galéria megtekintése

Brüsszelben most már mindenki Ciprasznak drukkol

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 22. számában
jelent meg.


Gergely Márton
Népszabadság

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő felszámolja tarthatatlan kiszolgáltatottságát az ellenzéknek, és új választásokon kér felhatalmazást a reformokra. A szeptember 20-i voksoláson épp a pártjából kilépett radikálisok veszélyeztethetik terveit.

Őrült hullámvasúton van túl Görögország, de most kap egy lélegzetvételnyi időt, hogy rendezze sorait – foglalja össze az athéni helyzetet a Süddeutsche Zeitung kommentárja.

Két napja még szigorú arcot vágtak a brüsszeli illetékesek, amikor Alekszisz Ciprasz előállt az ötlettel, hogy a harmadik mentőcsomag feltételeinek betartását ellenőrizze az Európai Parlament delegációja.

„Trükk. A leggyengébb szervezetet próbálja kiválasztani” – mondták. Pénteken viszont hirtelen Ciprasznak, a reformernek kezdett el drukkolni mindenki az unió központjában és a frankfurti banknegyedben. Mint a Sziriza hatalomra kerülése óta annyiszor, most is 24 óra alatt vett hirtelen fordulatot a görög politika. Csütörtök este Ciprasz lemondott. Az alkotmány értelmében az államfőnek meg kellett bíznia a második, majd a harmadik legnagyobb frakció vezetőjét a kormányalakítással.

 

Amíg a törvényi akadály elhárult a voksolás elől, a Szirizából kivált 25 képviselő. A balszárny péntekre új pártot alapított, Laika Enotita (Népi Egység) néven lép szeptember 20-án a választók elé Panagiotisz Lafazanisz volt energiaügyi miniszter vezetésével. Ciprasz azt reméli, hogy egy hónap múlva abszolút többséget szerez. A Sziriza a közvélemény-kutatásokban őrzi első helyét, ám 30 százalék feletti mutatói enyhe csökkenést mutatnak. A messze lemaradva második helyen álló konzervatív Új Demokrácia pártnak nincsen vezetője, míg a baloldali radikálisok alig kapnak pár hetet, hogy felkészüljenek első megmérettetésükre.

Ciprasz lépését a hatalmi logika mellett a tisztesség is diktálta.

Ahogy a szociáldemokraták volt vezetője, Evangelosz Venizelosz az elmúlt hetekben többször panaszolta: nincs olyan rendszer, amelyben a kormányfőnek két parlamenti többsége van, az egyik pártja összes képviselőjének támogatásával a kellemes dolgok megszavazására, míg a másik az ellenzék kölcsönszavazataival a népszerűtlenekre.

Ez a helyzet a várakozások szerint valóban megszűnik. Ciprasz nemcsak a választók előtt érvényesítheti jó pozícióját, de pártján belül is. A következő napokban egymaga állíthatja össze a Sziriza választási listáját.

Görögországnak azt ígéri majd, hogy az unió által kikényszerített megszorításokat csak ő és pártja tudja szociális érzékenységgel ellensúlyozni.

A görögök meglepően nagy aránya hiszi Ciprasz olvasatát az elmúlt hét hónapról: elment a falig Brüsszellel szemben, és minden engedménye olyan, amelynél csak rosszabb opció volt az asztalon.

Alekszisz Ciprasz a kormányfői rezidencia ajtajában. Maradni szeretne
Alekszisz Ciprasz a kormányfői rezidencia ajtajában. Maradni szeretne
Stoyan Nenov / Reuters

A legnehezebb ellenfelet természetesen saját egykori párttársai jelentik, hiszen épp az abszolút többséghez szükséges voksokat rabolhatják el. A Népi Egység szervezői úgy állítják be magukat, mint akik az egyedüli képviselői a választók azon 62 százalékának, akik a népszavazáson – Ciprasz talán legmeredekebb húzásának következtében – nemet mondtak a brüsszeli „diktátumra”.

A Sziriza elfogadta a kegyetlen feltételeket, és ezzel az eurózónán belül tartotta Görögországot, Lafazaniszék viszont a drachmához való visszatérés mellett fognak kampányolni. A nemzeti valutát eddig csak a neonáci Arany Hajnal és a kommunista párt követelte. Kérdés, hogy ez hány voksot hozhat.

A görögök ugyanis úgy szavaztak kétharmados többséggel a megszorítások ellen, hogy még ennél is nagyobb arányban támogatják a közös európai fizetőeszköz megtartását.

Brüsszel Ciprasznak drukkol – állapítja meg döbbenten a Spiegel. Az eurócsoportot vezető Jeroen Dijsselbloem annyit üzent a görögöknek, hogy most a legfontosabb az ígéretek betartása, a reformok folytatása. Erre pedig jelenleg egyedül Ciprasz lehet képes. Eddig szélsőbalos szerencsejátékosnak látták a brüsszeli döntéshozók, most pedig ő lett a reformok betartását garantáló mérsékelt államférfi. Az előrehozott választások 60 millió euróba kerülnek annak a görög költségvetésnek, amelynek kevesebb mint 100 millió euró készpénztartaléka van. Azt nem mondhatni, hogy Ciprasz mérsékelt reformerként ódzkodna a szerencsejátéktól.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.