Elhelyezkedése miatt Leszbosz évtizedek óta népszerű a polgárháborúk és konfliktusok elől menekülő emberek körében, ám az utóbbi hat hónapban olyannyira megugrott a számuk, hogy átlag négy gumicsónak fut be egy nap. A kb. húsz férőhelyes lélekvesztőkbe az embercsempészek 50-70 embert zsúfolnak – közülük csak a szerencsések jutnak át a túloldalra –, de Kempson szerint volt olyan nap, amikor több mint ezer ember érkezett.
„A feleségemmel épp a napokban számoltuk ki, hogy idén összesen 35 ezer embert láthattunk el együtt” – mondja a művész, aki legutóbb a kertjében szállásolta el a fáradt rászorulókat. A Törökországon át érkezők többsége Szíriából és Afganisztánból menekül, de vannak eritreaiak, pakisztániak és szomáliaiak is szép számmal. A The New York Times helyszíni beszámolója szerint többségük a regisztráció után néhány napig marad csupán a szigeten, majd útnak indul – gyakran Magyarországon át – főként Németországba, vagy valamelyik skandináv államba.
Kempson azt mondja, a frissen érkezők közül a szíriai menekültekre „vigyáznak” a leginkább.
„Ha a pakisztániakat vagy afgánokat kiteszed a vadonba, biztos, hogy túlélik. A szíriaiak nem. Ők olyanok, mintha valamelyik európai fővárosból érkeztek volna.
A múltkor egy-egy csoport szíriai és afgán menekültet vittünk a buszmegállóba a feleségemmel. Az afgánok azonnal hasznos holmik után kutattak a kukában, míg a szíriaiak a buszmegálló másik oldalán ültek, és azon morfondíroztak, hogy miért nem jön be a wifi. Nekik fogalmuk sincs a túlélésről. Sosem kellett a szabadban WC-re menniük vagy betonon aludniuk. A többségük művelt, sok az építész és az ügyvéd” – mondja a Népszabadságnak a Hampshire-ben született férfi.
Pedig a java még hátravan, ugyanis a menekültek útja érkezés után a sziget fővárosától, Mitilínitől nem messze található moriai befogadóállomásra vezet. Az apró szigeten nemcsak a rendőrség és a parti őrség van túlterhelve, de az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a befogadóállomáson is legalább kétszer annyian vannak, mint ahányan elférnek.
|
A leszboszi menekülttábor
Eric Kempson / Facebook |
„Egyszerűen undorító. Bangladesiek és afrikaiak mondták, hogy még sosem tapasztaltak ilyen körülményeket egy menekülttáborban sem.
Életemben nem láttam még olyan WC-ket, mint ott. A bűz, a legyek, szörnyű.” Kempson szerint a legdühítőbb, hogy a nagy nemzetközi segélyszervezetek és a kisebb civil szervezetek mintha ott sem lennének. Elmondása szerint egyesek megjelennek, néhány hónapig kampányolnak, adományt kérnek, de ebből mintha semmi nem folyna vissza.
„Szívszorító fotókat készítenek a menekült csecsemőkről, nőkről, pénzt gyűjtenek, majd eltűnnek. Még csak nem is segítenek, csak bámészkodnak. A múltkor itt voltak egy nagy segélyszervezettől, amikor pucoltuk a WC-ket a moriai állomáson, majd amikor végeztünk, odajöttek és lefotózták az eredményt” – panaszkodik Kempson, aki szerint az első igazán komoly hozzájárulás a krízis enyhítéséhez Molivoszban két UNHCR-busz megjelenése volt.
A férfi szerint azonban a legaggasztóbb, hogy a háziorvos tavalyi autóbalesete óta nincs a környéken szakember, aki ingyenesen ellátná a sérüléseket. A legközelebbi, privát rendelő is mintegy 10 km-re van. „Múlt héten volt egy férfi, aki kiugrott a csónakból, ráesett egy sziklára, és elvágta a combját, valószínűleg egy artériát ért. Mindenfele spriccelt a vér. Tegnap egy férfi majdnem megfulladt a tengerben, úgy húzta ki valaki a víz alól. Egy helyi élesztette újra. A múltkor meg majdnem megszült egy nő a kocsim hátsó ülésén. Ezek mindennapos dolgok, de nekünk egyszerűen nincs megfelelő képzettségünk ehhez. A segélyszervezetnek kellene gondoskodni róluk, de nem tesznek semmit.”
A helyi vezetéstől hiába várnak segítséget. A brit férfi szerint Leszboszt különböző szövetségek – női egylet, a szülők egylete, szállodaipari szövetségek stb. – irányítják, s a többségében jobbra húzó szövetségek nem szívesen látják a menekülteket. A nyomásgyakorlás miatt csak kevés helyi mer segítséget nyújtani a menekülteknek. Kempsonék velük és a Leszboszon élő külföldiekkel végzik a segélyezést, amelyet javarészt külföldről érkező adományokból és a szigetre érkező turisták felajánlásaiból finanszíroznak.
|
Ezt az undorító WC-t tisztították ki az önkéntesek
Eric Kempson / Facebook |
A városvezetés azonban nem könnyíti meg a dolgukat, a korábban engedélyezett mobil tusolókat és WC-ket sem engedték felállítani közterületen, és a használaton kívül lévő kempingbe sem engedik be a menekülteket. Olyan pletykák is szárnyra kaptak, amelyek szerint a menekültek zaklatják a nőket. „Egy szó sem igaz ebből. Volt, hogy víztől csöpögő gyerekeket szárítgattunk az út mentén, mire az egyik 'előkelőség' kiüvöltött az autóból, hogy a mi hibánk, hogy itt vannak a menekültek. Nem fogják fel, hogy ennek nem lesz vége addig, amíg Szíriában háború dúl.”
A sziget hierarchiájában fontos szerepet töltenek be a helyi idegenforgalmi szféra vezetői, akik aggódnak a helyi turizmusért, a sziget fő bevételi forrásáért. Kempson is elismeri, hogy elmaradoznak a visszatérő vendégek. A menekültekről megjelenő hírek sokakat elijesztettek, ráadásul a közel nyolc éve húzódó válság is nehezíti a dolgokat. Kempson 16 éve azért költözött ide a feleségével, Philippával, mert akkor 14 hónapos lányukat „jobb környezetben” akarták felnevelni. Ez ugyan véleménye szerint sikerült, de az adósságban úszó család a távozáson gondolkodik. „Egyszerűen reménytelen itt a jövő.”
