Az a baj, hogy az emberek ma már nem olvasnak könyveket. Ezt szerencsére nem is kell. Egyszerre legfeljebb fejezeteit, rövid részeit érdemes fellapozni, inkább hallgassunk bele! Minden szónál többet mondanak A jazz évszázadához az interneten mellékelt zenei illusztrációk.
Torgyán József örökbecsű mondása szerint ügyvédet perrel, menyasszonyt nagy szerszámmal nem lehet megijeszteni. Tegyük hozzá, hogy zenebarátot se lehet zenével, de még zenéről szóló könyvvel sem. Lehet bármilyen vastag, bármilyen száraz, bármilyen „szakmai”, aki tényleg és végzetesen szereti a zenét, nem ismer lehetetlent. A könyv, amelyről itt szó lesz, szerencsére nem igényel sem ilyen súlyos eltökéltséget, sem semmilyen előképzettséget. Mindenkinek tetszeni fog, akinek valaha megtetszett egy ritmus, egy szaxofonszóló vagy egy jó kis blues, aki kíváncsi a dzsessz alapjaira, stílusaira és nagy alakjaira. Ráadásul a könyvkiadás új korszakának egyik érdekes vállalkozása: lapozható, nyomtatott, képekkel és rajzokkal gazdagon illusztrált kötet, amelynek szerves része az internetre feltett zenei példák hosszú sora.
 |
| A hagyományokat őrző Baby Boyz Brass Band tavaly a New Orleans-i dzsesszfesztiválon cahlsjukejoint.com |
Aki például a premodern szólisták fejezethez érve hirtelen kíváncsi lesz, hogyan hangzott a Carolina Shout James P. Johnson zongoráján 1921-ben, pár kattintással megtalálja A jazz évszázada YouTube-csatornáján. Higgyék el, a számítógépen a dolog egyszerűbb, mint leírni ezt a mondatot! James P. Johnson meg hát, mit is mondhatnánk, zseniális. A Fidelio kiadó gondozásában megjelent kötet abban is különleges, hogy borítóján két szerző szerepel, noha hárman írták. Az alapmű a BBC-nél régebben pop- és dzsesszműsorokat is szerkesztő Pallai Péter és Kerekes György volt budapesti főépítész, a meghatározás szerint amatőr, valójában meglehetősen profi zongorista munkája. A végéhez ellenben csatlakozik egy fejezet a műfaj európai történetéről, amelyet a bécsi Collegium Hungaricum volt művészeti titkára, az újságíró Zipernovszky Kornél jegyez. Ha valaki a polcon mellé teszi a korábbi népszabadságos Jávorszky Béla Szilárd e hasábokon már méltatott magyar dzsessztörténetét, garantáltan melegség tölti el a szívét: ha nem is hirdetik utcai graffitik, mint a punk esetében, de a dzsessz sem halott, sőt.
