De miért szerepelt ennyire rosszul Magyarország? Az egyéb versenyképességi listákon sem túl jó a helyezésünk – a Global Competitiveness Indexen a 63. hely hazánké. A WKCI mutató nem a klasszikus szempontokat tartalmazza, mint adózási környezet, makrogazdasági mutatók vagy munkanélküliség. A tudás felől közelítette meg a problémát, vagyis adott szektorban (it, biotechnológia) dolgozók száma, ezer alkalmazottra jutó mérnökök száma, innovációs költések és oktatásra fordított állami pénzek irányából. Fontos emellett a munkavállalók aktivitása, fizetése és a munkanélküliségi ráta.
Ezen mutatók közül az ezer alkalmazottra jutó it-szakember számát tekintve mutat kiemelkedőt hazánk a Dunántúli Régióval, ezzel lenyomtuk Prágát is – persze ez nagyjából néhány vállalat székhelyválasztásának tudható be, maga Dunántúl nem tud ennyivel többet. Az innovációs költés tekintetében, a fizetett bérben azonban a csehek nyomában sem vagyunk, az oktatásra fordított költésről nem is beszélve. Ezek a mutatók pedig az impozáns helyezéseket is lenyomják.
Kilábalás göröngyös talajon címmel jelent meg a Corvinus legfrissebb versenyképességi felmérése – korábban 1996-ban, 2004-ben és 2009-ben is készített hasonlót az egyetem. A vállalatvezetők egyelőre nem túl optimisták, csak 31 százaléka szerint vannak túl a mélyponton. A legnagyobb gondot a vevők fizetőképességének romlását jelenti, a kereslet visszaesése és a környezeti bizonytalanság növekedése okozza – ez ellen a cégek többsége az exportpiacok fejlesztésével próbál tenni.
A problémát nem a nemzetközi környezet, nem a nemzetközi szervezetek sőt valójában nem is a válság okozta – mutatott rá Chikán Attila. A magyar válság már 2008 előtt megvolt, egyszerűen szerkezeti problémák voltak, amelyek egyrészt csak mélyültek a válságban, másrészt azóa sem javultak. A cégek java része nem jut hitelhez, de leginkább azért, mert fel sem akarnak venni hitelt. Egyszerűen nincs semmijük, amire egyáltalán hitelt kapnának – mutatott rá Chikán.
A cégek elsöprő többsége válaszolt úgy, hogy túl magasak az adók – persze adót fizetni senki sem szeret, mutatott rá a professzor, ám a cégek számára az a kiszámíthatatlanság a legnagyobb gond. A cégeket különösebben nem izgatja sem a korrupció, sem a feketegazdaság, az sajnálatos módon integrált része a gazdaságnak, kénytelenek ennek tükrében cselekedni. Ez ugyanolyan kedvezőtlen mutató, mint a szakképzés vagy felsőoktatás hiányossága. Nem túlbiztató a vállalati tudásmenedzsmentre fordított energia sem. A vállalatvezetők maguk sem bírnak olyan vállalatvezetői tudással, mint a fejlettebb államok cégvezérei, de nem költenek a fejlesztésre sem. A cégek 47 százaléka költ mindössze tudásmenedzsmentre, ami rettenetesen kevés.
