galéria megtekintése

Öt napig volt a romok alatt a kamaszfiú

0 komment

NOL
NOL

Csodával határos módon öt nap után élve került elő a romok alól egy fiú Nepál fővárosában, Katmanduban. Mikor a fiú végre előbukkant a törmelék közül, a mentést figyelemmel követő nagyjából 200 civil örömujjongásban tört ki.

A tizenéves fiút egy nepáli–amerikai vegyes mentőalakulat szabadította ki a romok alól többórás munkával. A Pemba Lama nevű fiatal öt napot töltött egy összedőlt épület alatt, két emelet között fogságban.

A romok alól kimentett Pema Lama
A romok alól kimentett Pema Lama
Adnan Abidi / Reuters

A BBC tudosítója, Yogita Limaye azt tweetelte: beszél a fiúval, aki azt mondta neki, hogy a nedves ruhákból szívta ki a vizet, és talált egy csésze tisztított vajat, azt ette. Az Associated Press korábban azt írta, a fiú szerencsére nem volt túl messze a felszíntől. A fiút egy izraeli tábori kórházba szállították. Bár korábban külföldi mentőcsapatok azt nyilatkozták, hogy négy-öt nap elteltével annak lehetősége, hogy valakit is élve találnak még a romok alatt, gyakorlatilag nulla, újabb és újabb sérültek kerülnek elő még mindig, így hát a fáradozások értelmét nehéz kétségbe vonni.

 

Csütörtökön hírek érkeztek arról, hogy nepáli katonák egy 11 éves kislányt is kiemeltek a romok alól Bhaktapurban. A lány egy sérült épület törmelékei alatt esett fogságba.

Az ENSZ szerint a múlt hét szombati, 7,9-es erősségű földrengés nyolcmillió embert érint, és mintegy 70 ezer házat döntött romba. A nepáli kormány kedden beismerte, hogy hibát követtek el, amikor nem reagáltak elég gyorsan a katasztrófára, és a mentési munkálatokba is súlyos hibák csúsztak. Helyi tisztviselők szerint akár 11 ezer halálos áldozat is lehet, a hivatalos szám csütörtökön 5500, de még rengeteg elzárt településről várják az adatokat.

A hegyvidéki települések közül sokat csak helikopterrel lehet megközelíteni, ám ezt nehezíti a felhős és csapadékos idő. Máshol a katonaság gyalog próbál eljutni a katasztrófa sújtotta falvakba, mert a leszakadó hegyoldalak, a hó és sziklaomlás sem a gépjárművel való behatolást, sem a helikopteres landolást nem teszi lehetővé. Ahol mégis le tudnak szállni, ott a több napja élelem-, víz- és gyógyszerhiánytól szenvedő helyiek kétségbeesetten próbálnak felkéredzkedni a helikopterekre, hogy minél előbb biztonságos helyre kerülhessenek.

Annak ellenére, hogy szakértők hatalmas emberveszteséggel számoltak a nehezen megközelíthető vidéki területeken, a legfrissebb beszámolók szerint a vártnál jóval többen úszták meg a földrengést, ugyanis amikor a rengés elkezdődött, a legtöbb vidéki ember a földeken dolgozott, távol a kártyavárként összeomló épületektől.

Sokan inkább a szabad ég alatt alszanak
Sokan inkább a szabad ég alatt alszanak
Adnan Abidi / Reuters

A frusztráció azonban mégis vidéken a legerősebb, mivel sok településre még egyáltalán nem jutottak el a gyógyszer-, víz- és élelmiszer-szállítmányok. Arról is érkeztek bejelentések, hogy dühös falusiak megállítottak és kifosztottak teherautókat. A turizmus által érintettebb területeken a harag a külföldiek ellen irányult, mivel a helybéliek azt tapasztalták, hogy rájuk nagyobb figyelmet fordítanak a mentőcsapatok, és több ételt kapnak. Az emberek félnek a kolera- vagy vérhasjárvány kitörésétől is.

Az ENSZ már be is nyújtotta az igényt 415 millió dollár gyorssegély lehívására, amelyet a következő három hónapban folyósítanának a katasztrófa sújtotta Nepálnak.

Szerdán Katmanduban rohamrendőrök csaptak össze a háborgó civilekkel. A tüntetők a késlekedő segélyosztás és a közlekedési rend hiánya miatt dühöngtek, ugyanis ezrek akarták elhagyni a fővárost buszokkal, hogy vidékre meneküljenek.

Szemtanúk szerint egy csapat tüntető megállított és elfoglalt egy vízszállító teherautót. Néhányan felmásztak a tetejére, és vizespalackokat dobáltak a tömegbe. Helyszíni jelentések szerint csütörtökre lenyugodtak a kedélyek, és már mutatkoznak annak a jelei, hogy a főváros lassacskán visszatér a hétköznapi kerékvágásba. Sokan úgy döntöttek, hogy visszatérnek épen maradt otthonaikba (az utórengésektől tartva rengetegen háltak inkább a szabad ég alatt szombat óta), a bankautomaták újra működnek, az üzletek megnyíltak, és utcai árusok kínálják a portékáikat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.