galéria megtekintése

„Fico legközelebbi bizalmasa politikai hulla”

A két legerősebb szlovák ellenzéki párt vezetői felszólították Robert Fico kormányfőt, hogy legkésőbb péntekig váltsa le a korrupciógyanúba keveredett Robert Kalinák belügyminisztert, akit hatalommal való visszaéléssel is meg­gyanúsítottak.

Ha addig nem tesz eleget a felszólításnak, akkor jövő hétfőn a lakása előtt szerveznek tüntetést – közölte Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke. Igor Matovic, az Egyszerű Emberek és Függetlenek (OlaNO) vezetője pedig bejelentette: ha a miniszterelnök nem lép, akkor a jövő héten újból kezdeményezik a tárcavezető leváltását. Amennyiben másodszor sem járnak sikerrel, akkor a miniszterelnök ellen nyújtanak be bizalmatlansági indítványt. Méghozzá július elején, amikor Szlovákia fél évre átveszi az EU soros elnökségét.

A jogász végzettségű Robert Kalinák (45 éves) 2006–2010 között is belügyminiszter volt

Az elharapózó belpolitikai csata akkor kezdődött, amikor oknyomozó újságírók kiderítették: az egyik új pozsonyi lakóparkban Ladislav Basternák, a Robert Fico vezette Smer–SD holdudvarába tartozó vállalkozó vásárolt meg hét lakást, a 12 millió eurós vételárat állítólag készpénzben fizette ki az építtetőnek, egyben üzlettársának. Miután visszaigényelte és felmarkolta a 2 milliós általános áfát, a hét lakást több mint 15 millió euróért értékesítette.

 

A lakóparki ügyletet leleplező Denník N pozsonyi napilap további gyanús esetekre is rámutatott, amelyek révén Basternák nyolcmillió eurónyi áfát igényelt vissza az államtól. A rendőrség, majd az adóhivatal nyomozni kezdett, de az ellenzékiek értesülései szerint Kalinák utasítására felhagytak a kutakodással.

A belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy nem áll üzleti viszonyban Basternákkal. Az ellenzéki oldalon – a Tatra Bank egyik munkatársának segítségével – sikerült betekintést nyerni a tárcavezető bankszámlájába, s kiderült: Kalinák összesen 260 ezer eurót kapott Basternáktól. A belügyminiszter ezután elismerte: két éve részvényeket vett a milliárdos egyik cégében. Kalinák számláján egyébként több millió eurót (!) vezettek, ezek eredetéről a tárcavezető nem volt hajlandó nyilatkozni.

Matús Kostolny, a Denník N főszerkesztője rámutatott: jogállamban és normális politikai versenyben a banktisztviselő törvénysértő tette elképzelhetetlen lenne. Ám ezt a módszert nemrég éppen Robert Fico alkalmazta, aki a márciusi parlamenti választások előtti kampányban adócsalónak nevezte egyik bírálóját, Igor Matovicot. Olyan adatokat hozott nyilvánosságra, amelyekről legfeljebb az adóhatóságok, esetleg a rendőri szervek tudhattak. 

Másként is belekeveredett a botrányba Robert Fico, aki a közeli Bonaparte-lakóparkban bérel 377 négyzetméteres luxuslakást, amit éppen Basternák cége épített. Az ellenzékiek a kormányfőtől azt követelik, hogy azonnal hozza nyilvánosságra a bérleti szerződést, így a havi bérleti díj összegét is.

Bár a pozsonyi kormánykoalíció pártjai bizalmukról biztosították Kalinákot, elemzők egybehangzó véleménye szerint a belügyminiszter – Fico legközelebbi bizalmasa – immár „politikai hulla”, ezért mielőbb távoznia kell posztjáról.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.