Munkáspárti vezetői képességét talán még soha nem kérdőjelezték meg úgy, mint most Corbynét. A London School of Economics szakértői szerint ellenzéki pártra több mint harminc éve nem várt akkora választási kudarc Nagy-Britanniában, mint most. Ahelyett, hogy a szokásos dinamikának megfelelően több száz új önkormányzati képviselői helyet szerezne meg, a Munkáspárt országosan akár százharminc-százötven mandátumtól is eleshet.
Elvileg a londoni főpolgármester-választásnak kellene leginkább megragadnia a közérdeklődést. Ám az egyaránt ellentmondásos Ken Livingstone és Boris Johnson után sem a konzervatív Zac Goldsmith, sem a közvélemény-kutatásokat eddig nagy fölénnyel vezető munkáspárti Sadiq Khan nem tűnik fajsúlyos, méltó jelöltnek a világ egyik politikai, kulturális és pénzügyi központjának vezetésére. Khan személyében amúgy először lenne muzulmán főpolgármestere egy nyugati metropolisznak.
Az edinburgh-i skót parlament összetételének különösen jelentős a tétje, hiszen ha a Skót Nemzeti Párt fölényesen nyer, Nicola Sturgeon tartományi kormányfő felhatalmazva érezheti magát, hogy – ha meggyőző bizonyítéka van a hangulat eltolódására, vagy júniusban a többség Nagy-Britannia EU-ból való kilépésére voksol – újabb népszavazást kezdeményezzen a függetlenségről. David Cameron kormányfőnek viszont az a véleménye, hogy pusztán Sturgeon „kósza szeszélye” alapján nem szabad belevágni egy újabb voksba. Ami Észak-Írországot illeti, az 1998-as nagypénteki egyezmény alapján a kormányzásban legalább egy nacionalista és egy unionista pártnak részt kell vennie. A republikánus Sinn Fein és a koronahű Demokratikus Unionista Párt közötti hatalommegosztás nem megy könnyen a társadalmi és alkotmányos kérdések eltérő megítélése miatt. Csak példaként: a Sinn Fein támogatja, a DUP ellenzi a szigorú északír terhességmegszakítási tilalom enyhítését és a melegek házasságkötésének legalizálását.
A helyhatósági választás könnyen vezethet a Jeremy Corbyn elleni pártpuccshoz. A legutóbbi The Sunday Times publicisztikája legalábbis a Munkáspárttal szembeni fellépésre buzdítja a szavazókat, merthogy a súlyos vereség „lehetőséget adna egy katasztrofális vezető eltávolítására”.
A londoni főpolgármester-jelöltek:
Zac Goldsmith, Konzervatív Párt
A 41 éves, magas, jóképű, fotogén tory mindössze hat éve képviseli a vagyonos Richmond Parkot a westminsteri parlamentben. A dúsgazdag euroszkeptikus pénzügyi befektető, Sir James Goldsmith fia leginkább környezetvédelmi kérdésekben nyilvánít véleményt, következetesen ellenzi például a Heathrow repülőtér bővítését. Egykedvű, némileg unott fellépése miatt úgy tűnik, hogy az etoni internátusból egykor marihuánafogyasztás miatt kirakott négygyermekes apa számára a főpolgármesteri tisztség elnyerése nem élet vagy halál kérdése.
Sadiq Khan, Munkáspárt
A 45 éves, feltűnően alacsony, pakisztáni származású politikus édesapja negyedszázadon át a 44-es járaton közlekedő busz vezetője volt Londonban. A nyolcgyermekes családban felnőtt, egészen 24 éves koráig emeletes ágyban alvó Khan emberi jogi ügyvédként kezdte. 2005-től a gazdaságilag visszamaradott dél-londoni Tooting képviselője. Különböző tisztségeket töltött be Gordon Brown baloldali kormányában. Egyszer már írt történelmet: ő volt a kabinet első muzulmán tagja. Szívügye a közösségi közlekedési jegyárak befagyasztása és a tömeges (bér)lakásépítés.
