galéria megtekintése

Tiltakoznak Jaruzelski állami temetése miatt

6 komment

MTI

A vasárnap elhunyt lengyel tábornokot – a kommunista Lengyelország utolsó vezetőjét – pénteken 12 órakor helyezik örök nyugalomra a varsói Powazki katonai temetőben - jelentette be kedden a varsói városháza szóvivője. Az elnöki hivatal közölte, hogy a volt államfőnek állami temetése lesz.

A temetés helyszínére vonatkozó döntést Hanna Gronkiewicz-Waltz varsói főpolgármester hozta meg az elhunyt családja és a - posztkommunista szervezetként számon tartott - lengyel veteránok és volt politikai foglyok szövetségének kérésére. Jaruzelski lánya, Monika hangsúlyozta, hogy apjának is ez volt a kifejezett kívánsága.

Jaruzelski a hadiállapot kihirdetésekor, 1981 decemberében a televíziós képernyőn. Ugyanoda temetnék, ahova az áldozatokat
Jaruzelski a hadiállapot kihirdetésekor, 1981 decemberében a televíziós képernyőn. Ugyanoda temetnék, ahova az áldozatokat

Tomasz Nalecz, Bronislaw Komorowski államfő tanácsadója később közölte, hogy Jaruzelskit állami temetésben részesítik, és az elnöki hivatal segítséget nyújt az elhunyt családjának a szervezésben. Mint mondta, egy volt államfőnek kijár az állami temetés. Hozzátette, hogy a gyászszertartás minden eleme kizárólag a család kívánságának megfelelően történik. A család kérésére a temetés gyászmisével kezdődik.

 

Ezzel kapcsolatban a lengyel média hírül adta, hogy Jaruzelski halála előtt felvette a katolikus egyház szentségeit, noha magát az elmúlt években agnosztikusnak vallotta. A második világháború előtt vallásos szellemben nevelkedett, katolikus gimnáziumba járt. A háború utáni katonai és politikai karrierje során azonban már nem hívőnek vallotta magát. Azt még nem tudni, hogy Jaruzelskit, aki a hadsereg főparancsnoka és nemzetvédelmi miniszter is volt, katonai pompával temetik-e el.

A Powazki nemzeti sírkert a leghíresebb lengyel temető, amelynek polgári és katonai részében számos lengyel kiválóság, nemzeti hős nyugszik. Sokan máris tiltakoznak az ellen, hogy Jaruzelskit éppen ott temessék el. Ilyen értelemben nyilatkozott Lukasz Kaminski, a fasizmus és kommunizmus bűntetteit kutató Nemzeti Emlékezet Intézetének igazgatója. „Nem temethetünk el a Powazkiban egy kommunista diktátort, miközben ugyanott rójuk le tiszteletünket a kommunista rendszer áldozatai előtt" – mondta. Tiltakozik a temetés helyszíne ellen a veteránok krakkói szervezete, és levélben fordultak Bronislaw Komorowski államfőhöz a - Jaruzelski által 1981-ben bevezetett - hadiállapot sziléziai üldözöttjei és politikai foglyai is. Azt kérték tőle, hogy ne hirdessen nemzeti gyászt, és ne engedélyezzen állami temetést a néhai tábornoknak, akit nem számoltattak el az általa elkövetett kommunista bűnök ügyében.

A végső szót a temetés ügyében az elnöki hivatalnak kell kimondania, amely valószínűleg a temetés fő szervezője lesz. Joanna Trzaska-Wieczorek, a hivatal sajtóosztályának vezetője közölte, a család képviselőivel történő megbeszélés után adnak tájékoztatást arról, hogy milyen formában zajlik le a temetés. Elmondta, hogy az államfő már eldöntötte, hogy nem hirdet nemzeti gyászt, amit a Baloldali Demokratikus Szövetség kért tőle.

Attól a parcellától nem messze, ahol Jaruzelski sírhelye lenne, nyugszanak a lengyel antikommunista ellenállás olyan hősei, mint Bronislaw Geremek és Jacek Kuron, továbbá Ryszard Kuklinski ezredes, akit a hadiállapot idején kémkedésért halálra ítéltek. Kuklinskinak még az ítélet előtt sikerült külföldre szöknie.

A Powazki katonai temetőben több mint 2500 katona nyugszik, köztük az egykori lengyel légiók tagjai, az első világháború, az 1920-as lengyel-bolsevik háború és az 1939-es német agresszió lengyel hősei, valamint az 1944-es varsói felkelés résztvevői.

De ugyanott temették el a Varsó 1945-ös felszabadítása során elesett lengyel katonákat és olyan kommunista vezetőket is, mint Boleslaw Bierut és Wladyslaw Gomulka pártfőtitkár vagy Józef Cyrankiewicz és Piotr Jaroszewicz miniszterelnökök.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.