A férfiak elszaladtak tiszta inget venni, az édesanyák megmosdatták a kicsiket. Hogy szépek legyenek a képeken – idézi fel Déri Miklós, hogyan készültek a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren a fotózásra a menekültek. A Menekültek – Refugees című sorozattal a fotóművész a híradások nagytotáljaiban elvesző arcvonásokat mutatja meg.
– Miért ment ki a térre? Miért éppen a térre ment ki?
– Nagyjából mindenhol ezt találtam volna, azt hiszem. Annak, hogy a II. János Pál térre mentem ki, főleg földrajzi okai voltak: néhány sarokra lakom, így könnyű volt kivinni az állványokat és a széket, amire az alanyok leülhettek, ha szükséges volt. Miért mentem ki egyáltalán? Mallory azt mondta, azért mászta meg a Mount Everestet, mert ott volt. Azért mentem ki, mert egy ideje portrékat fotózom, és most ott vannak azok az emberek, akik éppen érdekelnek.
Nem voltak prekoncepcióim, mégis meglepett az eredmény, az atmoszféra, az idő ottani múlása.
Egyébként hasonló volt a célom, mint egy korábbi, romákat bemutató anyagnál. Azt a vizuális toposzt próbáltam megpiszkálni, amit a média nagy általánosságban sugároz. A romák ilyenek. A menekültek olyanok. Nem, nem csak ilyenek vagy olyanok. A híradások jó részében koszosnak, szakadtnak, nyúzottnak, esetleg agresszívnek látjuk a menekülteket. Ezek jórészt totálképek – nem látszanak az egyes szereplők arcvonásai. Csak az apró pixelek. Nincs ott a tekintetük, nem tudjuk meg, milyen emberek. Az volt a cél, hogy a háttérrel már eleve kivegyem őket a környezetből, ne látsszon, hol vannak. Ők maguk váljanak fontossá.
