galéria megtekintése

A külföldi cégek szerint javult a gazdaság helyzete – csak a mélybe ne nézzünk

1 komment


Ábrahám Ambrus
NOL

Az elmúlt évek sokszor kifejezetten ostorozó és nem túl szép eredményei után erre az évre egészen tisztes helyzetet vázolt a magyar gazdaságot és üzleti életet illetően a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) az idei, immár 22. alkalommal elkészített, s kedden bemutatott konjunktúrajelentésében. Amennyiben a számok mélyére nézünk, akkor kiderül, hogy a korábbi években sok problémát okozó jogbiztonság és kiszámíthatóság terén valóban érdemi javulás tapasztalható, ám a körülmények mégsem mondhatóak megnyugtatónak. Arról pedig nem is beszélve, hogy egyre inkább megalapozottnak tűnnek azok a bírálatok, amelyek szerint az oktatási területen komoly baj van, s ez előbb-utóbb felszínre tör. A vállalatvezetők ugyanis kifejezetten romló munkaerőpiaci gondokról beszélnek, s ez különösen a szakemberkínálat területére igaz. A kamara azért erre az évre 3 százalékos GDP-növekedést jelez előre.

Az alapvetően külföldi érdekeltségű vállalatok vezetői körében elvégzett kutatásból az szűrhető le, hogy egyes területeken valóban kedvező és ráadásul nagyarányú változások történtek az elmúlt egy évben. A megkérdezett több mint 220 cég vezetője úgy véli, hogy a nemzetgazdaság jelenlegi helyzete lényegesen jobb, mint tavaly ilyenkor, s a kilátásai is javultak. A kedvező megítélés olyan erős, hogy 2005 óta nem volt ilyen kedvező a pozitív és a negatív válaszok egyenlege – hangsúlyozta Dale A. Martin, a kamara elnöke. A változás számokban is szembeötlő, hiszen a megkérdezettek 31 százaléka úgy véli, hogy a nemzetgazdaság helyzete javult, míg tavaly mindössze 20 százalék vélekedett hasonlóan. Az ugyancsak örömteli változás, hogy azok aránya markánsan csökkent – 21-ről 15 százalékra –, akik úgy vélik: a gazdaság helyzete romlott. Ebben a környezetben talán nem is meglepő, hogy azok aránya, akik újra Magyarországon fektetnének be, az elmúlt évi jelentésben szereplő – roppant gyenge – 71 százalékról 2016-ra 80 százalékra ugrott.

Lepsényi István, Dale A. Martin az elnök középen és Dirk Wölfer kamarai főtitkár
Lepsényi István, Dale A. Martin, az elnök középen és Dirk Wölfer kamarai főtitkár
Forrás: duihk.hu

A kedvező változások egyenes következményének tekinthető, hogy a beruházásaikat növelő társaságok és a foglalkoztatottak létszámának emelését tervező vállalkozások köre bővült a 2015. évihez képest. A foglalkoztatás növelésének szándéka például olyan mértékű – a válaszadók 43 százaléka új munkaerőt kíván felvenni az idén –, amelynél magasabb mutatóra egészen 2001-ig kell visszamenni.

 

Összességében a külföldi befektetők véleménye szerint javult az elégedettség a gazdaságpolitikai feltételrendszerrel kapcsolatban. A „javult” azonban nem jelent automatikusan „jó”-t, bőven akad olyan hely a gazdaságban, ahol változatlanul az elégedetlenség dominál. Első ránézésre valóban örömteli, hogy megkétszereződött azok aránya, akik szerint a hazai gazdaságban a kiszámíthatóság javult. Csak éppen arról nem szabad elfeledkezni, hogy a bázis elkeserítően alacsony volt. Mindössze a megkérdezett vállalatvezetők 6 százaléka válaszolt pozitívan erre a kérdésre tavaly, s ez nőtt 2016-ra 12 százalékra.

Amennyiben az adatokat részletezzük, akkor az utóbbi változásból táplálkozó jókedv egyszerre elillan. Azok aránya ugyanis, akik úgy vélik, hogy ezen a területen rossz, vagy kifejezetten rossz a helyzet, 61 százalékra tehető. E szerint 10 cégből 6 külföldi vállalkozás még mindig kiszámíthatatlannak tartja a magyar gazdaságpolitikát, ami akkor is szomorú, ha 10 százalékpontot javult a helyzet egy év alatt. A jogbiztonság terén is javulást mutatnak a DUIHK kutatásának számai. Itt 13-ról nőtt 17 százalékra az elégedettek aránya. Ugyanakkor ebben a szegmensben is igaz az, mint az előző területen, hiszen az összes cég szinte pontosan fele elégedetlen a magyar jogbiztonsággal.

Sötét zóna maradt azonban a korrupció, a közbeszerzések és a bürokrácia. A korrupció terén ráadásul sajnos még romlottak is az állapotok, miután a megkérdezett vállalatvezetőknek mindössze 5 százaléka véli úgy, hogy jó a helyzet, míg a háromnegyedük szerint ezen a területen kifejezetten rosszak az állapotok. A közbeszerzések átláthatósága esetében sem sok kedvező történt. Ugyan az elégedetlenek aránya valamicskét csökkent, de az elégedettek aránya is mérséklődött, az amúgy sem magas bázis után. Ha az ágazati bontásra tekintünk, akkor egy kétségbeejtően szomorú mutatót is „közöl” a kutatás. A szolgáltatásokra szóló közbeszerzések esetében egyetlenegy olyan vállalkozás sem akadt, amely úgy vélte volna, hogy Magyarországon rendben vannak a dolgok.

A konjunktúrafelmérés egy másik területen is komoly problémákra mutat rá. A szakemberkínálat megítélése drasztikusan visszaesett. Ez olyan mértékű, amelyre az elmúlt 12 évben nem volt példa. Ami különösen aggasztó, hogy a kormány által tervezett újraiparosítási tervek ellenére éppen az ipari vállalkozások jelezték legkomolyabban a problémákat. Az ugyancsak szomorú, hogy a dolgozók képzettsége terén is romlott a helyzet. A problémákat jelező társaságok aránya 2005 óta nem volt ilyen magas, ami sok mindennek mondható, csak örömtelinek nem.

Lepsényi szerint könnyebben, gyorsabban és átláthatóbban zajlanak majd a közbeszerzések
Lepsényi szerint könnyebben, gyorsabban és átláthatóbban zajlanak majd a közbeszerzések
duihk.hu

Ez pedig nem sok jót mutat a jövőre nézve. Utóbbi kérdéskörökkel kapcsolatban Lepsényi István, az NGM államtitkára megjegyezte: könnyebben, gyorsabban és átláthatóbban zajlanak majd a közbeszerzések az új vonatkozó törvénynek köszönhetően. A mintegy három éve megindult duális képzés visszajelzései pedig már pozitívak, ezt a képzési formát ki is terjesztenék. Ugyanez igaz a duális szakképzésre is. Komplex változtatást hajtott végre a kormány ezen a területen, s az ebből a képzési formából kikerülő diákok nagyon jó eredményeket érnek el munkahelyeiken.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.