galéria megtekintése

iPhone-botrány: kívül-belül rohad az alma

2 komment

K.F.
BBC

A BBC oknyomozó riportereinek tanúsága szerint az Apple minden korábbi ígérete ellenére továbbra is embertelen állapotokat tűr el a távol-keleti iPhone-gyárakban.

Az iPhone 6-os szériájú mobiltelefonokat a Sanghaj külvárosában található Pegatron nevű komplexumban gyártják. A BBC Panorama című, oknyomozó műsorából kiderült, hogy a gyárban súlyosan megszegik a munkaidőre, az azonosító kártyákra, a pihenőhelyiségekre, a munkaügyi tárgyalásokra és a gyermekmunkások alkalmazására vonatkozó előírásokat. A titokban készített filmfelvétel csütörtök este került adásba, „Az Apple megszegett ígéretei" címmel.

Az egyik beépített riporter a komputeralkatrészeket készítő egységben kapott munkát. Neki 18 napot kellett egyhuzamban ledolgoznia, hiába kért többször is pihenőnapot a vezetéstől. De lefilmeztek olyan dolgozókat is, akik állva aludtak el a gyártósor mellett a 12 órás műszak közben.

 
„Megmozdulni is képtelen voltam, amikor végre eljutottam a hálóba"

– mesélte egy másik riporter a 16 órás műszak után, majd így folytatta: „Még ha farkaséhes is voltam, nem akartam felkelni. Csak feküdni és pihenni vágytam. Éjjelente meg a stressz tartott ébren." A túlóra ugyan elméletileg önkéntes volt, ám egyik riporternek sem ajánlottak fel más választási lehetőséget.

Az Apple nem élt a megszólalás lehetőségével a műsorban. Azt azonban kijelentették, hogy nincs még egy olyan vállalkozás, mely olyan sokat tesz a tisztességes és biztonságos munkakörülmények biztosításáért, mint ők. Ezért folyamatos és jelentős erőfeszítéseket tesznek, de azt is tudják, hogy ez egy soha véget nem érő feladat. Azt is hozzátették, hogy a munkások közt rendszeres gyakorlat alvással tölteni a munkaközi szünetet, de kivizsgálják, hogy történt-e ilyesmi a munkavégzés alatt is.

A kínai gyárakban uralkodó embertelen körülmények 2010-ben érték el a mélypontot. Abban az évben a Foxconn-nál, az Apple akkori legnagyobb beszállítójánál 14 munkás lett öngyilkos. Az amerikai cég ennek hatására tette közzé előírásait a munkavállalókkal való bánásmódról, ám a műsor tanúsága szerint ezeket sorozatosan megsértik.

Gyerekkéz kaparja ki a földből az ónt

A Panorama nem elégedett meg a kínai helyzet feltárásával. A beszerzési lánc mentén visszafelé haladva, a filmesek továbbutaztak Indonéziába, Bangka szigetére. Az amerikaiak mindig azt hangoztatták, hogy elkötelezettek az ásványkincsek etikus bányászata iránt. A BBC azonban ennek épp az ellenkezőjét tapasztalta. A telefonok gyártásához elengedhetetlenül szükséges ón döntő többsége illegális bányákból kerül a beszállítókhoz.

Az ónércet gyermekek kézzel ássák ki, borzalmasan veszélyes körülmények között. Ha a bánya homokfala beomlik, akkor élve temeti maga alá őket. A 12 éves Rianto, aki édesapjával 21 méter mélyen dolgozik, így fogalmazott: „Rettegek a földcsuszamlástól. Bármikor megtörténhet, hogy a föld csak úgy lecsúszik onnan föntről, ide a mélybe."

A műsorkészítők megszólaltatták egy banda tagjait is, akik begyűjtik az ónt az olyan bányákból, mint amilyenben Rianto is robotol. Elmondták, hogy az ónt elviszik egy olvasztóműhelybe, amelyik rajta van az Apple beszállítói listáján. Johan Murod, aki egy ilyen olvasztóműhelyt vezet, elmondta, hogy a nyersanyag 70 százalékát szerzi be így. „Az olvasztótégelyben összekeveredik a háztáji és a nagyüzemi bányákból jövő ón. Ugyan, ki tudná már azt megmondani, hogy melyik része legális, és melyik az illegális?"

Azt az amerikaiak is elismerték, hogy rendkívül bonyolult és visszás a helyzet Bangkában a háztáji bányák ezrei és a közvetítők sokasága miatt. „A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha egyszer és mindenkorra beszüntetnénk minden Indonéziából származó ón beszerzését. Könnyű megoldás volna, amellyel pajzsot emelnének a további kritikaáradat elé. De ugyanakkor lusta és gyáva módszer lenne, ami semmivel sem visz közelebb a helyzet rendezéséhez. Ezért úgy döntöttünk, elkötelezettek maradunk és kísérletet teszünk változtatni a helyzeten" – szól az Apple újabb ígérete.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.