A Zaman Gülen Hizmet (Szolgálat) elnevezésű szunnita, a szufizmus irányzatához kötött mozgalmának érdekeltségi körébe tartozik, ahogyan a december 14-i razzia másik célpontja, a Samanyolu tévé is. Működtetőiket Erdogan, aki bő évtizede Törökország ura „párhuzamos állam” kiépítésével vádolta meg, Orhan Pamuk Nobel-díjas írót pedig a „nemzetközi irodalmi lobbi” olyan képviselőjeként aposztrofálja a rendszer, aki a török kormányerőt, az Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) igyekszik hitelteleníteni.
– Semmi sem szolgáltathat indokot az önkényre, a jogállamiság megsértésére - mondja kérdésünkre Muhammad Fehim, a Mazlumder török emberjogi szervezet illetékese. De nem mindenki látja ezt így a 77 milliós Törökországban, s ez az újságírói szolidaritásnak is határt szab.
– A vádaktól függetlenül, senkinek sem biztosíthat mentességet a foglalkozása az igazságszolgáltatás alól, állítja Taha Özhan, a kormánypárti Sabah napilap publicistája. Ő hitelt ad annak, hogy a 73 éves Gülen vezette Hizmet államot épít ki az államban, ügyészek és bírók is a soraiba tartoznak, és ezek az emberek olyanokon ütnek rajta, akiknek felelősségre vonása nem állami, hanem „güleni” érdek. Pénteken maga Gülen ellen is letartóztatási parancsot adtak ki.
Erdogan, aki két hete – mint demokráciát – az Egyesült Államokat is lefitymálta, a razziák után az Európai Uniónak is visszaüzent: törődjék a maga dolgával! Miközben a vezető nyugati sajtó temetni látszik a török demokráciát, a 60 éves Erdogan nyeregben érzi magát. Törökország tizenöt éve uniós tagjelölt, 2005-ben pedig a csatlakozási tárgyalásokat is megkezdhette, ám integrációja egy helyben topog.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság új elnöke nem akar további bővítést a mandátuma alatt, azaz legalább 2019-ig. De előre látható, hogy azután sem éppen a törökökért rajonganak majd Nyugat-Európa vezető tagállamai: a franciáknál, a briteknél, a hollandoknál is egyre hangosabbak az EU-szkeptikusok, a bevándorlásellenesek. A pesszimista hangulat a törököket is eléri: két, egybehangzó felmérés szerint is a megkérdezetteknek csak 28 százaléka tartaná jó dolognak az uniós csatlakozást; ez tíz százalékpontos visszaesést jelent még fél évvel ezelőtthöz is.
Azt nem lehet állítani, hogy a Nyugat és Kelet között kapcsolatot biztosító ország – nem mellesleg a NATO tagállama – elszigetelődött volna. Egy magyar újságírócsoport hatnapos decemberi látogatása idején Mogherini, Hahn és egy további uniós biztos mellett David Cameron brit és Matteo Renzi olasz kormányfő egymásnak adta a kilincset Ankarában, miközben Ahmet Davutoglu török kormányfő Varsóban vizitelt. Előzőleg pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök éppen Ankarában mondta fel a Déli áramlat gázvezetéket, török megoldást ajánlva helyette.
Ottjártunkkor a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség illetékese egyszerűen a háta mögé, a térképre mutatott, hogy érzékeltesse országa geopolitikai felértékelődését. Északra az orosz–ukrán válság, keletre a Nyugat mumusa, Irán található, míg délre a szíriai polgárháború tombol, nyugaton pedig az uniós lélegeztetőgépre kapcsolt Görögország vergődik. Törökországra pedig nemcsak az oroszoknak van szükségük, hanem az EU-nak is, például az azeri gáz szállításához, az izraeli gáz majdani értékesítéséhez, és az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harchoz.
