galéria megtekintése

Tökmag Jankók lesnek Hegedűs Lorántnéra

4 komment


Czene Gábor

Továbbra is határozott szándékom, hogy induljak a Jobbik alelnöki jelöltségéért – jelentette be Hegedűs Lorántné parlamenti képviselő. Vona Gábor összesen négy politikus indulása ellen emel vétót. Közülük ketten (Apáti István, Szávay István) hajlandók visszalépni, ketten viszont (Hegedűsné és Novák Előd) kitartanak a pártelnökkel szemben.

A Jobbik hétvégén tartott majálisán Vona Gábor megerősítette lapunknak, hogy Hegedűs Lorántné alelnöki indulásával szemben is vétót emel. Személyesen addig nem tudtak beszélni. „Külföldön tartózkodott, nemrég tért vissza, hétfőn fogok találkozni vele" – mondta a pártelnök.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Hegedűs Loránt református lelkész felesége – eltérően a másik három megvétózott jobbikostól (Apáti István, Novák Előd, Szávay István) – jelenleg nem tagja az elnökségnek. Vona Gábor közlése szerint az eddig nyilvánosságra került négy politikuson kívül nincs más, akinek megválasztását szeretné megakadályozni.

 

Jól felépített kommunikációs stratégia helyett esetlegesen alakultak az események. Arról, hogy a pártelnök kiket készül kigolyózni, egy bátonyterenyei jobbikos netes bejegyzése adott hírt. A kérdésre, nem érzi-e úgy, hogy hibát követett el, Vona kijelentette: „Nem én követtem el hibát, nem tőlem szivárgott ki az információ". Annak ő sem örül, ahogyan a sajtó tálalta az történteket.

Apáti István és Szávay István végül visszalépett az alelnökségtől, Hegedűs Lorántné – Novák Elődhöz hasonlóan – a vétó ellenére sem gondolta meg magát, és a Facebook-oldalán erősítette meg, hogy indul a párt alelnöki tisztségéért. Később például Ady Endre muszáj Herkulesével üzent: „Dőltömre Tökmag Jankók lesnek..."

Miután Vona Gáborral hétfőn egyeztetett, Hegedűs Lorántné ugyancsak a Facebookon hangsúlyozta: továbbra is „elhatározott szándékom, hogy induljak a Jobbik alelnöki jelöltségéért". A képviselő a megmérettetés során mindenkire számít, aki azonosul az általa képviselt értékrenddel, támogatni szeretné „nemzetemért végzett munkámat". Hegedűsné úgy véli, „egy értékközösségen alapuló bajtársi szövetség erősebb felhatalmazást adhat, mint bármely jogi regula".

Vona Gábor a Jobbik majálisán
Vona Gábor a Jobbik majálisán
Teknős Miklós / Népszabadság

Novák Előd sem maradt néma. Bejegyzése szerint a „tagság többsége velünk van, s persze épp ezért nyúl a vétóhoz elnökünk, de tagságunk a jelölésünkkel üzenhet Vona Gábornak is, aki ha legrosszabb esetben nem is gondolná meg magát, akkor is figyelembe kell vegye politikánk alakítása során a jövőben (még ha komoly kritikusai nem is lesznek az elnökségben), hogy az alapszervezeti jelölések mit mutatnak".

Annak egyelőre nincs jele, hogy a Jobbik elnöki posztjára többen pályáznának. Ha Vona Gábornak mégis lesz kihívója a tisztújító kongresszuson, akkor a pártelnök – legalábbis lapunknak adott nyilatkozata szerint – „örömmel vállalja" a versenyt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.