A mostani pénzügyi tervezési időszakban az európai strukturális és kohéziós alapokból hét év alatt 25 milliárd euró támogatást kapunk, ami a régióban elérhető források 11 százaléka. Más forrásokkal együtt – mezőgazdasági kifizetések, menekültügyi támogatások stb. – összesen bruttó 32 milliárd eurót használhatunk fel 2020-ig.
Az Európai Unió költségvetése olyan beruházásokhoz és intézkedésekhez biztosít forrásokat, amelyeket a tagállamok önmagukban nem tudnak finanszírozni, illetve amelyek finanszírozása gazdaságosabb, ha összevonják az erőforrásaikat. Az EU büdzséje a magyar – és bármely más nemzeti – költségvetéstől eltérően nem fedez védelmi kiadásokat vagy szociális ellátásokat, hanem főleg beruházásokhoz, sok esetben a határokon átnyúló transzeurópai összeköttetésekhez nyújt támogatást, mint amilyen például a Galileo navigációs rendszer vagy a különféle közlekedési és energetikai hálózatok.
Hosszú távú pénzügyi keret
Az Európai Unió hosszú távra tervez, az éves költségvetések keretét kijelölő programozási időszak hét évig tart. Ez egyrészt biztosítja az uniós kiadások kiszámíthatóságát, másrészt lehetővé teszi a közös szakpolitikai programok és projektek nyomon követését a tervezéstől a megvalósulásig.
A hosszú távú pénzügyi programot rendelet szabályozza, amelyre az Európai Bizottság tesz javaslatot, és amelyet az Európai Parlament (EP) hozzájárulását követően a tagállamok kormányait képviselő tanácsnak egyhangúlag kell elfogadnia. Az EP jóváhagyhatja vagy elutasíthatja a tanács álláspontját, de nem módosíthatja azt. Jelenleg a 2014–2020 közötti programozási időszak első félidejében vagyunk.
Az EU pénzügyi kerete meghatározza, hogy az unió hét év alatt milyen összegben és mely területeken hajtson végre beruházásokat, és ennek megfelelően fogadja el az éves költségvetést. Az éves büdzsé kiadásai általában a hosszú távú pénzügyi keret felső határai alatt maradnak, hogy rendelkezésre álljon némi tartalék az előre nem látható szükségletek esetére.
A többéves pénzügyi keret kétféle módon határozza meg az egyes költségvetési fejezetek éves kiadási plafonját. Az ún. kötelezettségvállalási előirányzat az az összeg, amelynek elköltésére az EU egy adott évben ígéretet tehet, majd ugyanabban az évben vagy több év alatt ténylegesen el is költhet. Ez nem haladhatja meg az unió becsült bruttó nemzeti összjövedelmének (GNI) 1,29 százalékát. Ennél értelemszerűen alacsonyabb, a GNI 1,23 százaléka a kifizetési előirányzat, amely az érintett esztendőben folyósítható tényleges összeg.
A 2014–2020 közötti pénzügyi keret kisebb, mint az előző volt: a kötelezettségvállalásokra hét év alatt 960 milliárd eurót szánnak, vagyis a GNI egy százalékát, a tényleges kifizetések pedig nem haladhatják meg a 908,4 milliárdot, ami a bruttó nemzeti összjövedelem 0,8 százaléka. Ez az első költségvetési keret az EU történetében, amely reálértéken is alacsonyabb a korábbinál. Ez elsősorban a nettó befizető országok sikere, azoké, amelyek többet fizetnek be a közös kasszába, mint amennyit kivesznek onnan. 2014-es adatok alapján Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Németország, Olaszország és Svédország tartozott ebbe a kategóriába. Elfogadásakor a pénzügyi keretet sokan „válságbüdzsének" nevezték, mert tükrözte a gazdag északi tagállamok gazdasági megszorításokat erőltető spórolási hajlandóságát.
Éves büdzsé
Az unió három meghatározó intézménye a hosszú távú pénzügyi kerethez igazodva fogadja el az EU éves költségvetését. A büdzsé minden évben kemény csatározások tárgya az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tagállamközi tanács között. A bizottság és a parlament általában a nagyvonalúbb költekezés híve, míg a cechet álló kormányok inkább takarékoskodnának. Miután a lisszaboni szerződés 2009. december 1-jén életbe lépett, és gyakorlatilag vétójogot adott az EP-nek a költségvetés elfogadásában, nem ritkák az utolsó pillanatban megszülető megállapodások.
Az éves büdzsé elfogadásakor a tagállamok igyekeznek jóval a meghatározott plafon alatt maradni, különösen a tényleges kifizetések esetében. Ennek aztán az lehet a viszonylag ritkán előforduló következménye, hogy az EU nem tudja kifizetni a költségvetés egyes kedvezményezettjei felé fennálló tartozásait. Ez a rendkívüli helyzet állt elő 2012-ben például, amikor csaknem 17 milliárd euró kifizetetlen számla maradt, így a következő évben ennyit kellett pluszban befizetniük a tagállamoknak.
Az uniós költségvetés lehetővé tesz rendkívüli kiadásokat is a nem tervezhető, váratlan események előfordulása esetén. Egyrészt rendelkezésre áll a kötelezettségvállalások és a kifizetések felső határa közötti tartaléksáv, másrészt bizonyos feltételek mellett a felhasználatlan kifizetések és tartalékok átvihetők egyik évről a másikra. Az EU bruttó nemzeti jövedelmének 0,03 százalékát kitevő tartalékot pedig végső megoldásként lehet igénybe venni előre nem látható körülményekre reagálva.
Szükség esetén lehetőség van a költségvetés év közbeni módosítására a döntéshozó intézmények beleegyezésével. Ez történt idén márciusban, amikor a biztonságra szánt pénzügyi forrásokból az EU mintegy 100 millió eurót átcsoportosított a menekültválság által sújtott országok, elsősorban Görögország vészhelyzeti támogatására.
Mire költ az EU?
Az EU többek között regionális fejlesztési projekteket, foglalkoztatási és társadalmi felzárkóztatási programokat, mezőgazdasági termelést és vidékfejlesztést, halászatot, kutatás-fejlesztést és innovációt, humanitárius segélyezést finanszíroz a közös büdzséből. A kiadásoknak tükrözniük kell az unió stratégiai céljait, gyorsítaniuk a növekedést és a munkahelyteremtést, erősíteniük a versenyképességet.
Az unió költségvetésének több mint a felét a regionális és a mezőgazdasági támogatások viszik el, bár arányuk a büdzsében fokozatos csökkenést mutat. A jelenlegi tervezési időszakban a fejlett tagállamok elérték, hogy a hétéves keretben jelentősen megemelkedjen a számukra hozzáférhetőbb költségvetési tételek aránya – ilyen a kutatás-fejlesztés –, és alacsonyabb legyen a főként a szegényebb, új tagállamok által elkölthető mezőgazdasági és kohéziós kiadások plafonja. Ráadásul a versenyképességi fejezetben rendelkezésre álló forrásokra pályázni kell, nem úgy, mint a nemzeti borítékokba rakott fejlesztési és agrártámogatásokra, ami eleve helyzeti előnybe hozhatja a gazdagabb országokat.
Az unió költségvetése hat kiadási kategóriát ölel fel. 2014–2020 között a legtöbb forrást, a teljes összeg 34 százalékát továbbra is a kohéziós és regionális fejlesztési támogatásokra költi az EU, jóllehet ennek részaránya a büdzsében a korábbi hétéves tervezési időszakhoz képest 8,4 százalékkal csökken. A mezőgazdaságra a források 29 százaléka megy el, 11,3 százalékkal kevesebb, mint 2007–2013 között. Ugyanakkor jelentősen, 37,3 százalékkal emelkednek a versenyképesség növelésére – kutatásra és innovációra, energetikai és közlekedési hálózatokra – fordítható összegek, amelyek a költségvetés 13 százalékát teszik ki. Vidékfejlesztésre az összes forrás 9 százaléka jut, míg 6-6 százaléka az unió külpolitikájára – humanitárius segélyezésre, fejlesztési célokra –, illetve az európai intézmények igazgatási költségeire. Határvédelemre és menekültpolitikára, belügyi együttműködésre, fogyasztóvédelemre és az európai polgársággal együttjáró kiadásokra a költségvetés két százalékát irányozták elő a büdzsé 2013-as elfogadásakor. A legkisebb tételt, egy százalékot, a halászat támogatására költik a huszonnyolcak.
A támogatás szigorú szabályok szerint történik. Az uniós pénzek felhasználását körülbelül 75 program, úgynevezett jogi aktus rögzíti, amelyeket mind külön-külön fogadnak el az EU döntéshozó intézményei. Jóváhagyásuk nélkül nem léphet hatályba a hosszú távú pénzügyi keret. Ezek a jogszabályok meghatározzák az uniós alapok felhasználási szabályait, lefektetik a pályázati feltételeket és a támogatások elosztására vonatkozó kritériumokat. A Brüsszelben kidolgozott előírások alapján, az Európai Bizottság és a nemzeti hatóságok közötti tárgyalások eredményeként készül el az egyes országokkal kötött partnerségi megállapodás.
Hogyan ellenőrzik a források szabályszerű felhasználását?
Az EU költségvetésének végrehajtásáért végső soron az Európai Bizottság felel. Ugyanakkor a források elköltése vagy az uniós tagállamok és a bizottság közös vagy a bizottság közvetlen irányítása alá tartozik. Az uniós költségvetés több mint háromnegyedét a nemzeti vagy regionális kormányzatok kezelik, ami azt jelenti, hogy fontos szerepük van a szabályok betartatásában, valamint a csalások és szabálytalanságok feltárásában.
Az Európai Bizottság rendszeresen ellenőrzi, hogy az EU-támogatásokat az egyes tagállamok az előírásoknak megfelelően költik-e el, és ha szabálytalanságot tapasztal, visszafizettetheti a teljes támogatást vagy annak egy részét. Ezek összege 2009–2014 között 3,2 milliárd euró volt, az uniós büdzsé átlagos kifizetéseinek 2,4 százaléka.
Emellett minden évben külső, független audit is készül, amit az Európai Számvevőszék végez el: megvizsgálja az EU elszámolásait, és jelentést készít arról, hogy szabályszerű-e az uniós források előteremtése és elköltése, költséghatékony-e a felhasználásuk. A közhiedelemmel ellentétben a számvevőszék tavalyi jelentése volt sorrendben a nyolcadik, amely megfelelőnek találta az uniós költségvetés végrehajtását, a kifizetések 4,4 százalékánál állapított meg hibát.
Miből költ az EU?
Az EU költségvetése nem lehet deficites. Az éves kiadásokat teljes mértékben fedezniük kell a bevételeknek. Mint korábban szó volt róla, 2014–2020 között a tagállamok összesített bruttó nemzeti jövedelmének 1,29, illetve 1,23 százalékáig emelhetők a kötelezettségvállalások, illetve a kifizetések fedezetéül szolgáló saját források.
Az unió hagyományos közös bevételeit a közösségbe behozott importárukra kivetett vámok, valamint a cukorilleték alkotja. A tagállamok megtarthatják e bevételek egyötödét, amiből a beszedéssel járó kiadásaikat fedezik. Az EU másik bevételi forrása az egyes országokban kivetett hozzáadottérték-adó (héa) – más néven általános forgalmi adó – egységesen 0,3 százaléka.
Ezenfelül a tagállamok – teherbíró képességüknek megfelelően – bruttó nemzeti jövedelmük bizonyos hányadát továbbítják Brüsszelnek. Ez a büdzsé legnagyobb tétele. Németország a legnagyobb nettó befizető, 2014-ben csaknem 22 milliárd euróval többet fizetett be a közös kasszába, mint amennyit kivett onnan.
A költségvetési bevételek kisebb hányada (kb. egy százaléka) érkezik az EU-alkalmazottak személyi jövedelemadójából, a banki kamatokból, a harmadik országok hozzájárulásaiból, büntetésekből stb.
A közösségi költségvetéshez a nemzeti vagyonukhoz képest túl magas hozzájárulást fizető tagországok éves visszatérítést kapnak: Nagy-Britannia esetében ez a befizetései és a neki járó támogatások közötti különbség 66 százaléka. Dánia, Hollandia és Svédország évi 130, 95, illetve 185 millió euróval kevesebbet fizet be a közös kasszába, Ausztria pedig 2016-ig évenként csökkenő összegű visszatérítést kap. Emellett Hollandia, Németország és Svédország a héa bevételei után csak 0,15 százalékot fizet.
A saját források összegét a tagállamok havonta utalják át Brüsszelnek a saját nemzeti bankjaik által vezetett, az Európai Bizottság által nyitott számlára.
Az utóbbi években több kezdeményezés született a bevételek rendszerének reformjára, de ezek mind megbicsaklottak a kormányok ellenállásán. Többen egy EU-adó bevezetését szorgalmazzák vagy a pénzügyi tranzakciós adó bevezetéséből remélnék kiegyenlíteni a számlák egy részét. Jelenleg egy magas szintű munkacsoport foglalkozik a témával, amely a tervek szerint idén készül el a jelentésével, egy időben az Európai Bizottságnak a pénzügyi keret felülvizsgálatára szóló félidős javaslatával.
