galéria megtekintése

Ha munkához jutnak, embernek érezhetik magukat a menekültek

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 28. számában
jelent meg.


Dési András
Népszabadság

Miközben az Országgyűlésben a Fidesz – a Jobbik támogatásával – menekültügyi vitanapot akar tartani, Németországban is heves viták zajlanak a 200 ezer menekült kezeléséről. Tavaly rekordszámú támadást követtek el menekültotthonok ellen, ugyanakkor egy bajorországi civil kezdeményezés igyekszik integrálni és munkához juttatni a menedékkérőket.

A metrót keresték, München belvárosába szerettek volna menni. Megdöbbenve fogadták, hogy a bajor tartományi főváros jó 120 kilométerre van, és Babenhausen nem München külső kerülete. Adi Hoesle ilyen körülmények között találkozott a nyugat-bajorországi városba gyorsított akcióval áttelepített menedékkérőkkel az egyik helyi szupermarket parkolójában.

Bevándorlók Berlinben. Segítenek nekik beilleszkedni
Bevándorlók Berlinben. Segítenek nekik beilleszkedni
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A képzőművész azt gondolta, valamit tenni kell a főleg Fekete-Afrikából és a Közel-Keletről származók érdekében. Látszott, hogy az érintetteknek fogalmuk sincs, hová kerültek.

 

Hoesle és társai nyilvános fórumra hívták a közel hétezer lakosú Babenhausen polgárait, így jött létre a Menschen begegnen Menschen (MbM, Emberek találkoznak emberekkel) civil kezdeményezés.

–Nekünk, németeknek a történelmi múltunk miatt és az alkotmányunk rendelkezései szerint is kötelességünk, hogy segítsünk azoknak, akik menekülni kényszerülnek. Függetlenül attól, hogy ezt milyen okokból teszik

– mondta lapunknak Hoesle.

Babenhausenben már korábban is működött menekülteket segítő civil szervezet. A változást a létszámnövekedés kényszerítette ki, tavaly a korábbi húsz helyett már nyolcvan menedékkérőt helyeztek itt el a hatóságok. Hoesle szerint a civil mozgalmuk abból indult ki, hogy a menedékkérőket megpróbálják valamilyen rendszeres munkához juttatni. Ez ugyanis visszaadja az önbizalmukat, ismét embernek érezhetik magukat, és könnyebben illeszkedhetnek be a német társadalomba.

A menekültek elfogadtatása nem ment egyszerűen, sokan féltek a bűnözés növekedésétől, a kultúrák „ütközésétől”. Az MbM-et azonban támogatta Babenhausen keresztényszociális polgármestere: Otto Göppel is felismerte, hogy a menekültek foglalkoztatásával sok problémától kímélheti meg a települést.

A helyi kis- és középvállalkozások lehetőséget láttak benne, hogy a többségében 20–35 év közötti fiatal férfiak személyében betanított munkaerőhöz jutnak vagy olyanokhoz, akiket szakképesítéshez lehet juttatni. Németországban jelentős hiány mutatkozik a képzett szakmunkásokból. Kérdésként merült fel, hogy a jelentkezők mennyire tudnak németül, és mennyire megbízhatóak.

Madina Kadirova a fizetéséből már lakást bérel
Madina Kadirova a fizetéséből már lakást bérel
MBM

Az MbM először „próbaüzemet”, kedvcsináló napokat szervezett, hogy lássák, a felek miként jönnek ki egymással. A félelmek és az előítéletek viszonylag gyorsan eloszlottak, amikor az esélyhez juttatottak pontosan érkeztek munkába, és érezhetően igyekeznek a németet is elsajátítani. Hoesle a sok jó példa között említi a szenegáli Niakhate Cheiket, aki nagyon szeretne szakmát tanulni és a családjával letelepedni Németországban.

Az autóipar számára beszállító Kössler Technologie GmbH például azt találta ki, hogy saját ipari tanulóit mentorként állította a fekete-afrikai tanulójelöltek mellé. A menedékkérőket foglalkoztató projekthez csatlakozott a joghurtjairól híres Ehrmann tejipari cég is.

A babenhauseni menedékkérők között kevés a nő. Az egyik kongói családban viszont éppen az édesanya kapott munkalehetőséget, így a férjnek kell gondoskodnia a gyerekekről és a háztartásról; ez is az integráció része. A Dagesztánból két gyermekével elmenekült Madina Kadirova egyedülálló családanyaként és hívő muzulmánként boldogul, a fizetéséből már lakást bérelt.

Az MbM vasalóklubot is alapított, ebben mindenki a lehetőségeihez képest vállal mosást, vasalást, ruhajavítást. A lényeg, hogy pénzkeresethez jussanak. Hoesle persze tudja, hogy mindenkinek nem tudnak segíteni, mégis hisz abban: ami kicsiben működik, nagyban is beválhat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.