galéria megtekintése

Itt vannak a transformerek, a tableteknek annyi

3 komment


Hargitai Miklós

Új fogalmat tanulhat a vásárló: itt vannak a transformerek, olyan táblagépek, amelyek billentyűzetet is kínálnak, ha éppen szükség van rá. A tableteknek annyi.

Aki nem hisz az evolúcióban, tanulmányozza bátran a „lakossági” hardverpiacot, izgalmas párhuzamokat fog találni az élővilág és a számítógépek fejlődése között. Az asztali PC-k a kihalás szélére kerültek, ahogy a mozgékonyabb és okosabb emlősök megjelenésekor a dinoszauruszok – az ok-okozati összefüggéseket mindkét esetben kutatják még, de az tény, hogy a desktopok helyét nagyrészt elfoglalták a laptopok.

Az iPadhez kapható kiegészítéssel klaviatúrán is pötyöghetünk
Az iPadhez kapható kiegészítéssel klaviatúrán is pötyöghetünk
Apple Computers Inc.

Sokáig úgy tűnt, hogy a következő fejlődési állomás a netbook (apró és nem különösebben okos, de könnyű és olcsó mobilszámítógép) lehet, aztán jöttek a tabletek, és a netbook kategória gyakorlatilag eltűnt. A táblagépekből a mindennapokban – buszon, vonaton, várakozás közben a postán – egyre többet látni, de ez csak a felszín: a tableteladások 2014 óta meredeken esnek a hardvercégek egymás után jelentik be a tabletstratégiájuk felülvizsgálatát. Az IDC piacelemző cég előrejelzése szerint idén több mint tízszázalékos visszaesés várható.

 

A keresletcsökkenésnek két fő oka van: a kisebb tabletek életterét a töretlen növekedést mutató okostelefonok falják fel (az átlagtablet képernyőátmérője jelenleg 9 hüvelyk alatti, jellemzően 7 vagy 8 hüvelyk, okostelefon viszont már alig jelenik meg 5 hüvelyk alatt, és látványosan hódít a 6 hüvelyk körüli, sokszor okosceruzával és kézírás-felismeréssel kiegészített phablet kategória), a nagyobb táblagépeket pedig az egyre könnyebb laptopok teszik feleslegessé.

Az IDC arra is rávilágít, hogy látványosan törnek előre a csatlakoztatható billentyűzettel ellátott, hibridnek vagy transformernek nevezett tabletek, amelyekkel éppen az evolúció eddigi csúcstermékének, az ultrakönnyű és ultravékony (ultraslim), de nagyon okos laptopnak teremtenek konkurenciát a gyártók. A billentyűzetes tabletek részesedése jelenleg még mindössze 15 százalékos, de a prognózis alapján néhány éven belül már egyharmados lehet: érdemi növekedés a tablet ­kategórián belül kizárólag itt fordul elő, ráadásul – jobbára drága készülékekről lévén szó – itt némi profit is mutatkozik, ellentétben az olcsó kínai gyártók dömpingáraitól sújtott hagyományos tabletekkel.

A leválasztható, illetve csatlakoztatható billentyűzetnek rengeteg előnye van: sokkal kényelmesebb gépelést tesz lehetővé, mint ha az érintőképernyőt ­kellene kopogtatni, semmilyen megszokott tabletfunkciót­ nem akadályoz, miközben általában dokkolóként és/vagy tartalék áramforrásként is szolgál. A billentyűzetes eszközök megjelenésével megindult a méretnövekedés is: a piacelemzésből az olvasható ki, hogy a ma domináns 9 hüvelyknél kisebb méretosztály néhány éven belül kisebbségbe szorul. Úgy tűnik a használhatóság határa valahol a 10 hüvelykes szintnél van, de grafikai alkalmazásokra, illetve filmnézésre sokan inkább 12, sőt 13 hüvelykes készüléket választanak.

A legutóbbi a jelentős informatikai vásár, az őszi berlini IFA mintha csak illusztrálni akarta volna a fenti víziót: a gyártók standján a fő helyet mindenütt a billentyűzettel kiegészíthető készülékek kapták – nemcsak a windowsos, illetve az iOS-es, hanem az androidos mezőnyben is (egyedül a Google lóg ki a sorból a hamarosan bemutatandó 7 hüvelykes csúcstabletjével).

Ebben az osztályban full HD vagy 4k felbontású kijelző, 8 magos processzor, 2 GB RAM-ot, legalább 32 GB tárhely és 4G-s mobilnetképesség kell a jó pozícióhoz, ami értelemszerűen jócskán 100 ezer forint feletti árat jelent. Az IFA egyik sztárja egy érdekes kísérlet, a Lenovo ­Yoga Book volt, amelyben ránézésre minden együtt van a fényes karrierhez, de csak ránézésre. 10,1 hüvelykes full HD képernyő, 4 GB RAM, 64 GB-os háttértár, Dolby Atmos hangrendszer, 360 fokban hátrahajtható billentyűzet – mintha csak a holnap egyik slágertermékének katalógus-adatait olvasnánk.

Íme, a Lenovo büszkesége: a Yoga Book, amelynek a billentyűzete 360 fokban elforgatható
Íme, a Lenovo büszkesége: a Yoga Book, amelynek a billentyűzete 360 fokban elforgatható
Lenovo Group Limited

A Yoga Book azonban egy területen túlságosan előrehaladt: a klavia­túrája a valóságban egy érintésérzékeny, de nem módosítható (angol billentyűkiosztású) felület, amelyen ugyanolyan érzés a gépelés, mint a kijelzőn – az első tesztelők nem voltak elragadtatva tőle, pedig a gépet egyébként szerették. Úgy tűnik, a kényelmes gépeléshez sziget kialakítású, mechanikus működésű billentyűk kellenek.
Az irodai használathoz pedig Windows: a transformerekben stabilan 40 százalék a Microsoft részesedése (az iOS és az Android rovására), miközben a telefonpiacról úgyszólván eltűnt, és a laptopoknál is folyamatosan teret veszít az Apple-­lel szemben. Ma a tipikus prémium­felhasználó otthonra iPad Airt, a munkahelyre Microsoft ­Surface-t vesz (mindkettőhöz kapcsolható billentyűzet), ami azt jelzi, hogy nemcsak a hagyományos tabletek, hanem a laptopok is veszélyben vannak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.