módon látják azt, milyen irányba kellene fordítani a világ legjelentősebb gazdasági és katonai hatalmát.
|
| Fotó: Rick Wilking / Reuters |
Lester Holt moderátor első kérdése az volt, hogyan teremtenének a jelöltek több munkahelyet a gazdasági válságból már kilábalt, ám még mindig komoly munkanélküliséggel küzdő országban. Hillary Clinton infarstruktúra-fejlesztésbe fogna és pénzt áldozna a megújuló energiaforrások fejlesztésére. Emellett emelné a minimálbért és könnyítene a méregdrága felsőoktatás terheivel küzdő középosztály terhein.
Trump ezzel szemben a republikánus leckét mondta fel: a társasági adót 35 százalékról 15 százalékra csökkentené, ami szerinte arra ösztönözné a nagyvállalkozókat, hogy telepítsék haza a gyáraikat külföldről és teremtsenek rengeteg új munkahelyet az Egyesült Államokban. Trump szerint ha milliárdokat hagyunk a vagyonosoknál, ők azt majd befektetik és ezzel a középosztálynak is jobb lesz. Hillary Clinton azonnal visszavágott: már bebizonyosodott, hogy ez a recept nem működik.
|
| Fotó: Brian Snyder / Reuters |
Ezután egy időre személyes támadásokba csúszott bele a két jelölt. A moderátor felvetette, hogy Trump még mindig nem hozta nyilvánosságra adóbevallását, ami – mint Clinton hangsúlyozta – negyven éve példátlan egy elnökválasztási kampányban. Clinton kihasználta az alkalmat, hogy azzal támadja ellenfelét, amivel őt szokták, és azzal vádolta Trumpot, hogy valamit titkol. Vagy azt, hogy egyáltalán nem fizet adót, vagy azt, hogy olyanoknak tartozik pénzzel, akik cserébe szívességeket kérhetnének tőle, ha elnök lesz.
Trump azzal válaszolt, hogy egy adóhivatali ellenőrzés befejezésééig nem hozhatja nyilvánosságra a bevallását, ami – mint arra a moderátor ismét rámutatott – nem igaz. Ekkor Trump azzal vágott vissza: amint Clinton bemutatja a harmincezer emailt, amelyet kitörölt saját email-szerveréről, ő is előáll az adóbevallásával. Clintonnak szeme sem rebbent és határozott hangon válaszolt: hibát követett el, amikor saját email-szervert állított fel, és többé nem tenne ilyet. Meglepő módon Trump nem kapaszkodott bele az email-botrányba és ezzel le is zárult a téma. A republikánus jelölt ehelyett belement egy zavaros magyarázatba saját üzleti ügyeiről.
|
| Fotó: Joe Raedle / Reuters |
Ismét bebizonyosodott, hogy külpolitikai ügyekben is élesen eltér felfogásuk. Trump megismételte, hogy csak azokat a szövetségeseket védené meg, akik ezért rendesen megfizetnek – Németországot, Japánt és Dél-Koreát említette, mint szövetségeseket, akiket jelenleg az Egyesült Államok véd meg. Clinton válaszában leszögezte: a szavak számítanak, és szeretné megnyugtatni az USA szövetségeseit a világ minden táját, hogy Washington mellettük áll.
A vita nem volt mentes a később jól idézhető, meglepő fordulatoktól sem. A The Washington Post szerint szinte biztosan kampányreklámot csinál a Clinton-csapat Trump egy közbeszólásából: a demokrata jelölt épp azt magyarázta, hogy az ingatlanpiac összeomlása és a gazdasági válság kirobbanása előtt ellenfele úgy nyilatkozott, reméli, tényleg beomlik a piac mert akkor olcsón tud majd felvásárolni. Clinton szerint Trump annak a válságnak drukkolt, ami millióknak okozott szenvedést. Trump ekkor közbevágott: „Egyébként ezt hívják üzletnek."
|
| Fotó: Mike Segar / Reuters |
Emlékezetes lesz az is, amikor Trump a moderátor kérdésére megerősítette, hogy szerinte Clintonnak nincs meg az állóképessége ahhoz, hogy elnök legyen és kereskedelmi egyezményekről tárgyaljon. A demokrata jelölt ekkor emlékeztette: négy évig külügyminiszter volt. „Amint elutazik 112 országba, letárgyal egy tűzszünetet, politikai foglyok elengedését és új lehetőségeket nyit meg a világ országaiban vagy 11 órát tölt azzal, hogy egy kongresszusi bizottság előtt tanúskodik, akkor beszélhet nekem állóképességről" vágott vissza Clinton, akinek az egészségi állapotáról számos pletyka és összeesküvés-elmélet terjedt el.
Trump legfőbb érve Clinton ellen az volt, hogy immár harminc éve a politikai pályán van, és ha eddig nem tudta megoldani a problémákat, ezután sem fogja. „Úgy tűnik, az este végére mindenért én leszek a hibás" válaszolt erre a demokrata jelölt, mire Trump azzal vágott vissza: „Miért ne?"
Polgárháború lett az első vitából
Az 1858-as szenátusi választás előtt Abraham Lincoln és Stephen Douglas hétszer három órán át viaskodott. Két évvel később ők voltak az elnökjelöltek, Lincoln nyert, és kitört az amerikai polgárháború. Ebből azért nem szabad végletes következtetéseket levonni, mert később is voltak viták, és azokat nem követte véres belharc.
A Clinton–Trump-vita előtt sok szó esett a hasonló összecsapások hasznáról. A leggyakoribb állítás szerint a választókat ritkán befolyásolják az érvek, ha valami emlékezetes marad, az a személyeskedés. Például a 73 éves Ronald Reagan 1984-es poénja, amikor arról kérdezték, nem válik-e kampánytémává a jelöltek kora: „Nem fogom politikai célokra használni vetélytársam ifjúságát és tapasztalatlanságát.” Ezzel kiütötte a 56 éves Walter Mondale-t.
Richard Nixon alelnök és John Kennedy szenátor 1960-as szócsatája volt az első ilyen televíziós esemény. Nixon számított a jobb debattőrnek, de elutasította a sminket, végig izzadt, míg a jóképű Kennedy fiatalos lendülettel nyerte meg a nézőket. Arra, hogy melyikük mivel érvelt, már senki sem emlékszik, viszont Nixon 1968-ban és 1972-ben nem vállalt tévévitát, mert attól tartott, hogy az ő fizimiskájával nem lehet jól kijönni belőle.
A vitát 1988-ig a civil Női Szavazók Ligája rendezte. A jelöltek azonban már akkora jelentőséget tulajdonítottak az eseménynek, hogy minden részletre kiterjedő ellenőrzést követeltek maguknak. A feladatot a kétpárti Elnöki Viták Bizottsága vette át. Azóta a kampánystábok egyeznek meg a viták számáról, helyszíneiről, formájáról, a moderátorok személyéről. És arról is, hogy tapsolhat-e a közönség. (H. G.)
