A zsidó hitközség több éve kezdeményezte az emlékhely létrehozását, ám a kolozsvári önkormányzatnál mindeddig süket fülekre találtak. Schwartz Róbert szerint Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere személyes érdeme, hogy a városháza hozzáállása radikálisan megváltozott. Szerepet játszhatott az időzítés is – hetven éve történtek a deportálások –, bár hozzá kell tenni, hogy a hatvan- vagy az ötvenéves évforduló nem kapott hasonlóan kiemelt figyelmet a hatóságok részéről. Mindesetre Kolozsvár önkormányzata a nemzetközi holokauszt-emléknapon, január 27-én hagyta jóvá a beruházások listáját, amelyen a holokauszt-emlékmű is szerepel.
– Úgy gondoltuk, hogy ennek az emlékműnek nem a zsinagóga udvarán, hanem közterületen kell állnia, és nem a kolozsvári zsidóknak kell felállítaniuk, hanem a városházának. A zsidók megsiratják a halottaikat, az emlékmű viszont a város részéről volna gesztus – ismertette az előzményeket lapunkkal Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség elnöke.
Horváth Anna régi adósságnak tekinti a szobrot. 1946-ban a Sicherheitsdienst egykori székhelye, a Péter-Pál villa udvarán már felállítottak egy holokauszt-emlékművet, úgyszintén Lövith alkotását, azonban azt az 1970-es években eltávolították. Állítólag zavarta a lakókat.
A keddi avatást tudományos tanácskozás előzte meg, amelynek előadói a kolozsvári zsidóság történetéről értekeztek a legújabb kutatási adatok fényében. A rendezvényekre a kolozsvári zsidó hitközség támogatást kért és kapott a magyar kormánytól a Holokauszt Emlékév keretében, azonban a Szabadság téri emlékmű, a Sorsok Háza és Szakály Sándor „idegenrendészetis" elszólása miatt végül úgy döntöttek, nem veszik igénybe a támogatást. Annak ellenére határoztak így, hogy a kieső pénz nagyon hiányzott – hangsúlyozta a hitközségi elnök. A magyar kormánytól kapott pénz a megemlékezésekre szánt költségvetésnek több mint a felét jelentette, amit az RDMSZ Communitas Alapítványától és más támogatóktól kapott forrásokkal csak részben sikerült pótolni.
A hitközségi elnök elmondta: nem akartak „nagy ügyet csinálni", ezért a támogatásról nem mondtak le hivatalosan, de nem tudnak egyetérteni azzal, hogy a magyar kormány úgy próbálja beállítani, mintha a zsidóüldözés a német megszállással kezdődött volna. – Zsidóüldözés volt a harmincas években is, deportálás volt magyar területen 1944. március 19. előtt is, Horthy szerepe pedig minimum vitatható – mutatott rá.
A román elit is hosszú ideig azzal mentegette az egykori politikai és katonai vezetést, hogy ha volt is holokauszt román területen, az a megszálló (valójában szövetséges) németek számlájára írandó. Ehhez képest óriási előrelépés a hitközségi elnök szerint, hogy ma már a román hivatalosságok elfogadják, hogy román területen is voltak deportálások, pogromok.
A bukaresti kormány ősszel rendez nagyszabású holokauszt-megemlékezést. Június elsején az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet és a román közlekedési minisztérium emléktáblákat helyez el 12 erdélyi vasútállomás homlokzatán az onnan deportált zsidók emlékére.
A mai Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Különböző források szerint 130-150 ezret közülük a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai pogromokban vagy a román hadsereg felügyelete alatt álló lágerekben lelték halálukat.
