galéria megtekintése

Muzulmán bevándorló akadályozta meg a még nagyobb tragédiát Párizsban

11 komment

NOL

Salim Tooraballynak köszönhető, hogy nem történt még nagyobb tragédia november 13-án, amikor terroristák merényleteket hajtottak végre Párizsban. A mauritiusi, hívő muzulmán bevándorló volt az, aki nem engedte be a Stade de France stadionba az egyik öngyilkos merénylőt.

„Lehet, hogy éppen most mentette meg Franciaországot” – ezt mondta egy rendőr annak a biztonsági őrnek, aki nem engedte be a Stade de France stadionba az egyik merénylőt, a 20 éves Bilal Hadfit.

A terroristák arra készültek, hogy a stadionban robbantanak, ahol éppen 80 ezer néző, köztük Francoise Hollande francia elnök is a Franciaország–Németország barátságos mérkőzésen drukkolt. Végül a stadionon kívül robbantották fel magukat, társaik a városban lövöldöztek, és a Bataclan klubban, egy túszdráma során megöltek összesen 132 embert.

Daily Mail megtalálta a negyvenkét éves Salim Tooraballyt, aki biztonsági őrként megakadályozta, hogy Bilal Hadfi bejusson a stadionba. A férfi Mauritiusról vándorolt be Franciaországba, hívő muszlim, egy kétszobás lakásban él Párizs külvárosában 55 éves feleségével és 15 éves lányával.

 
Rendőrök felügyelik a merényletek után távozó tömeget
Rendőrök felügyelik a merényletek után távozó tömeget
Gonzalo Fuentes / Reuters

Salim elmondta, a terrortámadás óta hősként tekintenek rá, pedig ő csak átlagos ember, aki egyszerűen a munkáját végezte. A férfi 150 társával dolgozott együtt a Stade de France-nál. A stadionba sok százan özönlöttek be. Salim éberségének köszönhető, hogy kiszúrta az egyik merénylőt, Bilal Hadfit a tömegben, aki megpróbált bejutni, de a biztonsági őr megállította. A húszéves terrorista azt mondta Salimnak, hogy unokatestvérénél van a jegye, de ezzel nem tudta átverni az őrt, aki végül elküldte. Salim még a robbanóanyagot is kitapogatta a fiú kabátjában – igaz, ennek akkor nem volt még tudatában, ezért elengedte. Nem sokkal később Bilal egy másik kapunál bukkant fel, de miután a biztonsági őr értesítette kollégáit, a fiatal merénylő eliszkolt.

„A borzongás futott végig rajtam. Rosszul éreztem magam. Sokkot kaptam. Azt mondtam magamnak, hogy ha beengedtem volna a merénylőt, cinkos lennék sok ártatlan ember meggyilkolásában. Emberek százai haltak volna meg” – mesélte el Salim, mit érzett akkor, amikor kiderült, hogy az egyik öngyilkos terroristát akadályozta meg, hogy felrobbantsa magát a stadionban.

A támadók végül a stadionon kívül robbantották fel magukat. A biztonsági őr a támadás után segítette menteni a sebesülteket, köztük saját kollégáit is. A stadionnál négyen haltak meg: három merénylő és egy civil. Salimnak azóta is rémálmai vannak a történtek miatt.

„Az az ember, aki ilyet tesz, csaló, és rossz üzenetet közvetít. 16 évesen jöttem Franciaországba, ez az az ország, ahol sikeres lehetek. Büszke vagyok arra, hogy francia vagyok” – mondta Salim.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.