galéria megtekintése

Erőszak az örvényben

26 komment


Dési András

A jelenségnek már saját neve is van: taharrush. Nemcsak a kivágott ruhában turistáskodó idegenek, hanem a talpig beburkolt helybeli nők is áldozatául eshetnek az arab világban elharapózott tömeges erőszaknak. Ám a hatóságok ezt igyekeznek letagadni. A látencia egyébként idehaza is kirívó.

Élvezték a szenvedésemet, láthatóan arra gerjedtek, hogy félek. Azt hittem, hogy meghalok, méghozzá a lehető legfájdalmasabb módon – Lara ­Logan, a CBS amerikai tévétársaság 60 Minutes című hírműsorának dél-afrikai származású riportere így számolt be arról, amikor 2011 februárjában a kairói Tahrir téren a Mubarak-rendszer távozását követelő tüntetések egyikén közel kétszáz fős tömeg molesztálta, fogdosta. A tortúra jó negyven percig tartott, s Logant végül egyiptomi nők által riasztott katonák menekítették ki.

Az erőszak letagadása  miatt tüntető nők 2014-ben Kairóban
Az erőszak letagadása miatt tüntető nők 2014-ben Kairóban
Asmaa Waguih / Reuters

Logan volt az első nyugati nő, aki úgymond arcot adott az Egyiptomban és az arab világ más országaiban, például Marokkóban vagy Tunéziában is tapasztalható köztéri tömeges zaklatásnak. A ­fiatal férfiak által csoportosan elkövetett bűncselekménynek arab neve is van, el-taharrush jama’i, rövidítve taharrush. Ami 2015 szilveszteréjszakáján részben megérkezett Európába is: Kölnben, valamint több más német és nyugat-európai nagyvárosban – az áldozatok számát összeadva – körülbelül 1500-2000 nő esett áldozatul. Kihasználva a köztereken összegyűlt, az új évet ünneplő tömeget, az arab, illetve észak-afrikai származású támadók intim helyeken fogdosták, tapogatták a kiszemelteket, benyúltak a ruhájuk alá – a szexuá­lis agresszió jelentős részben figyelemelterelést szolgált. A megrettent, zavarba jött személyeket így sokkal könnyebb volt kifosztani.

 

Az egyiptomi arab tavasz eseményei során elkövetett klasszikus taharrushok némileg különböznek ettől. Ott is 5-10 férfi vagy még több veszi körül az áldozatot, de nemcsak fogdossák, hanem forgószélszerűen lökik, taszítják tovább a tömegben. Az áldozatnak alig van esélye az ellenállásra vagy arra, hogy kitörjön az örvényből. Közben a csoportos zaklatásban részt vevők letépik, leszaggatják róla a ruháit, és az elcsigázott, pánikba esett „prédát” a tortúra végén megerőszakolják és/vagy orális szexre kényszerítik. A Tahrir téri tüntetéseken 2011–2013 között rendszeresek voltak a csoportos szexuális zaklatások – függetlenül attól, hogy a demonstrálók Hoszni Mubarak vagy a megbuktatott államfőt követő, demokratikus választáson hatalomra jutott iszlamista Mohamed Murszi távozását követelték-e.

A taharrush modern jelenség, lényegében azóta tapasztalható, hogy a XX. században az arab nők tömegesen megjelentek az utcán, és elkezdtek nyugati módon öltözködni – mondta lapunknak Susanne Schröter, a frankfurti Goethe Egyetem professzora. A Globális Iszlám Kutatóközpont igazgatója szerint a nőket az sem védte meg, hogy többen a hagyományoknak megfelelő kendővel takarták el fejüket és hajukat. Már maga a nő látványa arra gerjesztette a támadókat, hogy kövessék, és a kellő pillanatot kihasználva a tömegben fogdossák, tapogassák, odadörgöljék magukat az áldozathoz. Egyfajta szexuális perverzió megnyilvánulásáról van szó, aminek célpontjai között az egyébként hagyományosan öltözködő, a testüket teljesen eltakaró nők is fellelhetők.

A fogdosás, „tapizás” gyakori a mekkai zarándoklaton is. A neves egyiptomi-amerikai blogger, nőjogi aktivista, Mona Eltahawy tavaly magyarul megjelent könyvében (A fátyol fogságában) beszámol arról, hogy alig múlt tizenöt éves, amikor élete első mekkai zarándoklata során erős férfikezek ragadták meg, szorították a fenekét. – Addig soha senki sem érintett meg intim testrészemen. Sokkot kaptam. Meg sem mertem fordulni, hogy szembenézzek a tapizóval – elevenítette fel a lapunknak múlt ősszel Budapesten adott interjújában az őt több mint három évtizede ért első szexuális inzultust. Megpróbáltatásai nem értek véget: a mekkai Nagymecsetben a Kábát őrző egyik szaúdi rendőr megfogdosta a melleit, amikor a tinédzser lány lehajolt, hogy megcsókolja a szent követ. – Alattomosan férnek hozzá a testedhez. Úgy csinálják a zsúfolt metróban vagy buszon, hogy a végén te, az áldozat kételkedsz benne, tényleg felnyomták-e az ujjukat a fenekedbe – idézte fel a később már egyetemistaként, Kairóban szerzett borzalmas emlékeit.

Egyiptomban 2005–2006-ban jelent meg a közbeszédben és a médiában a taharrush. A nők jo­gaiért küzdő szervezetek aktivistái számoltak be arról, hogy utcai megmozdulásaikon, tüntetéseiken rendszeresen megjelentek – feltehetőleg a Mubarak-rendszer által felbérelt – „banditák”, akik csoportosan zaklatni, fogdosni kezdték a demonstráló nőket. – Egyértelmű, hogy a rezsim így akarta megfélemlíteni, elhallgattatni a nőket – véli az egyiptomi köztéri szexuális zaklatásról írt tanulmányában Angie Abdelmonem, az Arizonai Állami Egyetem (ASU) kutatója.

Angie Abdelmonem politikai elnyomást lát
Angie Abdelmonem politikai elnyomást lát

Abdelmonem felidézi, hogy a Női Jogok Egyiptomi Központja (ECWR) nevű jogvédő csoport 2008-ban közölt egy tanulmányt, miszerint a megkérdezett egyiptomi nők 83 százaléka, az észak-afrikai országba látogató nyugati nők 93 százaléka tapasztalt vagy szenvedett el a kairói utcákon szexuális zaklatást.

2006-ban óriási felháborodást keltett az internetre is feltöltött videó, amelyen moziból kitóduló férfiak csoportja vadászni kezdett nők és lányok után, majd a nyílt utcán valósággal rávetették magukat áldozataikra.

2008-ban fordult elő első alkalommal, hogy egy nőnek, az akkor 27 éves rendezőnőnek, Noha­ Rushdie-nak sikerült szexuális zaklatási pert nyernie az egyiptomi igazságügyi rendszerben. Az egyiptomi Btk. azon pontjára hivatkozva ítélték el a vádlottakat, amely bünteti mások méltóságának megsértését. Két évvel később nagy sikert aratott a 678 című egyiptomi mozifilm: az alkotás a három főszereplő, valamint a környezetükben élő nők mindennapi tapasztalataival tematizálta a taharrusht, valamint a köztéri szexuális agresszió megnyilvánulásait.

Indiában a nők társadalmi státusza elképesztően alacsony

Az egész világot megrázta a 23 éves Jyoti Singh esete, aki 2012 decemberében egy buszon vált csoportos nemi erőszak áldozatává az indiai fővárostól, Újdelhitől pár kilométerre található Munirka negyedben. Miután az orvosok két héten át sikertelenül küzdöttek az életéért, az egyetemista lány belehalt sérüléseibe. Támadói – köztük egy fiatalkorú – több mint fél órán át leírhatatlan brutalitással bántalmazták a lányt, majd összevert barátjával együtt egyszerűen kidobták a buszból.

Az embertelenség és az együttérzés teljes hiánya ráirányította a világ figyelmét az indiai nők helyzetére. Jyoti tragédiáját országszerte tüntetések követték, az indiai törvényhozás szigorította is a jogszabályokat, de valódi áttörést nem sikerült elérni, és az „erőszakkultúra” a mai napig jelen van Indiában.

 

Suhas Chakma úgy véli, az erőszak nem vallási kérdés
Suhas Chakma úgy véli, az erőszak nem vallási kérdés

– Félrevezető a szexuális erőszak és a muzulmán vallás közötti párhuzam. Itt sokkal inkább arról van szó, hogy mind az arab országok többségében, mind Indiában konzervatív és elnyomó a társadalmi berendezkedés, ami megfelelő táptalajt biztosít az elfojtott szexuális frusztrációk erőszakos és robbanás­szerű felszínre törésének – mondta Suhas Chakma, az Emberi Jogok Ázsiai Központjának (ACHR) igazgatója a lapunknak Újdelhiből adott interjúban. Chakma szerint az említett társadalmak másik közös jellemzője a nők elképesztően alacsony társadalmi státusza. A nőket gyakorlatilag használati tárgyként kezelik Indiában – mutatott rá. A lány csecsemőkre korlátozódó gyermekgyilkosságok elterjedtsége illusztrálja talán a leghátborzongatóbb módon, milyen méreteket is ölt a nők megvetése a közel 1,3 milliárd lakosú dél-ázsiai országban.

Chakma úgy véli, hogy a mélyen gyökerező társadalmi beidegződések mellett az elszámoltathatóság hiánya jelenti a legnagyobb akadályt a szexuális erőszak elleni küzdelemben. – Indiában a jog uralma helyett a büntetlenség uralmáról beszélhetünk. Az a kisebb probléma, hogy a rendfenntartó szervek legtöbbször csak legyintenek a szexuális zaklatásról szóló bejelentésekre. Az igazán felháborító az, hogy ezeket a bűncselekményeket sok esetben a biztonsági erők tagjai követik el, akiket a törvény értelmében nem lehet felelősségre vonni – hangoztatta.

Az aktivista arra az 1958-ban hatályba lépett jogszabályra utal, amely az ország északkeleti régiójában, valamint 1990-től Dzsammu és Kasmír tartományokban immunitást biztosít a fegyveres erők tagjai­nak. Az erőszakszervezetek joghatóságát szélesítő törvénycikk azon a logikán alapul, hogy a gyakori zavargások ezeken a területeken indokolttá teszik a rendkívüli állapot kihirdetését. Rendkívüli állapotban pedig rendkívüli intézkedések hozhatók, mint amilyen a katonák felmentése mindennemű felelősségre vonás alól. Chakma és a jogszabály többi kritikusa szerint azonban ez inkább a „rendkívüli igazságtalanság” legitimizálását jelenti. (Karafiáth Luca)

Susanne Schröter szerint a taharrush és más szexuális zaklatások elkövetői kettős morális mércét alkalmaznak a nőkkel szemben. Az otthon maradó, visszahúzódó, vagyis erényes nőket tisztelik, míg az utcán sétáló, úgymond magukat mutogatókat erkölcstelennek, „szajhának” tekintik. Olyannak, akit fogdosni, a ruhájába nyúlni vagy megerőszakolni nem bűn, hiszen az illető méltatlan a tiszteletre. Az erényes nők rá is tesznek egy lapáttal, mert szerintük az áldozatok maguk tehetnek arról, ami velük történt. Azaz illetlen viselkedésükkel úgymond kiprovokálták az ellenük elkövetett szexuális agressziót – hozott elő egy széles körben elterjedt sztereotípiát a frankfurti professzor asszony.

Susanne Schröter szerint az elkövetők kettős morális mércét alkalmaznak
Susanne Schröter szerint az elkövetők kettős morális mércét alkalmaznak

A helyzetet súlyosbítja a szexuális frusztráció. A muzulmán hit tiltja a házasság előtti nemi életet, a fiatal fiúk és férfiak csak tapizással érhetnek nőkhöz, a maszturbáción kívül csak így vezethetik le a titkos pornónézéssel felkorbácsolt nemi vágyaikat. Házasodni sem könnyű, mert ahhoz, illetve a család eltartásához munkahely és rendszeres jövedelem kell, a munkanélküliség azonban nagyobb mértékben sújtja a férfiakat, mint a nőket.

A nemek közötti ollót még szélesebbre nyitja az oktatásbeli különbség, sokkal több fiatal lány szerez diplomát és jut rendesen vagy még jobban fizető álláshoz, mint férfi. Az utóbbiakat e leszakadás is zavarja, illetve frusztrálja – tette hozzá a német iszlámkutató.

Schröter szerint az arab-muzulmán világ már régóta megérett egy szexuális forradalomra, erre azonban még várni kell. Reményt ad, hogy az internetes fórumokon, a blogokon és más közösségi kommunikációs csatornákon keresztül egyre többen, fiatal nők és férfiak emelik fel a szavukat a taharrushsal és hasonló jelenségekkel szemben.

A politika és az igazságszolgáltatás azonban szinte alig reagál a nőkkel szembeni köztéri szexuális agressziókra. Addig marad az éberség, a fokozott figyelem. Ahogy azt Mona Eltahawy a maga nyers és szókimondó stílusában megfogalmazza a vallási szélsőségesekkel szemben: takarodjatok a vaginámból addig, amíg én nem akarom, hogy ott legyetek.

Áthárított szégyen

Érdemes szétválasztani a szexuális zaklatást és a szexuális erőszakot, illetve kényszerítést, mivel az utóbbi kettő bűncselekménynek minősül a magyar jog szerint – mondta el lapunknak Wirth Judit jogász, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkatársa.

Wirth szerint komoly problémát jelent, hogy a szexuális zaklatás társadalmilag elfogadott jelenségnek számít Magyarországon. A jogi és társadalmi szankciók hiánya pedig természetesen még jobban felbátorítja a potenciális zaklatókat.

falseKurucz Árpád / Népszabadság/archív

Szexuális erőszakról a nők 3 százaléka számolt be a 20–74 év közötti nők körében végzett reprezentatív felmérés során. Ez több mint 118 ezer nő évente. Élete során a 15–74 év közötti nők 9 százalékát, azaz több mint 361 ezer nőt ért legalább egyszer szexuális erőszak. Évente 1022 nő szenved el csoportos nemi erőszakot Magyarországon – sorolta a súlyos statisztikákat. Bár e számok már önmagukban is aggasztóak, a bűnügyi nyilvántartásban regisztrált esetek és a valós számok közötti tátongó szakadék ad csak igazán okot a megbotránkozásra. – Az esetek 2,4 ezrelékét regisztrálták a bűnüldöző szervek. Tehát a szexuális erőszak-elkövetők 99,76 százaléka még tanúként sem kerül a hatóságok elé, nemhogy gyanúsítottként, vádlottként vagy elítéltként – hangoztatta az aktivista.

Wirth úgy véli, hogy egy ilyen súlyosan diszfunkcionális intézményrendszer csak úgy működhet, hogy a „szégyent, a felelősséget és az erőszak káros következményeinek viselését sikerrel át tudja hárítani az áldozatokra.” – A szexuális zaklatás és erőszak Magyarországon a férfiak előjogaiba vetett hiedelmek és az ezeket a patriarchális előjogokat védő intézményrendszerek következménye – tette hozzá.

A szexista szemléletmód a régióban Magyarországon a legerősebb, és nem csak a férfiak hisznek benne és ragaszkodnak hozzá körömszakadtukig. Sok nő is abban látja a zálogát annak, hogy elfogadják és békén hagyják, hogy – ténylegesen vagy legalább látszólag – elfogadja vagy akár támogatja a nők (és gyerekek) számára káros és hátrányos nemi szerepekkel kapcsolatos hiedelmeket. (Karafiáth Luca)

Tűrni kell, mert itt ez a szokás
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Az emberölések jelentős részében – akár felében is – Magyarországon családtag az áldozat, és ők zömmel nők. Ellenük kilencszer akkora valószínűséggel követ el a férj vagy más férfi rokon erőszakos bűncselekményt, mint fordítva. A szexuális bűncselekmények nagyobbik részében az elkövető ugyancsak a sértett hozzátartozója, esetleg korábbi partnere, illetve ismerőse.

Civil szervezetek adatai szerint élete során csaknem minden ötödik nőt megerőszakolnak, és ugyanennyivel szemben megkísérlik az erőszakot. Még ennél is valamivel nagyobb azoknak az aránya, akik olyan kapcsolatban élnek, illetve nevelkedtek, amelyben rendszeres a testi bántalmazás. Az ilyen esetek többsége azonban nem jut a hatóságok tudomására. Különösen a szexuá­lis jellegű bűncselekményeknél magas a látencia: legfeljebb minden tizedik ügyben tesznek feljelentést. Ez 2014-ben mindössze 391 alkalommal történt meg.

Még ennél is rosszabb az arány, ha a szexuális abúzus gyermekek – nagy többségében lányok – ellen irányul: talán százból egy alkalommal fordulnak a hatóságokhoz. Ez azért is igen sajnálatos, mert a fiatal korban elszenvedett sérelmeknek gyakran egész életre kiható következményei vannak. De a hivatalos statisztika szerint 2014-ben a nemi élet és nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma ezer alatt volt.

Egyre inkább terjed az erőszak mint egyfajta konfliktusmegoldó „kultúra”, ami a posztmodern társadalom szorongásokkal – ezen belül főleg a szociális bizonytalansággal – teli világában kézenfekvőnek tűnő megoldást jelent a feszültségek levezetésére – véli Gönczöl Katalin kriminológusprofesszor (képünkön). Ráadásul nálunk a hatalom folyamatosan harcban áll valamilyen külső vagy belső „ellenséggel”, és szerinte ez a háborús retorika is azt üzeni, hogy a konfliktusokban keményen kell fellépni, különben alulmaradunk.

A professzor – kutatási adatok híján, mert ilyen irányú vizsgálatokat nálunk anyagilag nem támogatnak – inkább csak a szakmai tapasztalataira hagyatkozik, amikor azt állítja: jóval magasabb az ingerküszöbünk, amikor kemény verbális vagy enyhébb fizikai erőszakot tapasztalunk. Feltételezi ugyanakkor, hogy ennek a jelenségnek is nagyobbrészt a nők válhatnak áldozatává. Mindazonáltal leszögezte: a nőket elsősorban a családon belüli erőszak fenyegeti. Ennek szerinte tradicionális okai is vannak, mert az áldozatok és az elkövetők is jellemzően olyan családban nőttek fel, ahol a hozzátartozók fizikai bántalmazását többé-kevésbé még ma is elfogadhatónak tartják. Akkor pedig hiába panaszkodik egy asszony, ha az édesanyjától is csupán azt a választ kapja, hogy egy nőnek tűrnie kell, mert itt ez a szokás. Ezért – és persze nem kis részben a szégyenérzet okán – sokan feljelentést sem tesznek, mert nem akarják kiteregetni a családi szennyest.

Nincs tehát olyan befogadó társadalmi közeg – a hozzátartozók mellett például megértő barátok –, amely kellő empátiával viszonyulna az áldozatokhoz – hangsúlyozza a professzor. Nem teremtették meg azt a biztos szociális hálót sem – tette hozzá –, amelynek segítségével Angliában az 1970-es évek végén jelentős sikereket értek el a családon belüli erőszak visszaszorításában. Ennek keretében a férj által nem ismert helyen szállást, átmeneti ellátást, munkát biztosítottak a bántalmazott nőknek. Nálunk a professzor szerint ez a mentalitás hiányzik, így hiába a távoltartás intézménye – amelynek végrehajtását különben sem ellenőrzik –, az asszonynak nincs hová menekülnie. Ha mégis befogadják valahol, előbb-utóbb – gyakran csak anyagi okokból – hazatérni kényszerül, és általában folytatódik minden tovább. Ennek pedig nem egyszer tragikus vége lehet: emberölés, öngyilkosság, alkoholba menekvés.

Minderre önmagában a jogszabályok szigorítása nem megfelelő válasz, és ez nem is elsősorban rendőrségi kérdés – jelentette ki Gönczöl Katalin. Egyrészt a hatalom és a társadalom erőszakhoz való viszonyát kellene megváltoztatni, másrészt – a civil szervezetek próbálkozásai mellett – az államnak is cselekednie kellene, de a professzor ezt az igyekezetet nem látja.

Miközben üldözik a drogosokat, a professzor úgy tapasztalja, hogy a családon belüli konfliktusok egyik fő oka, az alkoholizmus ellen nem tesznek szinte semmit. Ennél persze sokkal többre is szükség lenne. Például megfelelő intézményekre, s a már rendelkezésre álló – például szociális munkásokból, családgondozókból, védőnőkből, óvónőkből, pedagógusokból, orvosokból – álló jelzőrendszer hatékonyabb működtetésére. Gönczöl álláspontja: az erőszak ellen csak a szakmák képviselőinek szoros együttműködésével lehet fellépni. (Lencsés Károly)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető