– Havel irtózott attól, hogy beskatulyázzák.
Sosem játszott szerepet, mindig ugyanaz volt. Államfőként, íróként, politikai fogolyként, disszidensként. Bár azt hajtogatta, hogy vérbeli disszidensnek túl udvarias
– mondta a lapunknak adott interjúban a nemrég Budapesten járt Zantovsky. A 2009 óta Csehország londoni nagyköveteként a brit fővárosban élő szerzőt és Havelt közel három évtizedes barátság kötötte öszsze. Amikor 1989. december végén Havelt Csehszlovákia elnökévé választották, az újdonsült államfő több barátját vitte magával az elnöki adminisztrációba, a Hradzsinba.
Zantovskyt is, akit sajtóbeli múltja miatt a szóvivői feladattal bíztak meg. – Nem tagadom, az életrajz írásakor, pontosabban előtte sokat küszködtem az érzelmi közelséggel. A feleségem, aki fotográfus, azt tanácsolta, használjak nagyobb teleobjektívet. Jó ideig törtem ezen a fejemet, aztán rájöttem a megoldásra. Angolul írtam meg az életrajzot, és ez a próbatétel, az idegen nyelv megteremtette a szükséges távolságot – mesélte az indulási nehézségekről a Reuters egykori prágai tudósítója, Nadine Gordimer, Norman Mailer, Joseph Heller, E. L. Doctorow cseh fordítója.
Zantovsky 1949-ben született Prágában, tizenhárom évvel fiatalabb Havelnél. Mindketten polgári családból származnak, de míg az utóbbit a „burzsoá família” miatt nem vették fel az egyetemre, az előbbi klinikai és szociálpszichológusként diplomázott a Károly Egyetemen. Ezt követően a prágai pszichiátriai kutatóintézetben, illetve elmegyógyintézetben dolgozott, az itt töltött közel nyolc évet a politikára való felkészülés lehető legjobb edzőtáborának nevezte.
Majd otthagyta tanult szakmáját, szabadúszó fordító lett, s egyre jobban elmerült a szamizdat irodalom nyomtatásában, illetve terjesztésében. Havellel személyesen először 1983-ban találkozott, miután a Charta ’77 egyik szóvivőjeként nemzetközi ismertségre szert tett írót és publicistát, másként gondolkodót öt év raboskodás után a kommunista hatalom kiengedte.
Az első találkozás történetét azonban nem találni meg a Havel – Egy életben, ahogy más személyes vonatkozást sem.
– Szándékosan hagytam ki minden ilyen részletet. Ez nem rólam szól – hangoztatta az 1989-ben alakult Polgári Fórum egyik alapító tagja. Az első találkozás egy főleg pszichológusokból és pszichiáterekből verbuválódott baráti társaságban történt. – Nehéz volt Havelt nem szeretni, annyira kedves személyiség lakozott benne. Persze felnéztem rá, hiszen idősebb és persze már akkor nagyon híres volt. Az én generációm számára kultikus erővel bírt az 1963-ban írt első egész estés színapadi darabja, a Kerti ünnepély, amelyet kamaszként vagy tucatszor néztem meg – mesélte, felidézve a valójában első, bár inkább spirituális találkozásokat.
Zantovsky állítja, nem volt szándékában bálványozni barátját és mentorát, és a 2011 decemberében, 75 éves korában elhunyt elnök tévedéseit, gyenge pontjait, illetve „sötét oldalait” sem hallgatta el. Ugyan állítása szerint tartózkodott mindenfajta pszichoanalízistől, azért a könyvből roppant érdekes részletek derülnek ki Havel és anyja, Havel és a nők közötti viszonyról. Az anyjától sosem kapta meg azt a feltétlen szeretetet, amire minden gyermek vágyik. A mama kedvence a két évvel fiatalabb kisebbik fiú volt, Ivan, aki aztán felnőtt fejjel komoly tudományos pályát futott be.
A másik érdekes megállapítás, hogy Havelből sosem lett volna a közvélemény által ismert „Havel” az első feleség, Olga Splíchalova nélkül.
A három évvel idősebb, teljesen más miliőből, munkáskörnyezetből származó színésznő formálta, alakította férjét. S megadta neki azt a figyelmet és gondoskodást, amelyre Václav mindig is vágyott. Ez a kapcsolat sem volt tökéletes, mert hiányzott belőle az erotika – a szexuális élményeket, kötődést Havel más nőknél kereste és találta meg.
Annyira, hogy a kommunista rendőrség is gyakran a barátnőknél csapott le rá. Olga is levonta a szükséges konzekvenciát: miután férje 1983-ban kiszabadult a börtönből és felépült súlyos betegségéből, egy jó húsz évvel fiatalabb díszletmunkást választott szeretőnek. A házasság azonban az asszony 1996 elején bekövetkezett haláláig fennmaradt. S mi Havel öröksége? Mi marad meg az utókornak?
|
Szerző és tárgya. Zantovsky és Havel Londonban
Michael Zantovsky / Népszabadság |
Zantovsky szerint az értelmiségiből lett politikus, a rock and rollért rajongó elnök gyökeresen megváltoztatta Csehország geopolitikai irányultságát. Sosem leplezte csalódottságát, hogy a kapitalizmus mivé formálta hazáját, idealistaként sokkal emberségesebb, sokkal kulturáltabb országot képzelt el. Mindig hitt az emberi jogokban, s éppen ma, a válságok után vagy inkább közepette, van nagy szükség mindarra, ami Havelt mindig is jellemezte. Empátiára, toleranciára, a mások tiszteletére. És udvariasságra.
